2011. április 29., péntek

Túl sok a paraszt! by HírCsárda

Kicsit megkésve de úgy tűnik a Hírháttérnek mégiscsak hozott valamit a Húsvéti nyúl, az ajándékozó szerepében (ismét) egy Hír-es, a Csárda.

Nagyon kellemes és valóban meglepetés volt, mert az előző soundtrack (klikk!) után úgy lettem dezinformálva, hogy nem szeretnék tovább boncolgatni ezt az echelonosdit.

 (klikk)
Azért sem haragszom, mert elcsenték a képemet, és kicserélték rajta szegény Angel Mendoza (a 2006-os rendőrterrorista támadás perui áldozata) személyiségét.. persze csak a kép erejéig, remélem ő is érteni fogja majd a poént. Csak azért mert nehéz (egyenlőre) eldönteni, hogy "sors" fintora vagy az alkotó akart egy kicsit többet elmondani a képek által, hogy pont őt szemelte ki a photoshopping alkalmával, aki ugye a Feri-éra alatt szenvedte a megpróbáltatásokat?

De akkor lássuk a medvét, akarom mondani a nyulat, vagyis amit hozott:

HírCsárda exkluzív! Egy dalban Molnár F. Árpád és Gyurcsány!

2011. április 27., szerda | Szerző: SobriJózsef | Rovat: zene

Egy tárgyaláson találkozott a volt miniszterelnök és Magyarország talán legnagyobb tényfeltáró-tanúja. Az eredmény csak a HírCsárdán. 

„Nagyon boldog vagyok, hogy összejött a kollaboráció, mert sok dologról ugyanazt gondoljuk az Árpiékkal. Például a mostani kormány szerintem is a sátán.” - nyilatkozta az együttműködésről Gyurcsány Ferenc, aki politikusi és váteszi elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a lemezfelvételnél, ám készségesen adott hangmintákat a Hírháttér albumához.

A dalról Molnár F. Árpádot is meg szerettük volna kérdezni, de információink szerint a SIM-kártyát és az akkumulátort is kivette telefonjából.


Miközben hallgatom, folyton az jut (hm) eszembe, hogy az objektivitás áldásos lehet mindenki számára!! De annyira, hogy ezen a felvételen még a Gyurcsány is igazat mond! 

Ez van amikor az Isten szerkeszt, ember végez!

További Hír-es és sikeres dezinformációkat kívánok a Hírcsárdának!

Az Isten áldásával!

Gyöngy (é)s pata!

Gyöngyöspata online
"Ne vessetek szent dolgot ebeknek, s ne szórjátok gyöngyeiteket sertések elé! Különben lábukkal eltaposhatják azokat, aztán megfordulnak és széttépnek titeket." Máté 7,6

Nos a fent említett ebekkel meg sertésekkel tele van az ország.. és taposnak is mindenen.. még gyöngy se kéne hozzá, de azt szeretik igazán taposni, ráadásul "szent" meggyőződéssel. Vannak azonban Istentől áldottak akik megint látják, és van képességük szólni róla, nevezetesen hogy mai világunkban már minden.. ismétlem minden felülről irányított.. és nem létezik.. ismétlem nem létezik olyan, amiből később média  és egyéb szenzáció lesz, hogy az ne állami szervezéssel és irányítással történne.

Soós József "Titán"
Véleményem szerint senkinek nem kell bemutatni Soós József  "Titán" Urat, aki a világ egyik legfontosabb Echelon tanúja és tényfeltárója, nemsokkal a Hírháttér Multimédia alapítása óta annak főmunkatársa és keresztyén emberjogvédő. Számtalan Hírháttér filmben szerepelt és jó néhány írásával találkozhatnánk a weboldalon ha azt a terrorista magyar állam be nem tiltatta volna a már említett koholt vádak alapján!! Így (többek között) Soós Úr egész életművét is! Ő azonban nem arról híres, hogy ezen szomorkodik, most is inkább egy nagyon alapos helyzetjelentést küldött a Gyöngyöspatai események (Hír)hátteréről! (utólagos engedelmével néhány képpel feltupíroztam)  idézem:


Pintér "heil" Sándor

"A magyar nyelvű médiumok ismételten valótlant állítottak, és lényegtelen dolgokkal félrevezették a lakosságot. GYÖNGYÖSPATÁN kialakult helyzetért kizárólag a MAGYAR KORMÁNY A FELELŐS. A kormány, és a kormányban vezető tisztséget betöltő személyek, akik magukat "közjogi méltóságoknak" nevezték el.
Ugyanis, az állam azért működteti a TITKOSSZOLGÁLATOKAT, és a HÍRSZERZÉSI HIVATALAIT, hogy MINDENT  TUDJON az állampolgárairól. A KATONAI és POLGÁRI TITKOSSZOLGÁLATOK belföldön, és külföldön egyaránt maximálisan tökéletesen végzik a munkájukat annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet tudjanak meg a lakosság ügyes bajos dolgairól.....
Ehhez rendelkezésre áll minden INFORMATIKAI ECHELON TECHNOLÓGIA, mely' a legnagyobb mértékben kielégíti a legkényesebb igényeket is! Ezt belsős körökben TOTÁLIS KONTROLNAK nevezik.A lakosság TOTÁLIS MEGFIGYELÉS ALATT ÁLL. Természetesen nem azért, hogy BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSE NE VALÓSULHASSON MEG, hanem azért, hogy a legnagyobb mértékig kivitelezhető legyen minden  ÁLLAMI BŰNTETT, és a lakosság a lehető legnagyobb mértékben ZSAROLHATÓ, KÉNYSZERÍTHETŐ legyen bármire azok által az INFORMÁCIÓK által, amik rendelkezésére állnak az ÁLLAMNAK az általuk működtetett TITKOSSZOLGÁLATAIK révén!

no komment
Hosszú, hosszú ideje FIGYELIK a lakosság azon szegmenseit, melyekből POTENCIÁLISAN veszélyes "közegek" lehetnek. Így a POLITIKÁVAL FOGLALKOZÓ, különösen a SZÉLSŐSÉGES VILÁGNÉZETEKET VALLÓ szervezetek tagjai vannak a TITKOSSZOLGÁLATOK látókörében. Így a NÁCI SZÉLSŐ-JOBBOLDALI, SZÁLASI féle, nyilas világnézeteket való politikai, és félkatonai tömörülések minden tagja a kezdetektől fogva, mióta TITKOSSZOLGÁLAT MŰKÖDIK megfigyelés alatt állnak. Az előző rendszer 1989.-előtti aktái a politikai fordulat után is használva lettek, a TITKOSSZOLGÁLATOK pedig nem kisebbek, hanem nagyobbak lettek. A TECHNIKAI FEJLŐDÉS, A MŰSZAKI HÁTTÉR pedig egyre inkább fejlődött,és ez további lehetőségeket, könnyebb munkavégzést, és hatékonyabb megfigyelést, diszkrétebb megfigyelést tett lehetővé!

Így GYÖNGÖSPATÁN kialakult helyzetért kizárólag a magyar állami vezetés a felelős, mert TELJES EGÉSZÉBEN TUDATÁBAN VOLT/VAN annak, ami ott történt. És még az előtt tudott a SZERVEZET SZÁNDÉKÁRÓL, hogy azok helyileg odamentek volna a helyszínre GYŰLŐLETET szítani, ellenséges viszályt kirobbantani a BÉKÉS HELYBELI MAGYAR ÉS ROMA LAKOSSÁG KÖZÖTT.
new generation
Hiszen nem  titok senki előtt az, hogy sokukat belsős ügynökök személyesen ismerik,kapcsolatban álltak,állnak velük, sokukat az utcai rendezvényeken ismerték meg, tüntetéseken, labdarúgó balhékon szervezték be az állam kötelékébe.

A 90'-es évek elején már erősen kibontakozott az ÚJ-NÁCI, HUNGARISTA nézeteket valló csoportok létrejötte. Ezek nagy része tagja a legjelentősebb első osztálybeli labdarúgó csapatok szurkoló táborának, rendszere utcai balhés, illetve randalírozó garázda bűnöző. Legtöbbjük átfedésben együtt van, együtt létezik a JOBBIK PARLAMENTI PÁRT, és a FIDESZ párt kötelékével,így politikai védelmet élvez.
EZEKRŐL AZ EMBEREKRŐL MINDEN INFORMÁCIÓVAL RENDELKEZŐ KATONAI, POLGÁRI TITKOSSZOLGÁLATOK nem hajlandóak fellépni, nem hajlandóak elejét venni a TEVÉKENYSÉGÜKNEK. Éppen úgy nem, mint ahogy a HAT RENDBELI ROMÁK SÉRELMÉRE ELKÖVETETT SOROZATGYILKOSSÁGI ÜGYBEN sem voltak hajlandóak leállítani a GYILKOSSÁGOKAT,annak ellenére, hogy a KEZDETEKTŐL FOGVA A TITKOSSZOLGÁLATOK TUDTAK RÓLA, sőt, a NEGYEDRENDŰ VÁDLOTT A KATONAI TITKOSSZOLGÁLAT BEÉPÍTETT AKTÍV ÜGYNÖKE VOLT,ÉS JELENLEG IS AZ,MERT TELJES MELLSZÉLESSÉGGEL VÉDI AZ ÁLLAMOT,AKI A MEGBÍZÓJA VOLT, ÉS AKI A KOSZOVÓI HÁBORÚBÓL HAZATÉRVE SZÁNDÉKOSAN PSZICHÉS OKOKRA HIVATKOZVA LESZÁZALÉKOLTA,ÉS A KATONAI TITKOSSZOLGÁLATBA BEÉPÍTETTE.
koponyák és Csontos
CSONTOS ISTVÁN már évekkel a SOROZATGYILKOSSÁGI ÜGYE ELŐTT JELENTÉSEKET TETT, JELENTETT A KATONAI TITKOSSZOLGÁLATNAK A SZÉLSŐJOBBOLDALI CSOPORTOKBA TARTOZÓ SZEMÉLYEKRŐL,ÍGY BŰNTÁRSAIRÓL IS.

Kiss Árpád, Kiss István, Pethő Zsolt Dezső vádlottakról is folyamatosan jelentett az ÁLLAMNAK!!! Ezért érezte magát bevédve,hogy neki nem lehet baja az ügyből,mert a KATONAI TITKOSSZOLGÁLATOK ÚGYIS KIMENTIK,HA BEBUKNAK A TÖBBIEK.
A teljese államvezetés ÜGYNÖKÖKBŐL, BESÚGÓKBÓL ÁLL, így a JOBBOLDAL, és a SZÉLSŐJOBBOLDAL, illetve a szélsőséges csoportok egésze.
NEM LEHET ÚGY SEMMIT KEZDEMÉNYEZNI,HOGY ARRÓL A MINDENKORI ÁLLAMVEZETÉS, ÉS KÜLFÖLDI ÁLLAMOK KORMÁNYAI NE TUDNÁNAK. Ez egy GLOBÁLIS ÁTFOGÓ RENDSZER HALMAZ, melyben mindenki meg van figyelve, mindenki meg van zsarolva az általa, saját maga által elkövetett korábbi bűntettei miatt.
Ami természetesen a TITKOSSZOLGÁLATOK RENDELKEZÉSÉRE ÁLLNAK MINDEN IDŐBEN,és az ellen, és akkor használják fel, aki ellen csak akarják.
EGY ARANYSZABÁLY, MINDENKIT CSAK EGYSZER KELL,HOGY MEGVEGYEN AZ ÁLLAM, UTÁNA AZ ÖVÜKÉ LESZ A SZEMÉLY,KI LESZ NEKIK SZOLGÁLTATVA. Természetesen az ÁLLAM csak addig használja a CÉLSZEMÉLYT ameddig szüksége van rá, utána bedobja a közösbe, éppen ezért minden szinten, mindenki csak egy kirakós játék egy-egy apró panelje!
gyöngyös(vér)pata(k)
GYÖNGYÖSPATA esetében is igaz az a TÉTEL,hogy az állam nem RENDŐRI AGRESSZIÓVAL oldaná meg az ilyen konfliktust, hanem TITKOSSZOLGÁLATI OPERATÍV AKCIÓ KERETÉBEN. Egyszerűen MEGAKADÁLYOZZA, ELÉBE MEGY annak, hogy a lehetősége meglegyen annak,hogy ILYEN CSOPORTOK MEGALAKULJANAK. Az állam jóváhagyása nélkül NEM TUD, NINCS LEHETŐSÉGE ALULRÓL JÖVŐ KEZDEMÉNYEZÉS ILYEN,.ÉS EHHEZ HASONLÓ FORMÁJÁNAK.
Csak abban az esetben tud egy GYÖNGYÖSPATAIHOZ hasonló eset kialakulni,ha az ÁLLAM, és az ÁLLAM KÖTELÉKÉBE TARTOZÓ TITKOSSZOLGÁLATOK hagyják ezt, sőt OPERATÍV módon hozzájárulnak ahhoz, hogy ez működni, megalakulni tudjon!!!

ÉVEK ÓTA A HÍRHÁTTÉR CSAPATA SZAKIRODALOMBAN, SOK SOK SZAKMAI ANYAGBAN LEÍRTA A MŰKÖDÉSÉT AZ ÁLLAMNAK,ÉS AZ ÁLLAMI SZERVEKNEK. OKNYOMOZÓ ANYAGOKBAN, BIZONYÍTÉKOKKAL ALÁTÁMASZTVA,KONKRÉT BŰNCSELEKMÉNYEKKEL BEMUTATVA LEÍRTA AZ ÁLLAM MŰKÖDÉSÉT. Ezért erre nem térek most ki, hogy SZAKMAILAG hogy' működik az állam, és a TITKOSSZOLGÁLATAIK.....

Miszori László bíró
Lényeg az, hogy abba a szakaszba el sem jutott volna a félkatonai szervezet működése, hogy GYAKORLATOZZANAK GYÖNGYÖSPATÁN. Ha az állam a titkosszolgálatok által BOMLASZTÓ, ZÜLLESZTŐ operatív akciót kezdeményez, lefolytat az általa BEÉPÍTETT BELSŐS EMBEREI ÁLTAL. Erre használták a Csontos Istvánt is.De már nincs rá szükség, hiszen elvégezte a munkát, most már csak arra kell az államnak figyelnie vele kapcsolatban,hogy TISZTA MARADJON A KEZE, és lehetőleg minél kevesebbet beszéljen el a CSONTOS az állami kötelékekről ,melyekben benne volt. De ezért rendeltek mellé ÁLLAMI ÜGYVÉDET, mert az nem a Csontos érdekeit védi, hanem az ÁLLAM érdekeit tartja elsődlegesen figyelembe,ezért súg állandóan hülyeséget a Csontosnak. A Tanácselnök bíró erre fel is hívta a figyelmét az elmúlt napokban, de a MÉDIUMOK ezért megtámadták a bírót is. Persze hogy megtámadták a bírót is, mert a média az államot védi minden körülmények között!

ALULRÓL JÖVŐ KEZDEMÉNYEZÉSEK NEHEZEN TUDNAK, SZINTE SOHA NEM TUDNAK AZ ÁLLAMMAL SZEMBEN ÉRVÉNYRE JUTNI,MERT AZ ÁLLAM TITKOSSZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE EZT MEGAKADÁLYOZZA. HISZEN A TOTÁLIS KONTROLL MIATT MINDENT IDEJÉBEN MEGTUD AZ ÁLLAM.
A TITKOSSZOLGÁLATOKAT az ÁLLAM nem a lakosság érdekeit nézve használja, hanem azért működteti, hogy a HATALMÁT MINÉL JOBBAN MEGSZILÁRDÍTVA POZÍCIÓBAN TARTSA AZÁLTAL, HOGY MINDEN NÉPI KEZDEMÉNYEZÉST IDEJÉBEN LELEPLEZZEN. MINDENRŐL TUDOMÁST SZEREZZEN, AMI A KORMÁNY ÉRDEKEIT, VAGY MŰKÖDÉSÉT VESZÉLYEZTETI. TOVÁBBÁ TITKOS POLITIKAI FEGYVER A VETÉLYTÁRSAKKAL SZEMBEN AZÁLTAL,HOGY INFORMÁCIÓKAT TUD MEGSZEREZNI RÓLUK, AMIK FELHASZNÁLÁSÁVAL ZSAROLHATÓVÁ VÁLIK A POTENCIÁLIS VESZÉLYFORRÁSSAL BÍRÓ SZEMÉLY/SZEMÉLYEK.
Yes You Can
ILLETVE A KATONAI ECHELON TECHNOLÓGIÁK ÁLTAL POLITIKAI GYILKOSSÁGOKAT LEHET KIVITELEZNI INTÉZMÉNYESÍTETTEN A TITKOSSZOLGÁLATOK FELHASZNÁLÁSÁVAL. 

AZ AMIT GYÖNGYÖSPATÁN MŰVEL A KORMÁNY EGYÉRTELMŰ BIZONYÍTÉKA ANNAK,HOGY AZ ÁLLAM SZERVEZTE, ÉS BONYOLÍTOTTA LE AZ EGÉSZ FOLYAMATOT. EZT EGY BELSŐS SZEMÉLY, AKI AZ ÁLLAM MŰKÖDÉSÉVEL TISZTÁBAN VAN, EGYBŐL LÁTJA, NEM SZORUL MAGYARÁZATRA NEKI.
A RENDŐRSÉGET NEM ILYEN CÉLOKRA HASZNÁLJÁK NORMÁL ESETBEN, JELEN ESETBEN A POLITIKA JÁTÉKSZERE LETT, ÚGYMONDANÁM, HOGY BUNKÓSBOTJA LETT A RENDŐRSÉG, ÉS LÁBTÖRLŐJE AZ ORBÁN VIKTOR ÁLTAL VEZETETT KORMÁNYNAK.
BETETTE AZ ÁLLAMI BŰNÖZÉS A LÁBÁT GYÖNGYÖSPATÁRA EZ NYILVÁNVALÓ! HA EZ NEM ÍGY LENNE, AKKOR NEM LETT VOLNA OTT ETNIKAI KONFLIKTUS SEM. FIZIKÁLISAN IS BETETTE A VESZEDELEM A LÁBÁT, A KORRUPCIÓ PINTÉR SÁNDOR SZEMÉLYÉBEN JELEN VOLT A TELEPÜLÉSEN. ÉS JAJ ANNAK, AKI PINTÉR SÁNDOR BELÜGYMINISZTERTŐL VÁRJA A MEGOLDÁST!

LÁSSUNK EGY PÉLDÁT AZ ESETRE! ÉN KAPUVÁR VÁROSBÓL SZÁRMAZOM, GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYEZKEDIK EL, ALIG 10-EZER LAKOSSAL. Nincs semmi baj jelen pillanatban, de ha beteszi oda a lábát olyan szervezet, melyet tudatosan hagy működtetni az államvezetés, hagyja tevékenykedni, akkor GYŰLŐLETET SZÍTANA Kapuvár esetében is. Nem kell más, csak egyszerű tudatlan vidéki kisembereket vélt, és nem valós sérelmek alapján egymásnak irányítani, utána pedig azt az illúziót kelteni, hogy majd az ÖNKÉNTES FÉLKATONAI SZERVEZETEK JELENLÉTE, MŰKÖDÉSE megoldja a dolgot, erre még a RENDŐRSÉGET is bevetni, odatenni, mert az további olaj a tűzre, és a lakosságból még nagyobb ellenszenvet váltana ki.
TERMÉSZETESEN A KORMÁNY ÜGYNÖKEI KEMÉNYEN JELEN LENNÉNEK BEÉPÍTVE, ÉS A TITKOSSZOLGÁLATI ECHELON MEGFIGYELŐ TECHNIKÁK ALKALMAZÁSBA VÉTELÉVEL MINDENT FIGYELNÉNEK, TOTÁLIS KONTROLL ALATT TARTANÁNAK!!!!
MERT BETETTE A LÁBÁT AZ ÁLLAM, A NAGYPOLITIKA, amit nem ismer a lakosság, így könnyen FELFORGATÓ TEVÉKENYSÉG ESZKÖZÖLHETŐ a semmiből. EZ A PERPATVAR, MESTERSÉGESEN SZÍTOTT ÁLLAMI MŰBALHÉ JÓ ELTERELŐ MŰVELET MÁS SOKKAL FONTOSABB DOLGOKRÓL, ÉS FELHASZNÁLHATÓ MÉG SOK MÁS DOLGOKRA IS.
".. kicsinyekre és nagyokra egyaránt pecsétet tesz.."


ÍGY LEHET A LEGHATÉKONYABBAN A BÜNTETŐ TÖRVÉNYEKET SZIGORÍTANI, ÉS OKOT, INDOKOT TALÁLNI A SZEMÉLYISÉGI JOGOK CSÖKKENTÉSÉRE, KORLÁTOZÁSÁRA.Ezzel a módszerrel sokkal könnyebben elfogadják azokat a törvényeket, melyek az egyén, az állampolgár JOGAIT csökkenti, szabadságát korlátozza.


Ennél sokkal összetettebb a dolog, de ez sok oldalas szakmai jegyzőkönyv témája lenne, nem pedig egy gyors levél tartalma. Így most zárom soraimat, de akit érdekel,az hívjon fel, vagy írjon válaszlevelet.
HÍRHÁTTÉR-multimédia minden tagja készségesen segít bárkinek aki rászorul,és segítséget kér.

KERESZTÉNYE,EMBERJOGVÉDŐK, OKNYOMOZÓK, ÚJSÁGÍRÓK, TÉNYFELTÁRÓK, BŰNÜGYI SZAKÉRTŐK,  ECHELON TANÚK  vagyunk!
Molnár F. Árpád (Éli) és Soós József (Titán)


DICSŐSÉG AZ ISTENNEK, JÉZUS KRISZTUS SEGÍTŐ,VÉDŐ KEZE ÁLTAL ÁMEN.


Felelős szerkesztő.: TITÁN-Soós József


Kelt. Budapest, 2011. 04. 28.   22.-óra 50.-perc




A Titán levelek sorozat következő darabja : Az Air France 447. katasztrófája

Az Isten áldásával!

2011. április 26., kedd

Támad az Index fórum!

Emlékszem.. nem is olyan régen, ahogy beírtam Molnár F. Árpád nevét a keresőbe, talán második helyen ki szokta dobni az Index fórumát, Kicsoda Molnár F. Árpád? címmel.. (klikk)  Ó nagyon örültem, végre valahol nyilvánosan megy a pletyka, de hamar lehervadtam amikor szembesültem vele milyen szinten vannak emberek..?? És azt még gyakran alul is tudják múlni!! viszont innentől ezért meg fogunk emlékezni az összes témával kapcsolatos IndexFórumos társaságról. (röhögjön rajt aki akar, ezt azért csinálom, hogy senki se akarjon erre a listára felkerülni)

Kezdetben  érdekes volt, mert ugye adott a kérdés.. nekem meg azért van egy két információm, benyomásom a Molnárral kapcsolatban ezért hamar aktivizáltam magam nevezett fórumon..  olvasgattam a hozzászólásokat amelyeket ha három szóval lehetne összefoglalni akkor az az ostoba, rosszindulatú, elmebeteg hármas lenne. Ezért nyomban válaszolni akartam a közel 5-6 aktív és kb. ugyanennyi passzív kommentelőnek. Persze ez sem megy könnyen.. regisztrálnom kellett egy indapass-ért, rendben van.. gondoltam nincs titkolnivalóm regisztráltam a rendes email címemmel és a blog nevével (echelonleleplezo). Megint ugrok rá a válaszra.. kiírja, hogy 60 percig nem írhatok a fórumba.. oké köszi.. majd ahogy lejárt az óra végre elkezdhettem osztani az észt. 
Halál komolyan kihívásnak vettem kezdetben, mert némely hozzászólásban láttam pislákolni valami halvány fényt..




Kicsoda Molnár F. Árpád? címmel

"Nyitotta: Botticelli, 2008.11.03 12:13

Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy ez valami interneten terjedő poén, a Szalacsi Sándor, Polgár Jenő, Anettka, Matiz nagypapa, Uhrin Benedek és Kolláth György féle antisztár jelenség újabb figurája, vagy ezt az egészet halálosan komolyan gondolja szegény Molnár F. Árpád. Ha ez utóbbi, felmerül bennem, hogy vajon azután kezdte el a "TV műsorát", hogy bezárt az OPNI és ez a sok szerenecsétlen ember kiszabadult a Lipótmezőről? Ki tartja el, egyáltalán miből él, miből fedezi az internet előfizetését stb? Mit csinál a civil életben? Hírháttér névre hallgató "televíziója" elérhető a Youtube-on és az Indavideon is."

Idézett topiknyitó természetesen helyesírási hibával, de ezt elnézhetnénk, ha nem az egészet a már említett hármas hatná át. De  áthatja, a fórum kommunikációja pedig nem, hogy még egy misét, hanem élből fegyházat érdemel! ezért érdemes lesz böngészni a hozzászólásokat kezdő ügyvédeknek (is), mert könnyen precedens értékű perek kerekedhetnek belőle.. hamarosan!

Elmentett oldalai (az elejéről) 15 ; 14 ; 13 ; 12 ; 11 ; 10 ; 9 ; 8 ; 7 ; 6 ; 5 ; 4 ; 3 ; 2 ; 1

Pár gondolat a fórumról, a stílusról mindenki győződjön meg maga! 2008 év végén "foganhatott" az ötlet (vagy jött a parancs), tehát nevezett Botticelli megszülte topikját a fent olvasható "elmés" bevezetővel. Nagyon kevés olyan hozzászólás van amelyik az elvárható objektivitáson túl, esetleg elismerően  lép fel, a  topikban feltett kérdéssel kapcsolatban. (pl.:perechides (20) Természetesen a problémámat nem az jelenti, hogy valakinek tetszik vagy sem a Molnár jelenség. Azt azonban nem értem, hogy valaki éveken keresztül,  minek néz meg napi rendszerességgel olyan videókat, amiket aztán csak alpári jelzőkkel tud illetni??
Ez nem egy Kiszel Tünde (bár őt sem akarom bántani) jelenség, ami akkor is folyik a csapból ha az ember nem akarja.. Van (volt) egy weboldal, a Hírháttér.com és pár kísérő blog, no és sok sok film a videómegosztókon. Ezért nem értem, hogy embereknek (és általában ugyanazoknak)  miért kell őrjöngeni, és mocskolódni ha a Molnárral találkoznak. Kevés az esélye, hogy ezek az emberek ne ügynökök, vagy ami még rosszabb, ügynökök általa irányított ún. spam idióták legyenek.
Ha így van.. nem tudnak mit tenni.. de van itt egy nagyobb gond is, és ez pedig az Index fórum cenzúra tevékenysége.. Egyrészt, az Index vezetősége és munkatársai nagyon is jól tudják, hogy Kicsoda a Molnár F. Árpád? Ezért van az, hogy a valódi, használható információkat igyekeznek kigyomlálni és a kommentelőiket mondvacsinált indokokkal kizárni. Mivel ez személy szerint velem is 3x előfordult, ezért határoztam el magam ennek a bejegyzésnek a megírására ahol,

Felszólítom, először és utoljára az Index fórumot, hogy amennyiben még egy bejegyzésemet indoklás nélkül eltüntetnek nevezett fórumokról, vagy megakadályozzák a nickem bejelentkezését  mint az  echelonleleplezo és echLon nickem valamint legutoljára echeloff nickem esetében, (röpke három hét alatt) úgy feljelentést fogok tenni, továbbá az erkölcstelen és jogellenes moderálást elrendelő és végrehajtó személyek (jól fizetett) munkaviszonyának azonnali megszüntetését fogom kérni.. továbbá kérni fogom az indexen hirdető cégeket, hogy emberiségellenes bűncselekmények leleplezőinek tényfeltárásait és hozzászólásait cenzúrázó és megsemmisítő cégcsoporttal szüntessék meg az összes kapcsolatukat és azokon tovább ne hirdessenek!!

Nyilván nem kell mindenkinek tudnia, de jelen korunk és az elkövetkező idők az Isten (merthogy az ördögöt többen ismerik) után ugyan, de talán három legfontosabb szava (lesz) az Echelon, a Haarp és a Molnár. Ezt borzalmasan sokan tudják, már most is, de persze még többen nem. Az Index fórumot a közízlés és a gyakorlat piacvezető fórumnak tartja, tehát vehetjük kirakatnak vagy reprezentatívnak amit rajta találunk. Nézzük meg mit kínál nekünk (okosság gyanánt) a legfontosabb szavakkal kapcsolatban..

3 szó és 5 találat, az index fórum alapítása óta, de ebből kettő már évek óta "lakatlan", tehát 3 úgy, hogy az egyiket én ébresztettem, és így legalább az ügynökök rögtön elkezdtek rajta csivitelni.


A Kicsoda Molnár F. Árpád? című topikot már elemezgettük (a következő bejegyzésben ahogy ígértem  a fórumtagokról bővebben + lista), és kettőt találtam még a Haarp-ról és kettőt az Echelon-ról.

Haarp - Miért, hogyan, kik befolyásoln (gondolom ez itt... befolyásolnak? akart lenni)
Haarp - Projekt: Szökőár DK-Ázsiában?  (2005-től 9 hónapot élt meg szegény téma, azóta nem szóltak hozzá)
Echelon - avagy most is lehallgat valaki? (érdemes megfigyelni, hogy 2001 óta kb. 33 bejegyzés, az hagyján, hogy milyenek..)
az US-Army HU-ból "kagylózna" / Echelon (egy három hónapig kommentelt topic 2001-ből)


Ennyit a nagy magyar felvilágosodás és az Index kapcsolatáról, nem mintha a Tudományos Akadémia fórumán több információ hangzana el nevezett témakörökben, de esetünkben nem a tudományos akadémia kezdett el baszakodni.. bár lehet sorra kerül. Mint ahogy már említettem eddig három nicknevem "ment tönkre" azáltal, hogy írtam ezekre a fórumokra cirka három hét alatt mert témába illeszkedő anyagokat és hozzászólásokat helyeztem el rajtuk. Természetesen java részét törölték (csak az echelonleleplezo nick hozzászólásai egy része maradt) az idióta indexes bűnözők, pedig tudniuk kell, hogy nyomtalanul semmit sem lehet kitörölni..!! (nem olyan világot élünk)

Ajánlom mindenkinek egyébként, hogy figyelje nevezett fórumokat sőt, akár hozzá is szólhat a témákhoz, és talán azt is érdemes lesz megfigyelni, hogy hogyan fognak megnyilvánulni az "őslakók"! Én személy szerint a legújabb echeloff2 nickkel folytatom a fórumozást, amíg azt is le nem tiltják, akkor viszont én fogok támadást indítani, ami elég kellemetlen is lehet majd rájuk nézve!!

Valamiért most is az az érzésem, hogy ez a bejegyzés is folytatásos lesz! De addig is vegyük át egy kicsit, a jelenleg is fórumozók egy jelentős részének lelkivilágát tudományos (elmeszakértői) szempontból. Jó szórakozást!


Az Isten áldásával!

"... és ne igazodjatok e világhoz.."

"Fontos, hogy felismerjük, hogy a gondolataink honnan vannak, magunktól, Istentől, vagy a gonosztól. Vigyáznunk kell, hogy ne játszunk olyan gondolatokkal, amelyek Isten igéjével ellentétesek. Senki sem tudja megállítani a tüzes fullánkokat, de ki tudja oltani Isten igéjével. Azért van az üdvösség sisakja, hogy a szabadításban segítsen, hogy megvédje értelmünket.
A sugdosó az teszi a dolgát, Évának és Ádámnak is sugdosott, Péternek is, Júdás is elfogadta a Sátán súgását.Tehát az elmét meg kell újítani, és a hívőben Krisztus értelme kell, hogy lakjon."


A fenti idézet a HAVANNA AGAPÉ GYÜLEKEZET honlapjáról való, mert ott találtam ezt a klassz képet és idézetet... (amin  Júdás épp visszaviszi az áruláspénzt... természetesen későn.. és hiába)



"...és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes."
Róma 12:2


A Molnár F. Árpád új privát levele (címzett kitakarva)
FELJELENTÉSKÉNT!

Az alábbi levél és a levélben csatolt Filmben foglaltak vizsgálatát és az Echo tv, valamint a Hír tv elleni legkiterjedtebb nyomozásokat és büntető eljárások megindítását, valamint e felbujtó, uszító, tömegeket a mai napig életveszélyesen veszélyeztető csatornák BLOKKOLÁSÁT kérjük, mégpedig tehát az Echo tv és a Hír tv rasszista és fasiszta bűncselekményei miatt, melyek éveken át folytatólagosan kerültek, kerülnek és eztán kerülnek elkövetésre részükről, és amelynek a romagyilkosságokkal vádolt megszólalók részéről tanúsítottan ezen médiumok cigányozásai perdöntőek voltak a cselekmények helyszíne, továbbá a cselekmények elkövetői motivációja vonatkozásában. A cselekmények több, mint 50 áldozatot, ezen belül összesen 6 halálos áldozatot követeltek.
A villámgyorsan kelt levél (a címzett elrejtésével, a legcsekélyebb javítás nélkül):

Kedves (...),


köszönöm, hogy elmondtad az incidenst! Nagyon érdekes és tanulságos.

Én magát zoltai gusztávot sem dobnám ki semmilyen rendezvényről és rendezvényünkről, sőt, vannak, amiknél a rettenetes intellektuális, morális és gyakorlati fölény miatt - melyet JAHVE Számunkra Teremtett - még szívesen is látnám.

Ugyanakkor sem zoltait, sem semmiféle sábeszest nem látnék szívesen pl. úgynevezett kisegyházi szombati vagy vasárnapi Gyülekezeten. Ott elméletben keresném a fogást, hogyan lehetne eltávolítani, mert ordít az ellentmondás, és áthidalhatatlan a szakadék, semmi keresni valójuk sokkos gyilkos echelonista terroristáknak és repülőrobbantó-párti tömeggyilkosoknak JAHVE és a Jézus Krisztus fiai között. Jézus a Jelenések Könyvében is Azt Mondja róluk: ők nem zsidók, hanem a Sátán zsinagógája. Tehát a mazsihiszes terrorista Keresztyénüldöző antikrisztusok nem zsidók. Nem zsidók. A zsidó AZ ÖRÖKKÉVALÓ szolgája, és nem gyalázza AZ ISTENT, hogy olyan képet fest róla moslék tetteivel, mintha JAH egy szteroidkezelt, primitív reakciókra hajlamos bűnöző alkatú, buta és bunkó pszichopata volna, aki az ártatlanok lomnicista sokkolásában, a tolvajok, a bűnözők és a gyilkosok, az ISTENTAGADÓ sátáni ördögsöpredék magasztalásában és velük való kokettálásában lelné örömét.

A ZOLTAI-BANDA A MÓZESI TÖRVÉNYEK TÖMEGEI ALAPJÁN MEGKÖVEZÉSRE ÍTÉLENDŐ!

AZ ISTENEN esett csorba és ez a fajta feldmájerista bűnszervezeti, JAHVE-mocskoló degradálás FELTÉTLEN MEGTORLÁST KÖVETEL! FELTÉTLENÜL!

Ahogyan Dávid mondta egykoron - tanulságos eset -, én is azt mondom, és ebben minden bele van rejtve:
A JHVH Tegyen Igazságot köztük és köztem! Ő Válasszon!

Ez halált és kárhozatot jelent a feldmájer-bandára.
Mi nem réveteg, álmos XX. századi, echelon-bódult Keresztyének, hanem régi erejű Keresztyének, és az Ószövetségből ismert kiállású Próféták vagyunk. Az ilyen puhány, kényelmes heródesi hazug, képmutató, álszent farizeus tömeggyilkosok sem akkor, sem azóta, sem most, sem eztán nem is hasonlíthatók semmihez, akik vagyunk és amiket TESZÜNK!

Ha Budaházy-tárgyalásra nem mész, azon nem csodálkoznék, mivel arra mi sem megyünk, és azért, mert ott legalább annyi szélsőségesen primitív, elbutult, buta, morale insanita, tudatlan, párttól leépült és erkölcsileg lealjasult, a szakirodalom szerint minimum paranoid pszichopata és úgynevezetten primitív reakciókra hajlamos personopathiás jellemtorzult beteg, továbbá ahogy a Jobbikos és Budaházy-tüntetéseken láttuk, a világukról nem tudó, heil kuruc és heil vonázó részeg, a szakirodalom definíciójában alkoholista pszichopatának nevezett beteg ember van, mi viszont nem háborúzni mennénk ilyen helyekre, hanem BUDAHÁZYT ÉS A SZABADSÁGOT KÉPVISELNI! Tehát nem elhülyült alkoholista nácikat és bűnözőket akarunk szagolni, vagy hazug államügynöki propaganda ellen védekezni, mint a részeg család esetében a legutóbbi Budaházyért-tüntetésen, ahol még azt sem tudták ezek a pártárulói hamis állami propagandától elhülyült pártvágómarhák, hogy évek óta hirdettük Budaházyért az éhségsztrájktól kezdve az ingyenes elszállásolásig mindent, hanem azt hitték a Párt beteg alkoholista, fasiszta pszichopata bűnözői, hogy mi folyamatosan támadjuk Budaházyékat.

Amilyen a párt vezetője, olyan a kíséret is. Köztünk ilyen nem fordulhat elő, és ha megtörténne, én beszélném meg és HATÉKONYAN(!), hogy ez nem megy, mert mi nem ilyenek vagyunk. Azt gondolom, a felsőbbrendűek felsőbbrendűek, az alsórendűek alsórendűek közé valók. Mint a mi esetünkben is: a mi társaságunkat jobbára azok keresik, akik egyrészt sokkal többet tudnak, mint a lemarhított, tudatlanságban tartott csorda lakosság, másrészt nem félnek a politikai maffia üldözésétől, illetve szó szerint halált megvető bátorsággal rendelkeznek. Java része a magyarkodáson mosolyog, mert ÁTLÁTJA, HOGY A PROBLÉMÁK GLOBÁLISAK, ÉS BÁRMIT TESZÜNK, AZOK GLOBÁLISAN HATNAK!

A cigányoknál azt tapasztaltuk, hogy míg a magyarok egész hadsereggel vonulgatnak évek óta az ártatlan roma tömegek előtt egy-egy bűnözőre vagy kis csoportjára hivatkozva, addig a romákban - ott vagyunk a cigánygyilkossági tárgyalásokon is - nemhogy szerveződési készség és válaszcsapás igénye, de még harag sincsen. Ugyanakkor a romagyilkossággal megvádoltak mást sem hangoztatnak évek óta, mint hogy ez és ez a támadásuk az orbáni hír tv és a széles gábori, ellenem is heil orbánozó echo tv hosszas cigányozós műsorai alapján kerültek megszervezésre. Azt mondják a beszélő vádlottak a mai napig, hogy a hír tv és az echo tv számos célhelyszín meghatározásában és a cselekmények motivációjában meghatározó volt és PERDÖNTŐ!

Amúgy romagyilkossági ügyben az echo tv-s hulladék, primitív államügynöki, orbánnyaló, ISTEN-káromló, Keresztyénüldöző, fasiszta selejt nyilvánvaló hazugságaira is kitérek e filmünkben, mely a jogászok között nagy elismerést, másik részükről nagy riadalmat keltett, hogy mi lesz ebből: (klikk vagy alább)

Apartheid Cigánygyilkosságok, Titkosszolgálatok, Állami Szélsőjobb, Precedens Média-megsemmisítések! from Miller Yourbarley on Vimeo.
Apartheid Cigánygyilkosságok, Titkosszolgálatok, Állami Szélsőjobb, Precedens Média-megsemmisítések! - A KBH-s Csontos Istvánról és a mindenkit eláruló titkosszolgálatokról

Amíg fasiszta féregék nem támadtak egyoldalúan, addig kiálltunk az echo és a magyar hírlap mellett, különösen szaniszló ferenc mellett. Onnantól, hogy összeférhetetlen, hazug, moslék fasiszta vágódisznóék nem csak rasszistáznak, nem csak pártolják a nem náci, hanem Keresztyén újságírók üldözését, nem csak az Emberiséget sírba tett elmetechnológiákat védik, nem csak orbánt pártolják, nem csak az állami pszichiátriai bántettek folytatása mellett dorbézolnak a fasiszta állatok, hanem saját védelmüket is megtámadják, azóta egységesen, mindannyian fellépünk az államvédelmi, mesterséges nácikból és általuk elbutított csordavágóbarom, idiótákból álló genetikai és elmetechnológiai söpredékkel és fogyóeszközökkel szemben.

AZ ISTEN Áldásával A JÉZUS KRISZTUSBAN
Molnár F. Árpád

* * *
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
Magyarország legüldözöttebb médiuma! Magyarország legüldözöttebb újságíróival! Minden magyar idők első és a világ legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeit gyártó, szinte kizárólag keresztyénekből álló Multimédia! Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Médiát és annak összes emberjogvédő Munkatársa teljes életművét BETILTOTTA, minden zeneszerzőnk összes zeneművét ELKOBOZTA! Orbán és bandája őrjöngését minden magyar és külföldi, valamint a Hatalmi Forrás Orbán és társai elmebetegségével magyarázza. A világot irányító pszichoaktív Echelon-rendszerek magyarul első leleplezője, Putyinnak a Latimer, az USÁ-ból a Federal Research project által üldözött tényfeltáró, keresztyén (keresztény), emberjogvédő média, mindenki ismerete és tanúsága szerint a Föld bolygó legfőbb terrorizmust leleplező és echelon-technológiai Tényfeltárója.
http://hirhatter.com
Hírháttér Rádió: Klikk!
Tel.: +36/30/919-6386

A Hírháttér OTP-számlaszáma: 11773322-00818357
Nemzetközi (IBAN): HU63 11773322-00818357-00000000

Vagy: Hírháttér-támogatás Paypal-lal erre a linkre vagy az alábbi képre kattintva:


Az Isten áldásával!

2011. április 21., csütörtök

Akcióban a Mazsihisz.. feljelentés+film

HÍRHÁTTÉR-FELJELENTÉS Zoltai Gusztáv MAZSIHISZ-vezető és társai ellen, ismeretlen tettesek ellen, Kordokumentumfilmmel! Feljelentés Ideje: 2011.04.21.

A Feljelentésben Levelezési Cím:
Soós József [sz.: 1982.11.07., an.: Vida Gabriella]
9330 Kapuvár, Mátyás király utca 26.
Telefonok: +36/30/919-6386 , +36/20/298-9546

A Keresztyén HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Munkatársai, Molnár F. Árpád (sz.: Kecskemét 1972.11.13., an.: Retezár Mária) és Soós József (sz.: Kapuvár, 1982.11.07., an.: Vida Gabriella), valamint további Munkatársaink


Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója
és további ismeretlen tettesek ellen


F E L J E L E N T É S T

teszünk a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 271. § (2) bekezdése értelmében!

INDOKLÁS:

2011. április 17-án Budapesten, a Klauzál téren nyilvános rendezvényt hirdettek a zsidók elleni Holocaustra emlékezvén, az úgynevezett "Élet Menete Alapítvány" ötletéből. A rendezvény - bár a II. Világháború népirtásaira hivatott emlékezni - karneváli hangulatban került megrendezésre. A felszólalók - a roma zenészektől Tarlós István budapesti főpolgármesterig - állandóan azt hangoztatták, hogy együtt ünnepel MSZP-s, Fideszes, Jobbikos, cigány, zsidó, magyar stb.

Ennek ellenére, minden előzmény nélkül - ahogy azt a csatolt filmfelvételek is tanúsítják - először provokatív szándékkal bámulni kezdett minket egy 2 méteres, hormonzavaros, szteroidkezelt, hanghordozásában és tartalmilag is alacsony értelmi színvonalú, primitív és agresszív, kötekedő ismeretlen tettes, aki felszólított minket távozásra, melyet indokolni természetesen nem tudott. Sem nevét, sem szervezetét, sem megbízóját, sem felettesét és ellenőrző szervét megnevezni nem óhajtotta, és mint 2006 tömeges vérengzéseinél és sortüzeinél, semmilyen azonosító jelet vagy számot vagy nevet nem viselt.

Nem olyan régen a Keresztyének elleni agressziót mind a politikusok, mind a hatóságok és hivatalok, valamint a sajtó kiemelt súllyal kezelte! A HÍRHÁTTÉR szinte összes Munkatársa Testvéri Szolgálatban élő Keresztyén! Ingyenesen dolgozunk, ingyenes jogsegélyszolgálatot folytatunk, szinte összes Filmünkben és Cikkünkben megemlékezünk a zsidók elleni hitleri népirtások szörnyűségéről és annak sátáni tetteiről, valamint rendszeresen degradáló, lealjasító módon illetjük a sztálini rendszer népirtásait!

Keresztyénekként és ettől függetlenül emberjogvédőkként, de civilekként is ELUTASÍTJUK(!!!) és TŰRHETETLENNEK TARTJUK(!!!), hogy drogkezelt mutáns, a szakirodalom szerint úgynevezett "primitív reakciókra hajlamos bűnöző alkatú pszichopaták" bárki megbízására, pláne bármilyen népirtást ellenző rendezvényről elzavarjanak, és akkora rendőri kíséret alá helyeztessenek, amekkorát sem Jozef Rohac, sem a Mazsihisz által megdicsőített, emléktáblával jutalmazott, Vladimir Putyin orosz elnök által pedig bebörtönzött Szemjon Mogiljevics sem kapott, sem személyi testőrsége, sem az őt bűntettei miatt kísérő kommandós hadsereg által!

Az ilyen pokoli költséges és roppant fasiszta, a hitleri nácizmust kísértetiesen visszaidézett eljárás és bánásmód elfogadhatatlan és feltétlen törvényi megtorlást követel, kiemelten arra tekintettel, hogy Keresztyének ellen, újságírók ellen, népirtást ellenző rendezvényen(!), az ország kormánya jelenlétében (így pl. a minket néző Rogán Antaltól másfél-két méterre), akár most, akár bármikor a jövőben megtörténhessen!

Az elkövetők és a felbujtó(k) nem csak JAHVE, az Örökkévaló, a Keresztyének ISTENE Ellen, továbbá Neve és Szentsége ellen követtek el fasiszta, sátáni szentségtörést, de minket, Keresztyén Újságírókat, roma jogvédőket, köztünk az Amnesty International tagját a legcsekélyebb értelemben is demokratikus államban olyan a becsület csorbítására alkalmas gaztett, zaklatás, fenyegetés ért, amit a közélet ismert személyeiként különösképpen nem fogunk törvényi következményektől és a MAZSIHISZ, valamint a MAZSIHISZ vezetőinek bocsánatkérésétől mentesen hagyni!

A Btk. 271. § (1) Deklarálja!:
Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.


Kérjük az ÖSSZES megkeresett hatóság azonnali, a Keresztyénség, az Emberjogvédők és az Újságírók Szabadsága elvitathatatlan és A NEMZETKÖZI JOGOKBAN LEFEKTETETT védelmét, érdekképviseletét és az egyre FÉKTELENEBB FAISZTA GAZTETTEK és elkövetőik HALADÉKTALAN MEGFÉKEZÉSÉT!

A Feljelentéshez - eredetileg nem Feljelentésnek, hanem Kordokumentumnak prezentált - csatolt Dokumentumfilm az alábbi címen Megtekintendő és Letöltendő!!!




http://www.youtube.com/watch?hl=hu&v=FOCK2gho71o

A Dokumentumfelvételeket kérjük Letölteni és Elmenteni, többek között a Bűnszervezet Betiltáskísérletei ellen! A Betiltásokkal fáradozó bűnszervezet tagjait a youtube-on elkerülhetetlenül hátrahagyott IP címeik alapján követeljük regisztrálni, és a törvényi szankciók mellett a nemzetbiztonságra és a polgári lakosság életére kiemelten közveszélyes és kémgyanús elemekként ellenőrzés, megfigyelés és kiterjedt, diffúzált szankciók alá vonni!

Üdvözlettel
A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA népirtás-ellenes Keresztyénjei
és a fasiszta bánásmóddal szemben mindhalálig küzdő Keresztyén Ember- és Jogvédő Újságírói,
fellépvén az Orbán Viktor 2010-es miniszterelnöksége óta már a világsajtóban is leplezetlenül kommunikált rekordokat döntött újságíró-üldözésekkel szemben is!

* * *
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
Magyarország legüldözöttebb médiuma! Magyarország legüldözöttebb újságíróival! Minden magyar idők első és a világ legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeit gyártó, szinte kizárólag keresztyénekből álló Multimédia! Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Médiát és annak összes emberjogvédő Munkatársa teljes életművét BETILTOTTA, minden zeneszerzőnk összes zeneművét ELKOBOZTA! Orbán és bandája őrjöngését minden magyar és külföldi, valamint a Hatalmi Forrás Orbán és társai elmebetegségével magyarázza. A világot irányító pszichoaktív Echelon-rendszerek magyarul első leleplezője, Putyinnak a Latimer, az USÁ-ból a Federal Research project által üldözött tényfeltáró, keresztyén (keresztény), emberjogvédő média, mindenki ismerete és tanúsága szerint a Föld bolygó legfőbb terrorizmust leleplező és echelon-technológiai Tényfeltárója.
http://hirhatter.com
Hírháttér Rádió: Klikk!
Tel.: +36/30/919-6386

A Hírháttér OTP-számlaszáma: 11773322-00818357
Nemzetközi (IBAN): HU63 11773322-00818357-00000000

Vagy: Hírháttér-támogatás Paypal-lal erre a linkre vagy az alábbi képre kattintva:

2011. április 18., hétfő

Ezzel vádolják a Hírháttér Multimédiát!

A Budapesti Rendőr főkapitányság Szervezett Bűnözési Alosztálya utólagos indoklással a következők miatt hurcolta el Molnár F. Árpádot az Élet Menete nevezetű rendezvényről, több a Molnár tényfeltáró anyagaiból és a közéletből is ismert politikus és egyéb közéleti személyiség szeme láttára.

Azt sem firtatom, hogy minden sajtó kussolt pedig fotós és tv-s volt bőven akik szintén látták..

Több órás kihallgatás után ahol közölték az alábbi vádakat.. végül el kellett, hogy engedjék ezért  most közre tudom adni az indokot

....nem fűzök hozzá kommentárt, a levél önmagáért beszél..

BOTRÁNY! Az 5 kép, ami alapján A HÍRHÁTTÉR ellen Házkutatást tartottak!

Prezentáljuk az 5 "vádpontot", amik alapján Az Emberjogvédő és szinte kizárólag Keresztyénekből álló HÍRHÁTTÉRT náci és kommunista propaganda éltetésével megvádolták:


Elképesztő! Mintha orbán és pintér tudatos öngyilkosságot követnének el! A jobb nyomozók gondoljanak bármit, sokkal TÖBB A HELYZET! Az Teszi Ezeket Vádlóinkkal, Aki az Egész Világot Önmaga Kedvére, és A Választottaiért... De Lássuk! :


1. kép:
mozaik_orban_semjen_domjanlaszlo_andy_vajna_666.JPG

A vádat az képezi, miszerint orbán és andrew vajna, valamint a kbh vezetője, a roma sorozatgyilkosságok állami szálai eltussolásában szintén bőszen fáradozó domján lászló fejére horogkeresztet tettünk, melyből arra következtetett a házkutatást aláíró tóth tamás budapesti rendőr-főkapitány, aki pintér közvetlen barátja és pitiző szárnysegédje, hogy akkor mi ezekkel a moslék férgekkel dicsőítjük a hozzájuk hasonló hitleri fasizmust! Kabaré, a téboly maximuma, és mégis igaz! Mintha a Biblia legszörnyűbb elmebajról Prófétáló sorai elevenednének meg! A Film, amihez illesztve lett, és a főoldali szöveg ez:
2011-01-20. HÍRHÁTTÉR TV: Sátán férgein át a Győztesek Világa felé - És: Andrew G. Vajna már választott; Steven Spielberg is kénytelen!
/Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, a bolygó legfőbb Echelon-Tanúja) - Nagy Sándor "Naleksz" (keresztyén újságíró, világszintű Echelon-Leleplező, fotós, operatőr, tervező) - Domján Tibor (Echelon-Tényfeltáró, vállalkozó, üzletember) - Daria Rubinstein (Echelon-Tényfeltáró, operatőr, parapszichológus)/
(Film, 15 perc; KLIKK!) /Zene: Hans Zimmer/
Tartalom: Steven Spielberg (SS) és az Elkerülhetetlen 8 + 888. Válaszolunk a JÚDÁSFAJ jobb- és baloldalának, Andrew G. Vajna és Orbán Viktor antikrisztusok világ-kiirtó JÚDÁSI árulásaira és Jobbikos, valamint államnáci fajtársaiknak. Az Orbán-banda öngyilkos Vajna-fajú hamis vádjaiból. Vihogó és gyűlölködő magyarság saját JÚDÁSFAJA és az Emberiség maximális tönkre tételéért! A legnagyobb tényfeltárók a magyarság kollektív üldözése alatt, pedig feltartóztathatatlanként az ellenség bukását olyan mennyiségben előre jelezve és bizonyítva, amilyenre példát sem ismerünk a Világtörténelemből...! A HÍRHÁTTÉR után Szaniszló Ferenc, Nógrádi György a 80 évvel ezelőtt megalapozott Nikola Tesla-féle időjárás- és elmeprojectekről, a HAARP-ról. kuruc in fos (kuruc.info), a sokkos gyilkos vigyoridióta Jobbik-fősajtó és fajtiszta Veérbecsületes vérmagyar fajtársaikból Gaudi-Nagy Tamás, Novák Előd, Pörzse Sándor, Vona Gábor és a tömeggyilkos magyar világfasizmus. Francia címlapon a 228 halottú francia utasszállító, a Kozmikus Rend és a Világkormány kapcsán a Molnár F. Árpád, kultikus jelképekkel, ruházatában, környezetével... Hová lesznek a legnagyobb magyarok, és magyarok-e, akik nem Veérmagyarok, nem ISTEN-gyalázó, nem Echelon-Tanú-üldöző sokkos gyilkosok? Az Első és Legfőbb Forrás a HÍRHÁTTÉR! Mennyit tudhat meg a faj? Egyben a Jézus Krisztusban, és "egymásban" a Háttérhatalommal... Felhívás az Európai Unió (EU) felé Orbán Viktor és tömeggyilkos terroristatársa, Andrew G. Vajna kapcsán. Üzenet a magyar Lukasenkonak, minden idők legfőbb pszichiátriai stb. terrorista tömeggyilkosának, Orbán Viktornak. Így Andy Vajnának, aki már választott, és Steven Spielbergnek (SS), aki kénytelen: AZ ISTEN vagy a Sátán és Pokol!

2. kép:
hosni_mubarak_hitler_orban_hirhatter.JPG

A Cikk ama híres próféciacikkünk, ami után egy vagy maximum két nappal kirobbant a pánarab forradalom! A kép jó pár ember munkája, igazi evolúció van mögötte. Balra orbán tömeggyilkos haverja, az egyiptomi bukott diktátor, Hoszni MUbarak, aki a nemzetközi statisztikák szerint olyan Egyiptomot alakított ki, amelyik a világ első 5 leginkább keresztyénüldöző állama volt! orbán annyira nem volt tisztában Mubarak bukásával, annyira nem volt normális, hogy a forradalom előtt egy nappal még a világsajtó előtt tervezték saját közös jövőjüket és rendkívüli befektetéseiket! Ahogyan vajna alatt is rázkódik a Föld, de még mindig vágtat az elmebeteg! A vád szerint a Molnár, és csakis a Molnár a HÍRHÁTTÉR nagy stábjából reklámozni kívánta a nácizmust és az évek óta szinte minden Cikkünkben és Filmünkben taposott adolf hitlert! A Főoldalon ez volt olvasható a kép mellett!:
2011-01-24. Orbán Viktor a keresztyének tömeggyilkosa, Hoszni Mubarak mellett: Tömeggyilkos tömeggyilkossal (FILMAJÁNLATAINKKAL)
/Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, a Föld Legfőbb Echelon-Tanúja)/

Részlet: A Föld egyik leghírhedtebb keresztyénüldöző tömeggyilkos diktátorával, a tömeges kínzásairól és mocskos titkosszolgálatáról hírhedt világterrorista Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel találkozott a médiatörvény óta már nyíltan Európa eddig legfőbb diktátorának tartott Lukasenkóhoz hasonlított Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A két keresztyénüldöző és újságíró-üldözéseiről világhírhedt terrorista tömeggyilkos mélyen egyetértettek...


3. kép:
Ez azonos az 1. képpel! Egy cikkhez lett illesztve, ami éppen a sztálinizmus bűneit és népirtásait évek óta éljenző, nádori péter-féle origós pornóoldalakon osztotta a sztálinista éljenzéseket és a keresztyéngyűlöletet! Nem kell hozzá túl sok ész, hogy kimondhassuk: nála csak az origó fölé tornyosuló fekete felhők nagyobbak és egyre, egyre, egyre nehezebbek! A Cikk Főoldali kísérőszövege ez:
2011-02-04. Sztálinista biszkubűnöző indította el a lavinát: Újabb Feljelentéssorozat az Origo és Videa tízezres pornóbűntettei ellen!
/HÍRHÁTTÉR-Feljelentés/

Részlet: Weyer Balázs és Nádori Péter Origo-vezetők udvari bolondja, egy Biszku Bélához hasonló köztörvényesen üldözendő és szabadságvesztéssel sújtandó, de minden létező kommunista, fasiszta és kapitalista népirtásban és tömeggyilkosságban gyűlölködve, az összes népgyilkosság érdekében okádó és moslékoló kommentelő, kétségtelenül súlyosan szociopata és bűnöző alkatú, közveszélyes pszichopata hányásáradata indította el azt a levélfolyamot, amely a VIDEA tízezres pornóbűntettei és tömeggyilkos hajlamú dédelgetett bűnözői megfékezésére irányult. Alább idézzük az ORFK-tól a RSZVSZ-en, a polgári és katonai titkosszolgálatokon át a legfőbb ügyészségig, a belföldi és külföldi titkosszolgálatokig stb. eljuttatott Feljelentésünket, melyről semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy az utolsó ilyen a sorban.

4. kép:
mozaik_ns_dr_mfa_dt_bukovsky_hirhatter_film.JPG


Mint egy Bukovsky-reklám! Mint egy Molnár-reklám! És reklámja a pszichiátriai Holocaust leleplezésének is! Na és a többi, amit nyomozóként le sem írok! A rendőrök, akiknek kiadták a munkát, azt sem tudják, mit csinálnak! A megbízó viszont aláírtan Pintér haverja, Tóth Tamás budapesti rendőr-főkapitány! Azaz olyan fokú önmerényletről van szó, ami abszolúte kizárja, hogy a megrendelő orbán-pintér duett normális lenne! A Film Főoldali kísérőszövege ez:
2011-02-06. HÍRHÁTTÉR TV: Globális Megtorlás Készült - Pszichiátriai Holocaust, Vérbűn, Főbűn, Kárhozat!
/Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, a Föld Legfőbb Echelon-Tanúja) - Nagy Sándor "Naleksz" (keresztyén újságíró, világszintű Echelon-Leleplező, fotós, operatőr, tervező) - Daria Rubinstein (Echelon-Tényfeltáró, operatőr, modell, parapszichológus) - Domján Tibor (Echelon-Tényfeltáró, vállalkozó, üzletember)/
(Film, 8 perc; KLIKK!) /Zene: Hans Zimmer (és Criminal Minds))/
Tartalom: HÍRHÁTTÉR-Előszó: Az elkövető Origo, Videa, Nádori Péter és Weyer Balázs Filmbetiltásainak tömegei, pornóbűntetteik és népirtás-védelmük miatti töménytelen áldozat és halott emlékére. Bibliai, Jelenések Könyve-beli képsorokkal és Idézetekkel nyitunk, és rögtön áttérünk az elektrosokk terápiákra, az ország vezető állami besúgó, jelentő és végrehajtó pszichiátriai bűnözőire és tömeggyilkosaira. Olyan kiemelkedő pszichiátriai orvos- és politikusbűnözőkről, súlyosan szociopata és közveszélyes bűnöző alkatú pszichopata képmutató farizeus gyilkosokról is információkkal szolgálunk, mint Orbán Viktor, Pintér Sándor, Veér András, Andrew G. Vajna, Lázár János, Semjén Zsolt, Magyar László, Pigniczki Zsuzsanna, Novák Előd, Pörzse Sándor, Kelemen Oguz és mások, és olyan üldözöttek világbotránnyá és örök bűnügyi botránykrónikákká váló ügyeiről szólunk, mint Mónus Áron és Polgár Tamás (TomCat) ügye, továbbá Vladimir Bukovsky túlélése, akit számos alkalommal zártak politikai okokból elmegyógyintézetbe, ma pedig már Putyinnal szemben indult az orosz elnöki posztért. Szólunk továbbá olyanokról, akik pl. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök, Lamperth Mónika, Gergényi Péter, Szűcs Attila áldozataiként a memóriatörlés céljából elkövetett elektrosokk terápiák után - köztük olyan, aki a pozitív módon szereplő Stadler József hajdani üzleti kapcsolata is volt - elfelejtették azon idegen nyelveket is, amiket beszéltek!

5. kép:

mozaik_mfa_rubinstein_naleksz_szeszak_eloadas.JPG

Itt már minden eddiginél komolyabban merül fel a vádló elmebetegsége! Ugyanis az eljárást arra alapozzák, hogy vörös csillagot reklámoztunk! Az csekélység, hogy az nem vörös csillag, hanem a Bibliai Fenevad jele, a Pentagram, ezért nem két sarkán áll, mint a vörös csillag, hanem egy sarkán! Ez a bafomet fejformáját mintázza. Viszont olyan kicsi a vörös csillag, és úgy el van dugva, ráadásul orbán haverja, a velünk évek óta ellenséges zombor gábor kecskeméti nemzetközi terrorista fejére helyezve, hogy rejtvénylapban lehetne reklámozni, mondván: találja meg a csillagot, aki tudja! A szöveg a kép mellett ez: mintha több száz politikai bűnöző letartóztatását akarnák előkészíteni, de maguk a letartóztatandó orbán-pintér és közvetlen körük, maguk ellen!:
2011-02-08. HÍRHÁTTÉR TV: Egyszerre több száz letartóztatást! (Igazságügyi reform olasz hasonlóságra)
/Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, a Föld Legfőbb Echelon-Tanúja)/
(Film, 14 perc; KLIKK!) /Zene: Bartók Béla/
Tartalom: Míg Magyarországon a féktelen felé törtető ügyészbűnözés az állomány 100%-át jelenti, így üldözik a tanúkat, addig Olaszországban megszokott, hogy ügyenként egyszerre több száz embert tartóztatnak le! A magyarországi extrém ügyészbűnözés az ügyészi szervezet 100%-át elnyelte! Szeszák Gyula, Hajdú-Bihar megye volt főügyésze karrierje, aki az elmúlt kb. 100 év talán egyetlen olyan ügyésze, aki valóban foglalkozott bűnüldözéssel. Ellenpóluson a levadászandó Kopasz Zsolt kecskeméti halálügyész, az ügyészek eltakarításra végzett szemete. Sokak szerint Antonio Di Pietro olasz ügyész indította el az olasz igazságügyi reformot, amikor Mario Chiesa kereszténydemokrata bűnöző képviselőt megbuktatta. Szintén dominóhatást ért el a politikus Moreno öngyilkossága során hátrahagyott, politikusok sorát leleplezett búcsúlevele. Orbán Viktor fia, apja népirtásainak buzgó pártolásáról hírhedt Gáspárnak küldött következő elnyomó erkölcsi üzenetünk. Nicholas Sarkozy, Barack Obama és Molnár F. Árpád az Air France utasszállító repülőgép 228 halálos áldozatának átmenetileg eltussolt világbotránya előtt. A magyar Veérfasiszta média totális D-Notice-a a Molnár F. Árpád ellen. Előmorzsák az Emberiséggel ellenséges médiaterjesztő cégek megsemmisítéséről. Az olasz maffia, a Camorra már évekkel ezelőtt megkereste a Molnár F. Árpádot, mivel már "mindenki" tudta, hogy a Molnár diffúziója elkerülhetetlen. Egyetlen maffiával sem állunk hadban, a Sátán kormányaival annál inkább! A Biblia ISTENÉNEK világgyőztes országa Terveztetett: Izrael, USA, Olaszország és a világ mára talán legostobább népe, Magyarország fülel. A FORRÁS különös hangsúlyt helyezett arra, hogy Bartók III. Zongoraversenyét, másodsorban vagy zárójelben(?) pedig a mű 1. tételét terjesztette elő.




* * *
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
Magyarország legüldözöttebb médiuma! Magyarország legüldözöttebb újságíróival! Minden magyar idők első és a világ legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeit gyártó, szinte kizárólag keresztyénekből álló Multimédia! Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Médiát és annak összes emberjogvédő Munkatársa teljes életművét BETILTOTTA, minden zeneszerzőnk összes zeneművét ELKOBOZTA! Orbán és bandája őrjöngését minden magyar és külföldi, valamint a Hatalmi Forrás Orbán és társai elmebetegségével magyarázza. A világot irányító pszichoaktív Echelon-rendszerek magyarul első leleplezője, Putyinnak a Latimer, az USÁ-ból a Federal Research project által üldözött tényfeltáró, keresztyén (keresztény), emberjogvédő média, mindenki ismerete és tanúsága szerint a Föld bolygó legfőbb terrorizmust leleplező és echelon-technológiai Tényfeltárója.
http://hirhatter.com
Hírháttér Rádió: Klikk!
Tel.: +36/30/919-6386

A Hírháttér OTP-számlaszáma: 11773322-00818357
Nemzetközi (IBAN): HU63 11773322-00818357-00000000

Vagy: Hírháttér-támogatás Paypal-lal erre a linkre vagy az alábbi képre kattintva:








Folytatása következik:

Az Isten áldásával!