2011. augusztus 21., vasárnap

Az Echelonisták bukására..

és lesz majd nagy kék tűzijáték..
Annak a ténynek, hogy e cikk pont a "nagy nemzeti ünnepünkön" augusztus 20.-án születik, igazából semmi jelentősége nincsen. Tekintettel a lényegre, tulajdonképpen semmilyen nemzeti és semmilyen ünnepnek sincsen jelentősége! Ahogy Kis Pista adóalany említi youtube-os bevallásában a jövedelmével kapcsolatban, úgy érvényes ünnepeinkre is, hogy az egész egy falhoz vert lófasz! (elnézést ha valakinek túl vulgáris, szerintem  találó hasonlat) Egyrészt azért mert jó ideje nincs mit ünnepelni, másrészt pedig mert még magával az ünneplésekkel is rendszeresen több lábbal rúgják szájba a lakosságot. 

akik mind egy szálig interaktív illuminátusok..
Valami nem érthető? A beszédeket javarészt állami bűnözők tartják, és még a celebráló papok.. "egyházi méltóságok" is álszent beavatott ügynökök. Az első sorokban mindig a lokális hatalmi bűnözők virítanak, mögöttük pedig a népük.. ami viszont úgyis csak arra a nyamvadt tűzijátékra kíváncsi, ami településenként minimum egy, maximum több százmillió Forintba kerül az állampolgároknak. Ja de, hogy mennyire szép? Nos ha valóban annyira szép lenne, mint amennyire a lakosság hülye.. akkor most nem is ezzel példálóznék. (egyébként annyira szép nem tud lenni!)

akik nap mint nap eladják a lakosságot..
Ilyenkor gyakran elhangzik, hogy fogjunk össze, emlegetik a "nagy" elődök csodás tetteit stb. vagy károgják.., hogy Isten, áldd meg a magyart... de valójában az ájtatos és fennkölt szövegek fedezékében egész másért imádkoznak..  pl. hogy Sátán verd meg a magyart, még több hülyeséggel,  had legyen még több pénzem és had legyen még egy nappal több időm élvezni az életemet  mindenki más keserűségére, és rovására.   


Ezzel szerintem a legtöbb ember távolról egyet is értene.. hiszen saját bőrén tapasztalja, de valójában nem érti az összefüggéseket!  
Mi elmondjuk! 
Azért vagyunk! 

Hivatalosan (tehát jóval később mint valójában) az ötvenes évek elejétől az  USA-ban már embereket tudatát programozták (MK ULTRA) különböző feladatokra, mint pl. szexrabszolga, élő adatbázis (filer), bérgyilkos stb. Tehát még azelőtt, hogy magyarországon megjelent volna a Televízió, amerikában már embereket kapcsolgattak ki-be, illetve robotként hajtattak végre velük.. olyan feladatokat, amilyeneket csak akartak!!!


Felismerték? nem baj..
Az is hivatalos, hogy németország legtöbb náci orvosát, pszichiáterét, kutatóját addigi munkáikkal együtt, a háború végeztével átcsempészték az egyesült államokba, akik a már világháború alatt is, 


"a lelki társak"
főként olyan feladatokkal voltak ellátva mint a genetika tanulmányozása, az emberi szervezet tűrőképességének határai vagy a tudat "boncolgatása" amihez ugye elengedhetetlen volt  a temérdek önkéntes öngyilkos! Be is zsuppoltak gyorsan több millió embert különféle lágerekbe, akik "segítségével" sajnos roppant eredményesnek is bizonyultak kutatásaik, a fent említett területeken. Legfőbb vezetőjük, Hitler pontosan ugyanolyan beavatott háttérhatalmi illuminátus volt mint most Barack Obama, vagy elődje George Bush, Nicolas Sarkozy, Angela Merkel, Orbán Viktor, Vladimir Putyin vagy Ven Csia Pao. (és sokan mások)

őszi kiránduló viselet (jobbik 2012)
Megmondva a frankót ekkor már (tehát  a második világháború ideje alatt) javában működött az a rendszer, ami már precízen irányította az egész világot, de egyenlőre elég azt tudni, hogy Hitler és népe már tökéletes echelon transzban követte el tetteit. Csakhogy a führer (is) tudott róla (és engedelmeskedett neki) a népe viszont ugyanúgy ahogy most a jobbik, cigány és zsidógyűlölettől megrészegülve vágtatott végig európán. 


a beszédes nevű Mátyás egy "lebilincselő" beszéde..
Aztán hirtelen megszűnt... valakik tekertek egyet a potméteren, és onnantól kezdve a németek békés jóvátétel fizetőkké és a legbefogadóbb nemzetté, a magyarok pedig hithű kommunistákká lettek! A új vezető és "értelmiségi" rétegek az egész világon dogmától függetlenül tökéletesen tisztában voltak azzal,  hogy kitől van a hatalom és, hogy az miként kommunikál velük beszűkült  agyukon keresztül, ezért gondosan titkolták azt a lakosság elől, és ez a mai napig így van!  

odát kiadott könyv - nálunk államtitok
Vegyük  át mégegyszer.. az USA-ban egyre több személy kerül elő.. (már a hetvenes években) aki azt állítja, hogy programozták és irányították az agyát.. (már az ötvenes években) illetve kíséreteket végeztek rajtuk, vagy éppen mentálisan zaklatták őket. (nálunk közben egy faluban egy TV) Olyan dolgokat meséltek, hogy valaki egyik pillanatban hétköznapi családanya otthon, egy másik pillanatban viszont már John F. Kennedy, Richard Nixon vagy éppen Gerald Ford amerikai elnök valamelyik sátánista orgiája keretében szórakoztatja a társaságot. Említett urakhoz többek között Brice Taylornak volt "szerencséje", akinek az elit aberrációit oly módon sikerült tanulmányoznia, hogy később ezeket el is tudta mesélni! 

Henry és a csajok.. csak a burkokat cseréli..
Meg azt is, hogy Henry Kissinger olyan módon hasíttatta darabokra (part-okra) a tudatát, hogy egyikbe közgazdasági és pénzügyi lexikonok tartalmát csomagolhatta, másikakba különböző aberrált szexuális személyiségeket, némelyikbe pedig azokat az államtitoknak minősített hadititkokat és információkat  amelyekkel éppen kereskedett. 

szó szerint
Ezeket a tudatokat igény szerint különböző kódok segítségével lehetett előhívni. Mikor éppen melyikre volt szükség?! Kissinger tehát rendkívül praktikusan használta ki személyi asszisztense minden zegét-zugát.. később valószínűleg ezért kapott Nobel béke díjat! Millió és millió olyan emberről tudnak az USA-ban, akinek az agyába (és így az életébe) különböző, (ma már) kőkorszakinak számító műszerekkel nyúltak bele és hajtattak végre velük különböző tevékenységeket. Megszámlálhatatlan gyilkosságot és egyéb bűncselekményeket, vagy csak egyszerűen kínozták őket  vagy kísérleteket végeztek velük.. valahonnan...


Claudia Mullen, Walerie B. Wolf, Chris DeNicola
1995-ben több száz (még élő) ilyen echelon-tanú meghallgatása után,  Valerie B. Wolf (zsidó nők nemzeti tanácsának elnöke) 51 Echelon tanút vonultatott fel, egy Bill Clinton által összehívott elnöki bizottság keretében.. ahol a megjelentek beszámolhattak az ellenük, akkor már több 10 éve folyó kizárólag állami visszaélésekről. Nálunk, (16 évvel ez után) a sötét magyarországon, eközben minden nap el kell mondani, hogy létezik az Echelon és használják is.. és mindenki tud róla csak a lakosság nem! Ráadásul holnapra "elfelejted"!! 

Cathy és Mark  leleplezése a Trance formation of America c. könyvükben..
De voltak mások is akik borítottak, például a CIA és a Pentagon egyik agyprogramozója (értjük?? ez volt a foglalkozása) Mark Phillips és az általa visszaprogramozott Cathy O'Brien aki pedig többek között az idősebb majd fiatalabb George Bushnak volt a szexrabszolgája 

na vajon itt ki "állítgat" Clintonon?
több száz (vagy több ezer) benne létrehozott különböző személyiséggel vagy funkcióval, de kiszolgálta még Hillary Clintont is, és mivel az illuminatik leginkább a sátánra gerjednek, ezért még a vagináját is bafomet formájúra műttették át. De mondok még valamit, aztán hanyagolom a múltat.. sokak kedvence Marilyn Monroe  is egy ilyen tudatmódosított (slave) szexrabszolga személy volt! De amikor ilyen információk kint vannak a neten (is) akkor nálunk itt a felsötétedett középkorban még azt sem hiszik el ami 50 éve történt, nemhogy amivel ma vezénylik a forgatókönyvet.. és a lakosság nemhogy kételkedik, még csak nem is érdeklődik!!!

a lakosság nemsokára megkapja a flasht.. és akkor...
Pontosan azért, mert már mindenki irányítva, butítva, tompítva van a valósággal kapcsolatban,  a háttérhalom által! Ezért nem tud a lakosság semmi életmentő információhoz hozzájutni, vagy felfogni azokat! Ők azok akik valóban nem tudják, vagy rosszul tudják azt ami van! Oké.. egyenlőre hagyjuk.. Ők csak egy kattintás lesznek.. de mi legyen azokkal akik viszont úgy élnek közöttünk, (és bizony szép számmal, és igen jól élnek.. ebből!!) hogy tökélesen tisztában vannak ezekkel a dolgokkal?? 

Pálinkás, Vizi E. Szilveszter nincs mit mondanotok?
Nap mint nap látjuk őket a médiában, közismertek.. mindenféle "fontos" hivatást vagy karriert betöltve.. és egy sem beszél róla, hogy mi a nép igazi nyomora! A legsötétebbek ezt még tudják fokozni azzal, hogy nemcsak hallgatnak, hanem egyenesen tagadják, sőt igyekeznek ellehetetleníteni, üldözni, vagy akár megölni azokat akik beszélnek ezekről! 

...hogy elvigyen a Mestered!
Nos ezeket a személyeket (egytől egyig) - merthogy vége a jó világnak -  egyéb jelentkező és erre képes emberek és szervezetek híján, a Hírháttér Multimédia és társprojektjei szanaszéjjel fogják bombázni.. minden egzisztenciájuktól és ha volt is, hamis köztiszteletüktől megfosztatnak.. miközben a teljes emberiség előtt örök időkre leszerepelnek.. és ha benne is lesznek a későbbi történelemkönyvekben akkor csak úgy, mint a világ utolsó szemetei, és az emberiség elárulói.. tulajdonképpen ez már egy ideje folyamatban is van!  

Végetek van magyarország illuminátusai, végetek van Echelonisták!  

Molnár F. Árpád aki ÉLI
Igazából már akkor végetek volt, amikor elkezdtetek együttműködni Azzal... a hatalommal (tudjátok miről beszélek)! Tudjátok azt is.. mert ezerszer elmondtuk, hogy aki kinyitja a száját és beszélni kezd az keresse a Hírháttért és megkapja a védelmet.. sőt a világ valódi nagyjai közé léphet... és azt is tudjátok, hogy aki az elmondottak ellenére támad, az A Falba ütközik, amibe bele is halhat.. Mégis nem volt eddig egy sem.. (tényleg hányan vagytok?? nem tízezren.. nem is százezren.. sokkal többen..) amelyik meg merte volna tenni... (támadni persze volt merszük.. sokan meg is haltak azóta) 

a pénzeteket féltitek? a karriereteket? netalán az életeteket?  

az (ál)szent család
Nem a lelketeket az biztos, mert azt már bedobtátok a zaciba.. Nem gondoljátok, hogy ez lehet az egyetlen menekülés számotokra?? Ha beszéltek.. Persze vannak  már köztetek menthetetlen figurák.. ne akarjatok a nyomdokaikba lépni! 
és ti sem menekültök ám.. hiába az a nagy kereszt..


 Egyenként fogunk levadászni titeket.. akár egy mikrofonnal, meg egy kamerával.. és egyszerűen megkérdezzük például, hogy hallottál-e már az Echelonról és a  Haarp-ról? Tudod-e, hogy hányféleképpen befolyásolja az állam a lakosságot? Tudsz-e róla, hogy hogyan készülnek a katasztrófák, balesetek, gyilkosságok stb.? 



ne félj csak ne hazudj.. és beszélj..
Egyszerű nem? Ártalmatlan kérdések.. semmi erőszak.. mégis bele  fogtok dögleni ha rosszul válaszoltok! És ez még csak a kezdet.. ha felébresztik a lakosságot.. (egy döntés mindössze) akkor lehet lámpaoszlopokon fogtok lógni sorban, vagy ki tudja, hogy végzitek, mert a nép sosem kegyelmez, főleg annak tükrében amit tettek vele! Mert ti tettétek.. és teszitek nap nap után, mert semmit sem tesztek, közben pedig Tudjátok! 

Nem attól kell igazából félni.. akitől.. vagy amitől ti féltek.. (ezt  mondjuk lehet, hogy nem tudjátok)

Várjuk tehát az élet minden területéről azokat, akik most már el merik mondani amit tudnak.. pl. a médiából... a tudományos akadémiából, közhivatalokból, állami intézményekből, a gazdasági életből.. Gyertek.. gyertek..  legyetek elsők.. vagy.. maradjatok és lapuljatok... amíg ...

Mi folytatjuk..

Az Isten áldásával! 

2011. augusztus 12., péntek

Az Elkerülhetetlen Jövő!

Domján Tibor Echelon Leleplező (Fotó: Molnár)
Sokat gondolkozom rajta mostanában, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek nagy többsége az őket körülvevő egyre kilátástalanabb helyzet  ellenére, a jövőbe optimistán tekint. Annyira szeretne egy jobb világban élni, hogy inkább önként elveszíti érzékelését a jelenben, és valami fantasztikus, futurisztikus és békés jövőről képzeleg. Ahol senki sem éhezik, nélkülözik, fázik, vagy boldogtalan. Közben meg napról napra egyre csak növekszik az előbb felsoroltak száma. Nos Ezeket a dolgokat mesterségesen idézik elő, azok akikre a társadalom mint elöljáróira, szellemi, tudományos, politikai és/vagy gazdasági vezetőire tekint. 

Nincs olyan politikai, gazdasági de még spirituális közösség sem nagyon, amelyik ne Babilon egy gyilkos csápja lenne a sok milliárd közül. Nincs!!! Hogy honnan tudom??? Onnan!!  Mert az Istennek hála, logikusnak látom, hogy amíg minden létező irányvonalnak, eszmének, számos fóruma, háttere és múltja van.. és legtöbbször nem vezetnek sehova, addig az Echelon és Háttérhatalmi leleplezésekben csak és kizárólag a Hírháttér Multimédia és környezete produkálja a frankót, szisztematikusan és egyre többet elmondva az egész világon!! (Természetesen  tudom, hogy sok ember kiejtette már ezeket a szavakat és összefüggéseket, még talán egy két műsorban is.. de meg lehet nézni, hogy hol vannak most ezek a személyek.. és most miért nem mondják... ??? )

Pedig kedves olvasó... ezekről a dolgokról MINDENKI TUD AKI SZÁMÍT.... (mármint az ördögnek)  CSAK NEM BESZÉL(HET)!!!! 

Legújabb HHMM Kék film trailer:


Az alábbiakban pedig Soós József  "Titán" , (A Hírháttér Multimédia Főmunkatársa, a világ egyik vezető Echelon Tanúja, Keresztyén oknyomozó, újságíró,  valódi emberjogi aktivista) legfrissebb kapcsolódó levelét idézem, mely fantasztikus nyíltsággal, és szókimondással és persze fényévekkel előzi meg a HHMM-en kívül bármelyik földi TV, Rádió, és egyéb médium, bármelyik tényfeltárónak, műsorvezetőnek stb. elnevezett személyének bármelyik produktumát.

A jövő, mely elkerülhetetlen!

Titán Soós József
Az idő előrehaladtával egyre közelebb kerül az a pillanat,mikor kinyilatkozik a rendszer......ez elkerülhetetlen. Túl sokan tudnak már róla, túl sokan tudnak a TÖMEGPUSZTÍTÓ PSZICHOAKTÍV ECHELON TECHNOLÓGIÁKRÓL, a TOTÁLIS KONTROLLRÓL. Idő kérdése csupán,hogy mikor jön el az a pillanat,mikor a nyilvánosság elé kerül GLOBÁLIS SZINTEN.

Gyakorlatilag a lavina elindult, mert a hegy oldalba bele ágyúztunk, és ez visszafordíthatatlan folyamot indított el.Az INTERNET hozzáférhetősége a polgári lakosság számára nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Mert egy GLOBÁLIS SKY-net RENDSZER került a kezünkbe, melyen csekély anyagi ráfordítás mellett bárhol,bármikor, bárhova, bárkinek lehet információt továbbítani. Ez kétélű fegyver, mert a TITKOSSZOLGÁLATOK épen úgy használják ezt a rossz dolgokra,mint ahogy mi használjuk a JÓRA, a lakosság érdekében, életének védelmében. Tesszük ezt a KERESZTYÉNI hitünk,és kötelességünk tudatában.

A Molnár és a Soós (Fotó: Domján)
Néhány dolgot nézzünk egy kicsit részletesebben végig........ az a szörnyűséges helyzet állt elő,hogy a lakosságot a tudomásukon kívül, így beleegyezésük nélkül a legszörnyűségesebb katonai-titkosszolgálati technológiák alkalmazásával GYILKOLJÁK, EGÉSZSÉGÜKET FOLYTATÓLAGOSAN MARADANDÓ MÓDON KÁROSÍTJÁK, TOVÁBBÁ AZ ÉLETFUNKCIÓIKAT A HÁTTÉRHATALMI ÁLLAMI PROJEKTEKNEK MEGFELELŐEN ÁLLÍTJÁK BE, így többek között a gondolkodás, gondolat, cselekvőképesség és egyéb más életfunkciót.
   
A RENDSZER kiépült, és kizárólag mi voltunk azok akik ezt ilyen nyilvánosan, ekkora részletességgel leleplezték. Ennek ellenére életben maradtunk, ez a legfelső hatalmi erők tevékeny erejének,és akaratának tudható be. Mert más különben a világ vezető államai,és azok TITKOSSZOLGÁLATAI régen megöltek volna bennünket is, épen úgy,mint ahogy ezt meg is tették számtalan esetben előttünk azokkal, akik ezekről megszólalni merészkedtek.

A MINDENHATÓ SZENT ATYA, JÉZUS KRISZTUS VÉDŐ KEZE ÁLTAL BIZTOSÍT NEKÜNK VÉDELMET A SZENTLÉLEK EREJÉVEL. Így semmilyen HÁTTÉRHATALMI erőhalmaz nem árthat nekünk mindaddig,amíg az ISTEN akarata ezt elhatározta.A mocskos tróger OROSZ-SZOVJET KGB-FSZB épen úgy nem, mint ahogy a SÁTÁN ZSINAGÓGÁJÁNAK MÁSIK ALAPPILLÉRE AZ IZRAELI MOSSAD TITKOSSZOLGÁLAT.
   
Titán - ELI háttérben a Semmelweis torony
Ezek a senkiházi férgek csupán bábuk, panelek, épen úgy,mint a BILDERBERG-csoport egésze is az.Soha semmilyen hatalom nem volt a kezükben,és ez nem is fog változni ezután sem. Ezért nem tudok mást mondani, nem lehet mást tenni, mint hogy LELEPLEZZÜK ŐKET, az IGAZSÁG EREJÉVEL söpörjük el mindannyiukat......Az ISTEN TÖRVÉNYE, A SZENTLÉLEK EREJE ad erre lehetőséget nekem, bár a HÁTTÉRHATALMI TECHNOLÓGIÁK ÁLTAL valamely szintig a gondolataim,és cselekedeteim megrontottá lettek,de ez még mindig csak ez olyan alacsony szint melyért természetesen a SZENT ATYA a valódi bűnösöket fogja elővenni,és megbüntetni érte.
Ahhoz hasonlóan, amit az emberiséggel tettek, mely a VILÁG NÉPEINEK TÖRTÉNELEMKÖNYVE, AZ ISTEN TÖRVÉNYE MEGÍRT TELJESE EGÉSZÉBEN. Fizessék meg az árát annak, amit tettek, vagyis FIZESSEN A SZOVJET-OROSZ KGB és fizessen a SÁTÁN-IZRAELE A MOSSADDAL EGYÜTT!!!!
Köztudott mindenki számára az,hogy a megfelelő ellenszolgáltatás rendezése után, akár miniszterelnököket is MEG LEHET ÖLETNI BÉRGYILKOSOK ÁLTAL, erre volt is példa a történelem során. Mint ahogy mindenki tudja azt is, hogy ÁLLAMI-HÁTTÉRHATALMI vezetőt nem lehet megkörnyékezni sem úgy,hogy arról a TITKOSSZOLGÁLATOK ne tudnának, mert TOTÁLIS KONTROLL ALATT ÁLLNAK. Ha pedig egy TITKOSSZOLGÁLAT TUD RÓLA, akkor tudja az összes, mert egy van belőlük, egymással átfedésben vannak, egymásról mindent tudnak, ez pedig a KÖZPONT.
Ennek ellenére mégis kivitelezhető akár egy ÁLLAMELNÖK ELLENI POLITIKAI GYILKOSSÁG IS. A többi állam titkosszolgálata pedig élő adásban nézné végig már a kezdetektől,mikor még csak a megszervezési fázisban van a dolog. Láthatja bárki,hogy csupán ennyit ér egy miniszterelnök, államelnök élete. Egyszerűen SEMMIT SEM ÉR AZ ÉLETE, MERT EGY FOGYÓCIKK, ANNYIT ÁLLÍT ELŐ BELŐLE A HATALOM,AMENNYIT CSAK AKAR. Darab....darab.....egyre megy.....


Az Elsők..
Látható,hogy a védelem egy magasabb szintről jön,melyet ezek el sem érnek, soha fel sem érhetik azt az erőt, mely az ÉN életemet védi. Mert abban az esetben is,ha egy állam titkosszolgálatának érdeke az,hogy a világot átrendezze,bebuktassa a jelenlegi rendszert,és ezért engem ECHELON ELMETECHNOLÓGIÁK által programozott, hogy mint CSATORNA a lakosság számára, az információt átengedje a lakosság számára, még akkor is egy felsőbb hatalmi erőnek kell kontrollban tartani azt, mert más különben nem lehetne megvalósítani,mert megöltek volna. Ha a KGB érdeke az,hogy a VILÁGRENDSZERT BEDÖNTSE, és erre ELMEPROGRAMOZÁSBAN ENGEM HASZNÁL FEL A LAKOSSÁG ÉBRESZTÉSÉRE, még akkor is felette áll egy hatalom, mely MEGAKADÁLYOZZA AZT, HOGY FELÜLÍRJA VALAKI A KGB ADATTOVÁBBÍTÓ CSATORNÁJÁNAK MŰKÖDÉSÉT. A jelen példánál maradva az én általam leíratásra kerül anyagokat.
Felvetődik a kérdés, hogy a SZÁMÍTÓGÉPEN AMELYEN AZ ANYAGOT ÍROM MIÉRT NEM BLOKKOLJA A TITKOSSZOLGÁLAT, VAGY MIÉRT NEM TESZI TÖNKRE AZ INTERNET CSATLAKOZÁSOMAT???


Soós József keresztyén tényfeltáró, emberjogvédő
Egyszerű a kérdés, egyszerű a válasz is, mert van egy HATALMI ERŐ,melynek ez áll az érdekében, hogy ezeket leírjam, és az valószínűleg felette áll a MAGYAR TITKOSSZOLGÁLATNAK, és felette áll a világ vezető államainak a titkosszolgálatai fölött is. Természetesen ha ez nem így lenne,akkor már a lehetőségét elvették volna annak, hogy bármilyen információ kiszivárogjon. DE EZT NEM AZ EGYES ORSZÁGOK, ÉS NEM IS A VILÁGÁLLAM HATÁROZZA MEG,hanem egy felette álló projekt.Ha ez nem így lenne, akkor soha nem dőlne meg annak a hatalma aki a vezető pozíciót, és a titkosszolgálatok irányítását megszerezte......

MENNYIT ÉRHET AZ ÉN ÉLETEM, ÉS KINEK ÉR OLYAN SOKAT, HOGY MÉG A SZOVJET-OROSZ KGB ÉS AZ IZRAELI MOSSAD SEM FÉRT HOZZÁM.......??? Ez a költői kérdés.......méghozzá úgy,hogy a tevékenységem következtében épen ezeket a HATALMI ERŐKET döntöm meg. Vagyis a SAJÁT MAGUK ELLENSÉGEI AZÁLTAL, HOGY NEM AKADÁLYOZZÁK MEG AZ INFORMÁCIÓ ÁRAMLÁST, KISZIVÁRGÁST.


Naleksz és Titán (Fotó: Domján)
Ugyanis, ha az ECHELON ELMETECHNOLÓGIÁK nyilvánosságra kerülnek beismerten, akkor abból katonai bírósági perek fognak következni, melyben a VILÁG JELENLEGI VEZETŐIT EGYTŐL EGYIG AKÁR HALÁLBÜNTETÉSSEL IS LEHET SÚJTANI, ezt ők tudják,ennek ellenére mégsem tesznek ellene semmit, hanem inkább BIZONYÍTJÁK EGYRE TÖBBSZÖR, EGYRE JOBBAN AZ ÁLTALUNK ELMONDOTTAKAT,ÉS A POLITIKAI ÜLDÖZTETÉSSEL SAJÁT MAGUK ELLEN HOZNAK TERHELŐ BIZONYÍTÉKOT ÚGY, HOGY AZ INDÍTÉKOT NEM REJTIK EL, ALIBIT NEM SZOLGÁLTATNAK.

A Hírháttér egy stábja a Szent János kórháznál
Nem valószínű,hogy a világ jelenlegi vezetői HATALMI POZÍCIÓBAN MARADNAK A KINYILATKOZÁS UTÁN, ugyanis a HATALOM nem lenne HITELES azáltal, ha ezek közül a személyek közül akár egyet is megtartana,így mivel fogyócikkek,ezért a megfelelő elbánásban kell részesíteni őket. Feladatukat befejezték, utána már nincs rájuk szükség. A TITKOSSZOLGÁLAT ÉRTI,HOGY EZT MIRE MONDOM,ÉS EZEN A CSATORNÁN IS ÜZENEK NEKIK.
A feladat az elmúlt 20...22 évnek pedig az volt, hogy az ÚJ VILÁGREND ALAPJAIT KIÉPÍTSÉK, A KINYILATKOZÁSRA MINDEN KÉSZEN ÁLLJON!!!! A további feladat pedig a jelenlegi, a SAJÁT MAGUK,ÉS AZ ÁLTALUK LÁTSZATRA IRÁNYÍTOTT VILÁGRENDSZER TELJES CSŐDBE, TÖNKRE TÉTELE, mely után a HATALOM kinyilatkozik,és a GONOSZ mint megmentő jelenti ki magát a NAGY SOKASÁG SZÁMÁRA.
Most már a második fázisban van a rendszer jelenlegi konstrukciója....a TECHNOLÓGIA TELJESEN KIÉPÜLT, már csak a megfelelő LÉNYNEK kell beleülni,hogy tovább vigye a SZENT BIBLIÁBAN LEÍRT TÖRTÉNELMET, A VÉGSŐ CSAPÁS FELÉ.....
Soós és Domján a kilakoltatások elleni tüntetésen
Így most már a jelenlegi rendszer CSŐD PROJEKTJE működik, ez lett elindítva,melynek egy szerves al-projektje az a TEVÉKENYSÉG melyet az ISTEN SZERETŐ KEDVESSÉGE ÁLTAL én végzek el. Így lehet jönni, várom a PEREKET, A MEGHURCOLTATÁSOKAT, mert jönni fog,aminek jönnie kell, én készülök rá, készülök rá teljes erővel.......


Hamar eljön az idő, hamar eljön az ideje annak is, és sok más egyéb dolognak is..........a világ jelenlegi látható bohócai, bábui, játék királyai játékuk végéhez közeledtek. Már sok nincs hátra belőle......ez észlelhető abból is,hogy egyre mélyebbre csúsznak le a rendszerrel együtt, mely egy olyan válságba torkollik bele, melyet már nem tudnak tovább fokozni,és akkor jön el az a pillanat mikor kinyilatkozik.........
 
ÉLI - Titán -  Csiza Csaba  (Fotó Domján)
A mostani értelmetlen cselekedeteik,tevékenységük is azt bizonyítja, hogy egyre lejjebb csúsznak, ahogy az ISTEN MEGMONDTA, PORBA ÍRJA AZ ELLENSÉGEIT, és megöli azokat, akik az övéinek ártanak, megtorolja rajtuk egytől egyig, mert kijelentetett,hogy még egy veréb sem eshet le az égről úgy, hogy arról a SZENT ATYA ne tudna, és nektek pedig mindnyájatoknak még a hajatok szála is számon van tartva.......
Akkor.......és pedig mondom néktek,hogy a BŰN ZSOLDJA A HALÁL.

A BŰN ZSOLDJA A HALÁL, azzal fizet azoknak akik vétenek a TÖRVÉNY ellen! Ezt így üzenem a TITKOSSZOLGÁLATOKNAK. Ha engem meglopnak, az olyan, mint ha az ATYÁTÓL lopnának, mert kimondatott, hogy aki a szegény embertől elvesz, az olyan, mint ha az ISTENTŐL VENNE EL, továbbá aki pedig a szegénynek ad, az pedig ISTEN szemében azt jelenti, hogy NEKI HITELEZTEK, az ATYA pedig nem marad adós senkinek, JÓÉRT JÓVAL, a rosszért pedig rosszal fizet.

Akkor ki az, aki engem véd?????

A Soós és a Molnár  (Fotó: Domján)
Kinek áll érdekében engem életben tartani, mert a világ rendszer jelenlegi látható vezetőinek biztosan nem, hiszen a tevékenységem a HALÁLUKAT jelenti nekik. És mégis.....akkor miért nem ÖLNEK meg????? mikor minden lehetőség adott lenne hozzá......
Talán nem lehet megfizetni??? Ennyire sokat érek én,egy szegény nincstelen.......

De kinek érek én ilyen sokat, mert biztosan nem a KGB-nek,és nem is a MOSSAD-nak.......de akkor kinek??? MI AZ A HATALOM AMELY EZEK FÖLÖTT ÁLL? Az a hatalom az ISTEN HATALMASSÁGA, mert ha ez nem így lenne,már nem lennék az élők sorában, mint ahogy meg is öltek ezek mindenkit eddig, aki/akik a legkisebb mértékben is az útjukban állt.....

Soós és A Molnár a múzeumkertben (Fotó: Domján)
Számítanak itt a magyarok, magyar államvezetők valamit is???? NEM, NEM PERSZE HOGY NEM, hogy számítanának, mikor itt a VILÁGOT IRÁNYÍTÓ ERŐK, ÉS A VILÁGOT IRÁNYÍTÓ ERŐK KATONAI TECHNOLÓGIÁIRÓL VAN SZÓ. Ebbe nincs beleszólása  a magyaroknak.....
Pontosabban a magyaroknak semmibe nincs beleszólása.........

Két hatalom van, az egyik az EMBERISÉGET ELÁRULTA, ÉS A TÖMEGPUSZTÍTÓ TECHNOLÓGIÁIVAL A BOLYGÓVAL EGYÜTT A KIPUSZTULÁS SZÉLÉRE SODORTA A VILÁG NÉPEIT, A MÁSIK PEDIG AZ, AKITŐL A MEGMENTÉS JÖN, A MEGVÁLTÁS VÁRHATÓ. Minden más hatalmi csoportosulás elhanyagolható ezen a bolygón. A HATALOMNAK ÉRDEKE, HOGY EZEK NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLJENEK, AZ ALPROJEKTEKNEK PEDIG NINCS SEMMI BELESZÓLÁSA EBBE.


A LEGFELSŐ HATALOM PEDIG A MINDENHATÓ SZENT ATYA, AKI CSELEKSZI JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL MINDENT A SZENTLÉLEK EREJÉVEL. A másik tényező mely nagyon alacsony szinten áll a TITOKZATOS NAGY BABILON, melynek csupán morzsás szeletei, csöpp alkotó elemei az olyan cégek, mint a KGB vagy a MOSSAD.

Így nekik NINCS SEM HATALMUK,SEM SZAVUK, SEM NEVÜK, SEM POZÍCIÓJUK,SEM SEMMI NINCS, MERT NEM ADATOTT MEG NEKIK.......hanyatlóban vannak, de ez előre megmondatott.....előre megmondatott.......


Szerző.: TITÁN Soós József

Kelt.:  9400 - SOPRON     2011. 08. 11.   20.-óra  14.-perckor.



Az Isten áldásával!   


2011. augusztus 9., kedd

A Ciklotron és ami mögötte van!

A Föld legnagyobb részecskegyorsítója a 27 km átmérőjű CERN-LHC

Molnár F. Árpád "ELI"(orbántól 100%-ban BETILTOTT Keresztyén Oknyomozó, Tényfeltáró, Filmrendező, minden magyarok Előre Bejelentve Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója, a világ Legfőbb Echelon-Tanúja)

 Eredeti helyen itt http://hirhatter.bplaced.net/ciklotron.htm olvasható!

A ciklotront (azaz részecskegyorsítót) Gaál Sándor magyar fizikus találta ki; azonban a folyóirat, aminek 1929-ben elküldte a tényfeltáró cikket, azt jelezte vissza, hogy nem publikálhatják a találmányt, mert már feltalálták. Azonban ez nem volt igaz, így aztán 1931-re az amerikai Ernest Orlando Lawrence (és egy segédje, Stanley Livingston) volt, aki letette a Világtörténelem asztalára. Ez persze nem zárja ki, hogy Gaál Sándor erdélyi magyar fizikus előtt valaki felfedezte a ciklotron elvét.

Az egyszerű ciklotron működése a következő: egy fémtestet hermetikusan lezárunk, és a belsejében vákuumot hozunk létre, azaz kivesszük belőle a gázt, pl. a levegőt. A közepébe egy elektromosan töltött részecskét (iont, protont) juttatunk, amit elektromos térrel elindítunk. Tehát szükségünk van nagyfeszültségre. Miután a protont elindítottuk, mágneses térrel "kanyarodásra" bírjuk, aztán az elektromos térrel tovább gyorsítjuk. Ekkor megint irányváltást indukálunk, mégpedig ismét a mágneses térrel, amit a következő gyorsulás követ, ismét elektromos térben. A részecske így kezd el egyre nagyobb átmérőjű keringő pályán, egyre nagyobb sebességgel száguldani.
Egy idő után a sebességéből adódóan a tömege jelentősen megnő. Hogy a sebességét, és ezzel az energiáját mégis tovább növelhessük, feltalálásra került a szinkrociklotron és az izokrón ciklotron.

Lawrence első részecskegyorsítója (ciklotron) 80 ezer eV (elektronvolt) teljesítményű volt. Most, Lawrence első darabja után 70 évvel, a titkosszolgálatok állítása szerint a világ legnagyobb gyorsítója publikus helyen, Svájcban épült fel (ez a CERN-LHC), számos állam nyilvános bevonásával. (Az LHC valójában a Large Hadron Collider ring, azaz Nagy Hadronütköztető gyűrű.) Az átmérője 27 kilométer, a föld alatt 100 méterre épült fel, és 100 milliószor nagyobb teljesítményű Lawrence ciklotronjánál. Nem publikus, létezik-e ennél nagyobb ciklotron. Ez a ciklotron volt annak a világméretű botránynak a tárgyi főszereplője, amikor világszerte pánikot keltettek, mondván: a részecskeütköztetések során fekete lyukak keletkezhetnek, amik elnyelhetik a Földet. A válaszok szerint persze: keletkezhetnek apró fekete lyukak, de túl kicsik és rövid életűek ahhoz, hogy megnőhessenek és elnyelhessék a bolygót.

Maga a szervezet, a CERN 1954-ben alapult. 1986-ban határozták el egy az addigiakhoz képest óriásciklotron építését. Ez lett tehát a svájci CERN-LHC, ami 25 év alatt épült fel, mégpedig 2008-ra. Az állítások szerint a beüzemelése 2008 szeptember 10-én történt meg. 2009-től már nyilvános kísérleteket, bevetéseket végeztek vele. Szóljunk arról pár szóban, pl. miket műveltek a nyilvánosság előtt - tehát nem titokban - eme 27 km-es ciklotronnal, és gondoljunk bele, mi mindenre, ezen belül milyen fegyverek kifejlesztésére vezethetnek ezek az ötletek.

Beszéltünk pl. arról, hogy a ciklotronokban ionokat, protonokat, azaz töltéssel rendelkező részecskéket gyorsítunk. De a ciklotronokban részecskéket ütköztetünk is. Ilyenkor részecske csomagokat indítunk el egymással szemben, ezeket keringetve a rendszerben, amíg a gyorsítással elegendő sebességre, azaz energiára teszünk szert. Mielőtt a rendszerbe bocsátjuk, már elkezdjük gyorsítani az úgynevezett előgyorsítókban, amik szintén ciklotronok, csak sokkal kisebbek.

Az atomok főbbnek nevezett alkotórészei az atommagot körülvevő elektronok belsejében az anyabolygó, az atommag, aminek építőkövei a pozitív töltésű protonok és a semleges töltésű neutronok. A hadronok kvarkokból állnak. A hadronok a következő kvarkokból állhatnak: u, d, c, s, t, b. A proton is hadron, mert két u és egy d kvarkból áll.

Nehéz ütközésnek nevezzük, amikor pl. két protont összeütközésre bírunk. Ilyenkor relevánsabb (jelentősebb) energiafelhalmozás során kvark-gluon plazma jön létre, ami az álláspontok szerint a Világegyetem életkora első másodperce előtti állapotot mintázza. Ez a kvark-gluon plazma a kvarkleves, vagy másként nevezve ősleves. Ezt követően, az első secundum után lettek a protonok és a neutronok, majd sokkal később az első atomok. Persze csak ebben a Világegyetem-buborékban, amiből lehet annyi, ahány proton, elektron stb. létezik a látható Világegyetemben, szorozva végtelennel!

De mennyi proton is kell ilyen primitív körülmények között egyetlen ütközéshez?

Fentebb említettük az előgyorsítókat. A svájci, 27 km átmérőjű LHC ciklotron előgyorsítóiban egy egész magyarországnyi lakossági létszámnak megfelelő, 10 millió protont gyűjtünk egy csapatba, összesen 10 centiméteres helyre. Ez egy csomag. Ilyen csomagokat indítunk el egymástól 9 méteres követési távolságokban, míg a szemből száguldó 10 milliós (a példázat kedvéért) magyar lakosságnyi, másik népi tömeggel összeütköztetjük. Kétszer 10 millió proton karamboloztatásánál mindössze 1, 2 vagy 3 proton fog összeütközni, ahogyan nagyobb méretekben két galaxis karamboljánál is roppant ritka a tényleges ütközés. A ciklotronok szkennerei és számítógépes rendszerei ezen karambolok következményeit - így a karambolok, azaz robbanások során keletkezett részecskéket, energiákat - mérik és juttatják a computerekbe további elemzésre, nem csak számadatok, hanem konkrét térbeli grafikák formájában is. A részecskék összeütköztetése 4 detektorban kerül végrehajtásra, hogy mérni lehessen az eredményeket. Ez a négy detektor a CMS (a tömege 14 ezer tonna), az ALICE (10 ezer tonna), az ATLAS (7 ezer tonna), az LHCb (4 ezer tonna).
  
Svájcban, a föld alatt 100 méterrel felépített 27 km-es átmérőjű részecske gyorsító, a CERN LHC-je. Látható, miképpen helyezkednek el az ütközéseket mérő detektorok. A négy detektor a CMS (a tömege 14 ezer tonna), az ALICE (10 ezer tonna), az ATLAS (7 ezer tonna), az LHCb (4 ezer tonna).

Sokat beszélünk itt is a tömegről, de valójában - a publikus felfedezésekben - senki nem tudja, mi a tömeg, és egyáltalán honnan van tömeg. Nem tudjuk, mi képezi a tömeget, és hol van? Mérjük a részecskéket, amikről megállapítjuk, hogy tömegük van, de nem tudjuk, miért. Az atomok részecskéinek további felbontásával, a kvarkok észlelésével annyi kiderült, hogy ott is energia és tömeg látható, de az, hogy miért, nem vált tetten érhetővé.

Sőt! A Világegyetem makroszintű mozgása és állapota fizikai és matematikai leírására nem volt elegendők a ciklotronokban és más eszközökkel észlelt kvarkok stb. tömegének és energiájának megállapítása, mert mindezekkel együtt is arra a következtetésre jutottak, hogy a tömeg nem elegendő. Be kellett vezetni - a fizikában nem ritka az ilyen megoldás - egy fantomrészecskét, a Higgs-bozont (H). Ezt a nyilvános ismeretek szerint nem látta senki, de ha figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem magyarázható meg a galaxisok formája, a Világegyetem tartalmának mozgása stb. Ilyen, egyébként semleges töltésű Higgs-részecskét várnak pl. az ütköztetések során megjelenő két kvark általi w-bozon vagy z-bozon további egyesülésével. A H-bozon megjelenését olyan ritkára taksálják, hogy ha másodpercenként fél milliárd ütköztetést végzünk közel 1 évig, akkor észlelhetünk netán 1 vagy 2 Higgs-bozont. Miközben felteszik, hogy a H-bozon a felelős az ún. sötét anyagért (és kell a taszító erőért felelős sötét energia is, mert a H-bozonnal együtt sem áll össze a kép), azt is sokan pedzegetik, hogy a H-bozon önmagában nem elegendő a hiányzó tömegek meghatározására, azaz nem csak H-bozon kell, hanem további, tömeggel rendelkező elemek is. Egyébként Peter Higgs vezette be 1960-ban azt, amire máig keresik a róla elnevezett Higgs-bozont. Sötét anyagról és sötét energiáról pedig azért beszélünk, mert a hivatalos álláspont szerint nem látjuk. Persze meg is kérdezhetnénk...

Tehát a CERN-LHC részecskegyorsítóban is keresik a Higgs-bozont, a nyilvánosságra hozott információk szerint eddig sikertelenül. Arról ne is beszéljünk, hogy a komplex számítógépes programokkal milyen irdatlan, helyesebben abszolút módon lehet a computeres rendszer fölötti rendszerrel az ütközések adta eredményeket egyszerűen kicserélni, hogy a világ tudósai azt higgyék, nem történt semmi különös, vagy higgyenek, amit akarunk, hogy higgyenek, miközben egy a háttérben működő állami csapat (team) begyűjti az eddig ismeretlen információkat, új titkosszolgálati és hatalmi találmányok és fegyverek kifejlesztésére, valamint adás-vételére.
 
A gyorsítóba 1242 nióbiumötvözetű (nióbium-titanát: NbTi) szupravezető dipólmágnes került beépítésre. Ehhez a világ publikus nióbiumtermelésének cirka 80%-át használták fel. A szupravezetők egy csoportjáról - így az I. típusú szupravezetőkről, amiket először fedeztek fel (1911-ben a holland Heike Kamerlingh Onnes) - közismert, hogy minél hidegebb állapotban, többnyire mínusz 200 fok alatti hőmérsékleten kezdik kifejteni hatásukat. A CERN LHC-jében 1,9 Kelvinre hűtjük a szupravezetőt, ami hidegebb, mint a világűr.

A ciklotronok mérete és ezzel hatékonysága növelése, továbbá felhasználási területei kiszélesítése kozmikus méretekben is realizálható, így pl. a világűrben, ahol a gyorsító részegységek egymástól komolyabb távolságokban helyezkednek el, és amiket - az első lépésekben - űreszközök állítottak pályára, egymástól tehát jelentős távolságban. Ekképpen a CERN-LHC a maga 27 km-es átmérőjével szemben már korabeli technológiákkal is építhetünk a világűrben Föld méretű ciklotronokat is, amik során kihasználhatunk a Föld mágnesességétől kezdve a műholdak atomerőművein át sok mindent. A korabeli technológiai megoldásokon most a konvencionális megoldásokat érthettük, de olyan módszerek óceánjai állnak rendelkezésünkre, amelyeknek csak egy roppant kicsiny részletével találkozunk a tudomány publikus, a vágóbarom nép orra elé mutogatott szeletében. Ilyen pl. a kvantum-összefonódás jelensége, mely nyilvános alkalmazása kiszélesítése feltétlenül bekövetkezik. További megoldásokként felmerül egy űrbéli óriásciklotron felépítésénél a nagy teljesítményű mesterséges sugárzások alkalmazása, aztán a tér ismeretlen, de zavartalanul működésbe hozható technológiai alkalmazásai stb.

Meglepő lenne, ha a kozmikus ciklotront a Háttérhatalom valamely lokális alprojectje - mint az amerikai és az orosz titkosszolgálatok - nem valósították volna meg. Nyilvánvalóan nem a magyaros észjárású, korlátolt fogyatékosoknak beszélünk, tehát ahol egy bunkó magyar, ún. "szakember" képtelen továbbgondolni egy Lawrence-féle, 80 évvel ezelőtt már publikus ciklotront, és amit nem tett le az orra elé valaki kész állapotban, arról nyomorult elméje azt fejezi ki a száján keresztül, hogy tehát nem létezik, hiszen nem mondta be a tévé, hanem normális, értelmes emberekről beszélünk, akik kis százalékának az állami szervezeteken belül egyébként éppen az a dolga, hogy ne magyarosan, hanem értelmesen gondolkodjanak, és lehetőleg folyamatosan új ötleteket és megoldásokat szórjanak a titkosszolgálatok asztalára.

Hogy milyen korlátlan az emberi butaság, a tengernyiből példát is említsünk: e cikk írója az olaszországi Milánóból már 2003-ban, majd Rómából 2005-ben az Interneten taglalta az interkontinentális atomrakéták műholdak által, lézersugárral történő szétlövését, ugyanis részleteiben tudott róluk (mondani sem kell, hogy nem könyvekből és pórnépi beszámolókból). A lézeres atomernyő hírére az úgynevezett szakemberek vad magyaros hahotázásba kezdtek, hogy ilyesmi nem csak nem létezik, de létrehozhatatlan! Aztán bemondta a média, hogy különben már felépült.

Egy talán prózaibb példa: e cikk írója, a Molnár F. Árpád államtitokká nyilvánított 2003-as állambűnözési leleplezéseiben kifejtette, hogy létezik magyar Echelon, és feltárt róla számos dolgot. Pár hónap múlva - a Molnár leleplezései keltette közbeszéd és botrányok hatására - a hírhedt NBH-eminens, a Tóth András nyilvánosan is bejelentette: létezik a magyar Echelon. De! 7 évvel később a magyarok sokaságát már annyira elbutították az elmetechnológiai eszközökkel és ezekhez képest is felsőbb, nem földi fegyverrendszerekkel, hogy sokan azt szajkózták: az Echelon szót a Molnár F. Árpád találta ki, és Echelon egyáltalán nem is létezik! Aztán futótűzként terjedt el, mikor valaki beírta a Google-ba az "Echelon" szót, és lelkendezve elkezdte világgá kiabálni: nahát, emberek(!), tényleg létezik Echelon(!), a keresőbe írva kiderült, hogy a Világháló tele van a kifejezéssel.

Annyi ilyen példánk van, amikkel fel lehet tölteni a Kárpát-medencét, mégpedig részünkről színarannyal, a magyarság részéről pedig saját trágyájukkal, ami - ahogy Előre Bejelentettük ezt is - kénytelen elborítani őket.

Publikus, hogy részecskegyorsítókkal (ciklotron) sikerült "letapogatni" egyébként az atomok belsejét is. Ekképpen derült fény arra is, hogy az atommagok (nukleonok) további alkotóelemekből állnak, amiket elneveztek kvarkoknak. Az atommagok klasszikusan pozitív töltésű protonokból és semleges töltésű neutronokból állnak. A hivatalos fizika az arcán idióta vigyorral tagadta, hogy ezek további alkotórészekre bontva kisebb egységnyi töltésekkel rendelkezhetnek, de ez nem zavarta azokat a gondolkodókat és felfedezőket (hogy az illuminátusokról és a prófétákról ne is beszéljünk), akik egyszerű következtetésekkel felfogták, avagy Kapott Ismeretekből TUDTÁK(!), hogy egész nyugodtan lehetnek, illetve vannak kisebb alkotópanelek is; az erre elválasztottak arról is sokat Tudtak, hogyan is néz ki egy proton vagy neutron belülről!

Persze ilyen esetekben nem ritka, ami e cikk írója kapcsán is mindig gyakori volt, hogy egy-egy felfedezéséről később kiderült, hogy a fizikusok már régóta hivatalosan elismert és bizonyítottnak nevezett felfedezését sikerült újra feltalálni. Ez annál is érthetőbb körülmény lehet azt követően, miután a mi fajtánknál (így nálam) gyakori, hogy szinte vagy egyáltalán nem olvasnak és nem néznek már semmit, mert vagy mesterségesen képtelenek rá, és/vagy olyan bőségesen el vannak látva A Forrással és/vagy a nem publikus, de annál inkább folyamatosan interaktív "médiával". Vele, Aki az Emberiség és a fajok összes tudását és amik azon túl vannak, Tudja, Hordozza, és annak ad belőle és annyit, akinek és amennyit akar!



A Látók sikeres alkalmazása az FBI és más nemzetközi bűnüldöző szervek részéről még a buta és elmaradott magyarországon sem titok; számos dokumentumfilm került bemutatásra magyarországi televíziós tudományos és ismeretterjesztő csatornákon, konkrét példákkal és konkrét nyomozókkal, valamint Látókkal. A bűnügyi nyomozásokban alkalmazott Látók további bevetési területeit annál nagyobb titokban tartják: így a titkosszolgálati műveletekben, valamint a tudományos és technológiai fejlesztésekben a források, Látók tevékenységét igen nagy csend övezi, amiképpen a titkosszolgálatok és a hadsereg által elkövetett gondolati stb. lehallgatásokat is!

A titkosszolgálatok és a Háttérhatalom nem megfelelő beavatkozásai és lehallgatásai aztán tág teret biztosítanak arra is, hogy a Valódi, Az Egyetlen Forrás (Akit mi, Keresztyének AZ ISTENNEK nevezünk, mert Tudjuk!), az Ő Istenakarata szerinti irányokba terelje, és Bosszújára Vezesse a titkos, az Emberiséggel ellenséges célokat kiszolgáló lehallgató rezsimeket, valamint az ezeket Gondoló REZSIMET!


2011-08-07.
Molnár F. Árpád "ELI"

Az Isten áldásával!

2011. augusztus 5., péntek

... 8π ... Jézus azokat Porba Írta (2x)

Molnár F. Árpád "ELI" (orbántól 100%-ban BETILTOTT Keresztyén Újságíró, Filmrendező, a világ Legfőbb Echelon-Tanúja)

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Olyasmi, mint amikor az egyetlen Nap háromszorosan tükröződik a vízen. Egy Fényforrás Létezik, és Az Az Egy Látszik Háromnak. Jól mondta Luther, aki szintén AZ ISTENBEN (azaz Tőle és Benne) Tudta, ahogy mi is Tapasztaltuk: Ezt csak az értheti meg igazán, aki Megkapta. Színről Színre pedig itt nagyjából senki. Majd eztán...

Einstein eseménynek nevezte a négy dimenziós koordinátapontok összegét, azaz hogy egy eseményhez a koordináta rendszerben meg kell adnunk a dologi tartalom szélességi, hosszúsági, magassági és időbeli adatait (tehát hogy mikor történik egy adott időpillanatban az adott helyen való tartózkodása). Amikor a tükröződést látjuk a víz hullámain, egyszerre látunk - tehát egy időben, azaz négy einsteinileg definiált dimenzióban - 3 eseményt, mely valójában AZ EGY Tőről Fakad.

Más felől is példázható: az ember az árnyékát látja meg a falon, primitív agya azt értékeli, pedig az árnyék a fény hiánya. Nem a tényleges tartalmat - a fény, a tárgy, a fal stb. együttesét -, hanem a fény hiányát véli kiemelt tartalomként. Mindig az egészet kell látni. Az elmében nem tudatosul, hogy az egészet látja. Mit is jelent, amikor Jézus 2000 évvel ezelőtt Azt Mondja: Én és az ATYA EGYEK VAGYUNK. Ti Énbennem, Én pedig tibennetek. Olykor azt jelenti, később pedig egyre gyakrabban, hogy AZ EGY Külön Döntései szerint pl. megmondom, hol zuhan le a következő repülőgép, és mindenképpen Megöli az Ő ellenségeit!

Még egy kis fizika, kissé másként: az anyag téridő görbületet hoz létre. Az ekvivalenciaelv - mely kifejezés szintén Einsteintől ered - megállapítani véli a gyorsuló test és az anyaghoz kapcsolt gravitációs hatás ekvivalenciáját, azaz hogy pl. egy a világűrben lévő űrhajóban gyorsuló test hasonlóan viselkedik egy bolygón "álló" testhez. Amikor pl.

   1. egy ember a földön áll, ugyanúgy azt érzi, mintha a gravitáció húzná a talajhoz, mint amikor a világűrben egy gyorsuló űrhajó padlóján áll, pedig az űrhajóban elvileg nincs gravitáció.

   2. Amikor a gyorsuló űrhajó bal oldali, mondjuk néhány foton (fényrészecske) méretű ablakán bejön a fény, az űrhajó jobb oldalán "lentebb" fog távozni, vagy az űrhajó falába ütközni, mivel látszólag elgörbül. Ugyanez látható, amikor a fény egy égitest, pl. a Föld mellett elhalad: látszólag elgörbül. Ez az ekvivalenciaelv: a két különböző körülményösszegben látszólag azonos tulajdonságok.
  
  
Az égitestek esetében a gravitációs hatás tehát az anyagnak nevezett dologi tartalom jelenléte következményeképpen látszik megjelenni. De minek a következménye az anyag, vagy - amit pedzeget - minek az árnyéka, minek a vetülete? Azért mondom, hogy fizika másként, mert egy példázatra gondolunk: az anyaghalmaz most egy csillag, akit Gondol A Háttér, A Forrás. Gondolja a hozzá kapcsolódó gravitációt is. Ez a gravitáció "mindent" maga felé ránt, ami a vonzáskörzetébe kerül. A dologi tartalmakat vagy keringő pályára állítja (megkíméli), de ami nem megfelelő paraméterekkel rendelkezik, azt magába rántja, és a másik hanyatlásával, pusztulásával saját erejét és tömegét gyarapítja.

Így lett meg, amit már A HÍRHÁTTÉR megalakítása előtt TUDTAK a Próféták: hogy egy idő után fekete lyukká vált. És így áll fenn a veszélye annak, amit már A HÍRHÁTTÉR megalakítása előtt vésztjósló esélyként TUDTAK a Próféták: hogy egy idő után akár A Fekete Lyukká válik...
  
Annyit mindig Tudtunk, Előre Tudtuk, hogy ez az egyik polaritás felől mindenképpen megtörtént múltban és jövőben: "mindent" elnyelt és el fog nyelni, ami nem rendelkezik elegendő pozitív energiával, hogy a zuhanást és a megsemmisülést (végzetes és irreverzibilis átalakulást) elkerülje. A kérdés anno is az volt: vajon a Gravitációs Óriás Pozitív töltése nem vált-e át egy idő után Negatívvá, hogy úgy nyeljen el mindent, ami nem képes a bolygó környezetében - AZ ISTENTŐL Választottként - elegendő energiát Kapni.

Azonban Biztos, mint a János Evangéliuma 8. Fejezete arról, aki még titkon, de Meghatározóbb Jeremiásnál:
... 8π ... Jézus az ellenséget a bolygó tömege miatt Porba Írja           ... 8π ... Jézus az ellenséget a bolygó tömege miatt Porba Írta ...

2011.08.03., 8. kerület; Budapest, Hungary

Az Isten áldásával!