2011. október 13., csütörtök

Felismerem tehát leszek..

Több mint egy hónap eltelt az utolsó cikk írása után, amiért kicsit szégyenlem magam, és  utólagosan elnézést kérek mindazoktól, akik olvassák, szeretik ezt a blogot, és kénytelenek voltak ezért egy ideig nélkülözni. Közben túlléptük a 20.000 letöltést, amiért pedig köszönetemet szeretném kifejezni mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez.

például 1 mrd. dollár vérdíj Obama és CIA igazgatói fejére
Ígérgetni nem akarok, hiszen nem vagyok politikus, azonban feltett szándékom a későbbiekben, mind a cikkek számát, mind pedig a letöltésszámot hatványozni. A blog ideiglenes szünetelése természetesen nem jelentette azt, hogy megállt körülöttünk az idő vagy, hogy nem történt velünk semmi érdekes. Sőt, folyamatosak a rendkívüli sztorik, mint ahogy folyamatos az állami bűnözés, és az azok eltussolására tett erőfeszítések is. Folyamatosak lesznek ezért a leleplezéseink is, mindaddig amíg az egész rendszer, és annak nemcsak haszonélvezői és cinikus hangadói, de némái is..., fenekestől fel nem fordulnak, vagy el nem "nyerik" méltó büntetésüket! Ahogyan azt az Isten, előre eltervezte!

Azt gondolom, hogy egyre több ember fog, egyre tisztábban látni, és ennek elősegítése a földbolygón, most a legfontosabb feladat! Részemről hobbinak indult, de talán jobb szó rá, hogy inkább csak szabadidőmben tudtam, ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Mostanra azonban világossá vált, hogy ez egy kőkemény "hivatás", ami teljes embert kíván!

A felismerés esetemben sem megy zökkenőmentesen, hiszen ahogy egy akadályt, egy kétséget, egy ellenérzést legyűr az ember, kettő újabb lép a helyébe. (egy darabig)

kép a  Ghost in the shell c. animéből... (20 évvel a Mátrix előtt)
Bármennyire is nem szeretjük, mátrixunk negatív, vagy kellemetlen oldalait, szinte szerelmesek vagyunk... de legalábbis erőteljesen függünk a pozitívumaitól! Azon kívül pedig - nyilván embere válogatja, hogy milyennel, de - rengeteg automatizmussal és megszokással, reflexszel rendelkezünk, ami megannyi virtuális köldökzsinórral,  a mátrixba kapcsol minket! Valójában persze csak egy "dugónk" van..  de azt csak az Isten húzhatja ki... mi nem...!!!

Molnár F. Árpád, aki ÉLI
Mivel Echelon tényfeltárók vagyunk, nyilván elmondhatjuk,  hogy ezeknek a függőségeknek a gyakorisága és erőssége, nagyon is mesterséges és túlszabályozott, de ezt a tényt most egy kicsit figyelmen kívül hagyva, gondoljunk például arra, hogy egy átlagfizetésből élő átlagember, minden tartalék nélkül - esetleges adóssággal most ne is nehezítsük a képet - arra az elhatározásra jut, hogy ő bizony teljes erejéből az Isten létének bizonyítását,

az emberiséget totálisan leuraló háttérhatalom leleplezését,  illetve az emberiség védelmét kívánja szolgálni, tehát csatlakozik a Hírháttér Multimédiához! (csak mert az előbb felsorolt három tevékenységet együtt és szó szerint, csak és kizárólag a Hírháttér Multimédia végzi az egész földbolygón).
Továbbá azon is túl vagyunk, hogy az illető felfogta, hogy ennél fontosabb feladat nincs is az emberiség jövője szempontjából, ergo azért lehet a Hírháttér munkatársa...

...na de lássuk mivel szembesül?


  • Az ugye a kezdetektől fogva nem volt titok (max. nehéz elképzelni), hogy a Hírháttér alapító főszerkesztője, lassan négy éve szociális segélyből (melynek összege kezdetben a 25 ezer forintot sem érte el, majd időközben egészen kb. 28 ezer forintig emelkedett) hozta létre el a Multimédiát, és tartotta fent magát és kecskeméti lakását. Tehát ebből a csekély összegből indította Molnár F. Árpád, azóta is tartó, és a világot azóta is folyamatosan rengető hadjáratot az állami bűnözés, a korrupciós és az emberiség ellenes bűncselekmények elkövetőinek, a világot behálózó illuminátus maffia bűnszervezetének felszámolása ellen, továbbá ebből az összegből fedezte mindazon nyomozások és utánajárások költségét melyek leleplezni és bizonyítani hivatottak a világot irányító Echelon technológiák létezését. Nyilvánvaló, hogy a magyar állam, érdemei elismerése jeléül, mára ezt a minimális segélyt is hónapokkal ezelőtt visszavonta, a letagadhatatlanul kizárólag az emberiség érdekében cselekvő, és ezeket napi szinten az interneten publikáló, dokumentáló főszerkesztő ellen pedig eljárást kezdeményezett,  vizsgálva, hogy képes-e egyáltalán önmagát ellátni? Objektív embernek véleményem szerint, nem kell jobb referencia... de nézzük tovább...
  • Ha az illető "nem most kezdte", tehát a világ valós működésével kapcsolatos ismeretek és tények, már egy ideje halmozódnak körülötte, akkor a baráti körének lassú leépülése szépen fokozatosan halad. A korábbi esetleges optimizmust felváltja ugyanis a racionalitás, és ezért már nem ringatja magát sem kedvező kormányváltásokban, sem nibiruban, sem megváltó ufókban, sem pedig kánaánt hozó 2012-es tudati felemelkedésben, vagy más baromságban. Nem lesz felsőbbrendűbb, de az echelon okozta mesterséges útvesztők tengere ha nem is tudatosan, de egyre kevésbé befolyásolják, viszont így egyre több konfliktus és meg nem értés veszi körül, mert túl éles kezd lenni a kontraszt, a mátrix és a valóság között.
  • Annak ellenére, hogy a Hírháttér D'Notice, azaz teljes elhallgatás alatt van, a színfalak mögött nagyobb a zsibvásár, mint egy kínai piacon, ami azt jelenti, hogy jelenleg a világ legnagyobb figyelemmel kísért tevékenységéről van szó. Minden ország titkosszolgálata, a világ illuminátusai és egyéb különböző szinteken beavatottjai (is) követik napról napra, óráról órára árgus szemekkel minden kirakott karakterét. Ebből egyértelműen következik, hogy mindenki aki a Hírháttérrel Multimédiával szorosabb kapcsolatba kerül, közel hasonló besorolás alá esik. Elvileg ezt is eltart egy darabig megemészteni, de ezzel nem kell foglalkozni, mert valójában mindenki totális megfigyelés és kontroll alatt áll, aki viszont jó szándékkal képes közeledni a Hírháttérhez, annak ebből  inkább előnye származhat,  mint hátránya.
  • "Apróbb" kellemetlenségek kísérhetik ugyan mindennapjait a hatóságok részéről, például hogy okirat hamisítás címszóval hónapokra elveszik a hatóság által kiállított jogosítványt, mert  a nyilvántartási száma állítólag nem szerepel a hatóság nyilvántartásában. Teszik mondjuk ezt mindannak a kérésnek ellenére is, hogy esetleg a munkavégzéshez, a jogosítvány feltétlenül szükséges, illetve annak teljes tudatában, hogy az illető korábban is rendelkezett jogosítvánnyal, hiszen évek óta folyamatosan büntetik különböző közlekedési szabálysértésekkel. Több hónap elteltével röviden közlik, hogy nem állapítható meg a hamisítás ténye, de új jogosítványt kell igényelni, elnézést nem kérnek! Nyilvánvaló, hogy ez egy szándékos hatósági packázás volt, de kell-e jobb példa mint a saját, ha valaki még nem biztos benne, hogy mire képes pl. a rendőrség?!
  • Felvállalva és kijelentve, hogy az Isten létezik, de továbbmenve, és beszélve a háttérhatalomról, elmeprogramozásról, HAARP-ról, totális irányításról, az emberiség befejezett történelméről, mindezeket blogokba, filmekbe foglalva, azokat pedig egyszerűen a facebook-ra posztolva a legjobb módszer arra, hogy a maradék ismerősi körétől is sikerüljön elhidegülni az illetőnek... Akik korábban lájkolták, a kirakott falon mászó pókot is, szép lassan eltűnnek. Egy részük azonnal elmebetegnek címkézi, másik részük esetleg sajnálni fogja.. ugyanezért.. vagy jobb esetben félteni fogja... valamitől... amire inkább pontosan ezért, gondolni sem akar, nemhogy többet megtudni róla.
  • Egy idő után az is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a tevékenység kötetlen időbeosztást igényel, hiszen egyrészről az emberiség védelmében nem léteznek műszakok, ugyanis a jogsérelmek, üldözések, betiltások, és elmebeteggé nyilvánítások is non stop zajlanak, másrészről pedig a teljes elkötelezettség vállalásával előbb utóbb összeütközésbe kerül, ha az embernek egyéb elkötelezettségei is vannak.. tehát mondjuk dolgozik. Miután megválik a munkájától, (vagy közben a munkája válik meg tőle) jövedelem nélkül, szép lassan megtanul lemondani minden olyan tevékenységről amivel addig "elütötte az időt", értve ez alatt a pénzért vásárolt szabadidős tevékenységektől kezdve a legalapvetőbb létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges élelmiszereken kívül MINDENT! Hozzá kell tenni, ez esetben hamar rájön, hogy havi szinten akár 4-5000 Forintból meg lehet úgy élni, hogy közben mégis a világ leghasznosabb tevékenységét tudja végezni, míg korábban a 100-200 ezer Forintot sem mindig sikerült havonta beosztani, miközben az ég adta világon semmilyen valódi értéket nem alkotott. Véleményem szerint ez egy valóban hasznos tisztulási folyamat.
  • A legfájóbb pont azonban  a szűkebb család esetleges (de borítékolhatóan) negatív kritikája, hiszen azzal nem csak időszakosan szembesül az ember, hanem viszi magával mindenhova. Az  belülről is képes kínozni, a "lelkiismeretre" próbálva hatni. A programozott társadalomnak (aminek nyilván részei a hozzánk legközelebb állók is) lassan már semmilyen kilengéssel nincsen problémája, lehet az bármilyen deviáns... de ha a programozót vagy a programozás tényét emlegeti valaki,  no akkor azonnal beindulnak az önvédelmi reflexek mindenkiben. Azon túl pedig a titkosszolgálatokban is, akiknek eszközök, technológiák garmadája áll rendelkezésre az illető családi, és baráti körének bomlasztására, a célszemély ellen hangolására, vagy akár teljes kiiktatására, ha arra engedélyt vagy utasítást kap a hatalomtól. 

Egy elgondolkodtató filmrészlet a család és A küldetés kapcsolatát vizsgálva...
az I.E. 10000 c. filmből.




    Nos, ha fentiekre fel vagyunk készülve és valóban a "nagy kört" akarjuk rajzolni, akkor már meg is tettük az első lépést afelé, hogy kiálljunk a sorból, és valóban kezdjünk az életünkkel valamit! Akinek van szeme a látásra és füle a hallásra... de inkább úgy mondom, hogy kapott az Istentől képességet arra, hogy ne egy párt idiótájaként vagy egy egyház fanatikusaként zabálja az elé öntött moslékot, vagy dagonyázzon benne, akkor az előbb utóbb rájön, hogy a Hírháttér Multimédia nemhogy nem feltételezéseket és elméleteket tesz közzé nap mint nap, hanem sziklaszilárd és megcáfolhatatlan tények borzasztó halmazait.


    egy szégyenfal a sok közül...
    Azt sem nehéz - egy objektíven szemlélőnek - megállapítani, hogy a lassan négy év alatt, hivatalosan soha senki nem merte kétségbe vonni, a HHMM oldalakon tett megállapításokat, annak ellenére, hogy gyakran igen cifra köntösbe,   a valóságnak azonban tökéletesen megfelelő jelzőkkel illeti Babilon hatalmasságait és/vagy alávalóságait, tehát a köztörvényes és az emberiség ellenes bűncselekményeket elkövető politikusokat, és egyéb vezetőket. (pl. Orbán, Pintér, Hende stb.)


    Interjú közben a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége...
    Mindezen világraszóló, és az évek óta rekordokat halmozó tényfeltárások és leleplezések ellenére, a Hírháttér Multimédiának szinte semmilyen anyagi támogatása nincsen, azon túl, hogy több szimpatizáns ajánlotta fel ingatlanában az elszállásolás lehetőségét, és jelenleg is ennek köszönhető, hogy a média Budapesten tud tartózkodni! 

    Molnár F. Árpád, alul Nagy Sándor és Soós József...
    A városban történő eseményeken való részvételeket is jelentősen befolyásolja, hogy autóval nem rendelkezünk, többnyire mindenhova gyalog járunk (ami abszolút nem esik nehezünkre), de ez egyrészről nem túl rugalmas, másrészről pl. a Budapest külső kerületeiben tartott kilakoltatásokon vagy egyéb rendezvényeken, hol a távolság, hol pedig az időjárás miatt nem tudunk megjelenni! A távolabbi településeken esedékes nyomozásokra, találkozásokra pedig csak akkor tudunk eljutni, ha éppen ráér valamelyik autóval rendelkező szimpatizáns vagy aktivista! 

    A nehézségek ellenére a tényfeltárások gőzerővel folynak, a Média a predesztinációnak megfelelően mindent és mindenkit megelőzve, fékezhetetlenül söpör el minden akadályt az útjából.

    Nem biztos azonban, hogy csak szerintem nevetséges az a tény, - bár echelon technológia okozta tüneteken nem igazán érdemes még mosolyogni sem - hogy amíg a társadalom, mindenféle hullócsillagok vagy kérész x faktorok születését, VV ökrök randalírozását napi szinten milliókkal tudja támogatja sms-ei segítségével, (hogy egyéb kismillió példát most ne említsek) addig a valódi életvédelmet a legönzetlenebbül és leghatékonyabban ellátó egyetlen magyar médiumot, valahogy senkinek nem megy... 

    Pedig, és ez már nem vélemény, hanem TÉNY, hogy minden a Hírháttérbe fektetett forint, az Isten előtt is, talán a legáldottabb lehetőség, amit az ember a pénzével tehet, és egyben a legjobb befektetés is, ugyanis egészen biztosan az emberiséget fogja szolgálni! Erre garancia az alapító főszerkesztő elkötelezettsége és életműve is!
    Részemről annak is örülnék, ha egyre több ember kezdene magához térni, és akár az anyagok terjesztésében, esetleg más nyelvekre való fordításában akár csak távolról is de kivenné a részét ezekből a folyamatokból. 

    Egy Új Médiát építünk!
    A kívánatos viszont az lenne, ha mernének jelentkezni emberek, vállalva a "veszélyt" de igényt tartva a dicsőségre, hírnévre és megbecsülésre, amely azoknak jár majd akik kitartanak a bili borulásáig.  Jó volna ha észrevennék az emberek, hogy ki kéne cserélni a kameránkat, rádöbbennének, hogy vajon mire lennénk képesek például egy online tv beindításával!?? Mire lennénk képesek, ha mindenhol ott lehetnénk ahol kellene és megfelelő technikai háttérrel tudnánk készíteni a tudósításokat??? Elmondjam?? Hatványozottabban előbb borulna a kardjába a sok mocsok állami bűnöző, és talán előbb lenne vége a szenvedésnek!

    Hölgyeim és uraim..., 

    EZ ITT A LEGFŐBB SZTÁRCSINÁLÓ...,
    EZ ITT A VALÓDI X FAKTOR..., 
    ÉS ITT FOGNAK SZÜLETNI AZOK A  CSILLAGOK, AMELYEK  SOKÁIG FENT IS MARADNAK AZ ÉGEN...!!!

    ebben valóban érdemes részt vállalni, szerepelni, és ezt lenne érdemes
    szponzorálni... 

    Az Isten áldásával! 

    Nincsenek megjegyzések: