2012. március 28., szerda

Anonymus, avagy mit takar a maszk?

Az Anonymus mögött (is) a háttérhatalom "halál angyala"
Dacára annak, hogy Anonymusnak, feltehetően III. Béla magyar király, magát "P. Dictus Magister"-ként nevezett jegyzőjét és krónikását nevezték, az Anonymus csoport pedig a múlt század elején élt fiatal, és nagyon tehetséges magyar matematikusaiból állt, a jelenkor magyar és nemzetközi Anonymusainak mindezen előzményekhez semmi köze nincsen.

V for vendetta trailer (klikk)
Annál több közük van - véleményem szerint - Alan Moore (aki a Watchmen szerzője is) alkotásához, amiből aztán a Wachowsky fivérek csináltak kasszasikert: V, mint vérbosszú címmel 2005-ben. A film főszereplője a fantasy világ talán egyetlen hőse, mely soha sem veszi le a rajta lévő maszkot, és annak ellenére, hogy nem egy hagyományos értelemben vett "szuperhős", mégis komoly tehetséggel és stratégiai érzékkel hackeli a rendszert. Érdekesség csupán, hogy  V-t (aki ha úgy tetszik nem V mint vérbosszú, hanem V. mint római 5), az a Hugo Weaving játssza aki a Mátrixban alakította Smith ügynököt, de ez csak a stáblistából derül ki, hiszen arcát egy pillanatra sem láthatjuk, illetve a rendező az a James McTeigue, aki a Mátrix trillógiának és a Klónok támadásának volt a rendező asszisztense.
A képen I. Jakab és Guy Fawkes
A film alapötlete emléket állít, a szigetországban még a mai napig is (közel négyszáz évvel ezelőtt élt) nagy népszerűségnek örvendő - mai kifejezéssel élve - "terroristának", Guy Fawkes-nak, aki az 1605-ös évben, egy november 5.-i napon próbálta felrobbantani az angol parlamentet, az uralkodóval együtt természetesen, de egy árulásnak köszönhetően nem járt sikerrel, és így inkább mártírként vonult be a köztudatba. Képmása és törekvésének üzenete egy maszkban öltött formát, sőt a Guy név: "fura fickó" jelentéssel, lassan az angol köznyelvbe olvadt, a lakosság pedig úgy emlékezik rá, mint aki "szembeszállt a zsarnoki hatalommal" vagy "aki megtette amit mások nem mertek"! 

Nem mindegy, hogy mivel törik meg a csendet!
Nos, egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, amikor jelen korunk, egyre szembetűnőbben orwelli világa életre hív egy "álarcos igazságosztót", aki ráadásul pontosan ott a "legerősebb" ahol a helyzet megkívánja:  a cybertérben vagy más néven az interneten. Tehát hackerkedik. Sőt, hackerkednek... ugyanis több látszólag egymástól független személyről és/vagy csoportról van szó!
Arc nélkül, sőt fej nélkül - felelősséggel?
A lakosság pedig imádja az álarcos igazságosztókat, és már szellemileg is van olyan szinten, hogy egy, a közéletben spontán feltűnő Batman-ben ugyan valószínűleg kételkedne, de egy, a vezető médiák által közvetített és megfelelően kommunikált Superman-t simán bekajálna. A világot irányító háttérhatalom "humora" azonban azért ennél jóval komplikáltabb. Ezért nincsen, a jelen korunk szárba szökkenő "szuperhősének" sem arca sem neve... de a pontosság kedvéért inkább úgy helyes, hogy mindkettő kölcsönzött. (...vagy akár mindenki helyettesítsen be magának valakit, aki szimpatikus!)

A valóság és az illúzió határán vagyunk...
De nem szeretnék rögtön az ünneprontó szerepében tetszelegni, és akik illúziót akarnak, azokat rögtön meg is nyugtatnám, hiszen bőven kijut majd belőle nekik a közeljövőben. A gáz ezzel mindössze annyi, hogy az emberi hülyeség még sohasem maradt megtorlatlanul, és a büntetés az esetek többségében kollektív szokott lenni.

Mintha mindenki mosolyogna! :)
Megvan tehát a név (névtelen), megvan az arc (az arctalan), adott az ideológia, amit a nép ma (és mindenkor) hallani akar (vesszenek a népnyúzók) és adott a PR film, ami lelkülettől függően, megríkatja, felháborítja, feltüzeli, megindítja a lakosságot, de mindenképpen alaposan megágyaz a Legújabb, Spontán, és Alulról szerveződő erőnek, az Anonymusnak! Mielőtt azonban kifejteném, hogy miért kezelem jelenséget, az erős fenntartásnál egy kicsit komolyabb kétkedéssel, szeretném leszögezni, hogy  nagyon szimpatikusak a performanszaik, profi a PR-juk, sőt le a kalappal a legújabb kisfilmjük előtt, melyet itt most közzé is teszek. (...miközben legyőzöm a késztetést, hogy levágjam az utolsó képkockát) Íme:





A 6-os a 3-al úgy látszik kihagyhatatlan...
Bár megjelenésüket - legalábbis a wikipédia szerint - jóval korábbra datálják, a médiába nagyjából 2007-ben sikerül bekerülniük, viszont azóta szinte egyedüli mumusként uralják a világsajtót különböző hacker tevékenységekkel, melyekkel a lakosság legkülönbözőbb rétegeinek szimpátiáját képesek egyre másra elnyerni. Ezt bizonyítja, hogy a világ egyre több pontján alakulnak nevüket (akarom mondani névtelenségüket) v. emblémáikat adoptáló személyek és csoportok, akik aztán túl az eredeti cyber tevékenységen, már flashmobokon, demonstrációkon sőt akár a  rendőrséggel való összecsapásokban is részt vesznek. 

Már Petőfi sem a régi...
Mintha csak elég lett volna néhány rendkívül jól irányzott támadás (ACTA ügy, Izraeli bankkártyatámadás, Vatikáni honlapfeltörés stb.) és persze az elmaradhatatlan világmédia címlap napokon keresztül, mostanra már szinte minden hatalom ellenes megmozdulás vagy történés mögött az Anonymust sejti a lakosság, érthetetlen módon figyelmen kívül hagyva azt a tényt, miszerint lövése sincs arról, hogy ki van az Anonymus mögött?!  

Egység a hit által és fordítva...
A fehér maszk, mint egy fehér lap... a tisztaság illúzióját keltve, főleg ha a megfelelő hívószavakat használja, abszolút módon követhetővé válik a tömegek számára, ellentétben azzal a ténnyel, hogy évtizedek óta köztudottan válogatott gazembereket követett és kivétel nélkül mindenhol, most is azok uralkodnak! A nép azonban még mindig nem jött rá arra, hogy amíg ő rendszerint a semmiből felbukkant árnyakat követ, addig a hatalom stabilan uralkodik rajtuk (hiszen már ő gyártja az árnyékokat) -  és még ha a képviselő személye meg is változik néha odafönt - mára behozhatatlan előnyre tett szert, sajnos minden téren! 
 
Az Anonymus egy program... és ennyi
Mindezekről az Anonymus persze egy szót sem szól. A nép és jogainak mindenekfelettiségéről, szabad internetről beszél, és közben "bizonyítja" is mindezt (azok számára akik teljes technológiai analfabéták - tehát a lakosság nagy része számára), hiszen Izraeli bank szervereket, meg amerikai kormány és az FBI honlapjait tördelik fel, látszólag retorzió nélkül, azt a hamis illúziót nyújtva a világ népeinek még az utolsó pillanatban is, hogy egyáltalán nincs totális kontroll, sőt majd még a hatalom lassan visszavonulót fúj, látva a gyülekező egyre hatalmasabb erőt!

A média a hatalomé, CSAK arról beszél amiről szabad!!!
Annak ellenére, hogy az Anonymus szervezet állítólag be tud törni a világ legjobb hackereit alkalmazó, és hivatalosan nem is létező technológiákat használó (világ)titkosszolgálati intézmények szervereibe és egyéb hálózataiba, és  ennek ellenére nem az emberiség ellen irányuló katonai titkokat hozza nyilvánosságra vagy az emberiség puszta túlélését veszélyeztető elmetechnológiákat leplezi le, hanem pont az ellenkezőjét teszi, eltereli a lakosság figyelmét mindenféle marginális hülyeségekre, és demagógiákra amiből a (nyilván szintén nem beavatott) média hatalmas gumicsontokat generál!

...folytatása következik...




Az Isten áldásával és a Jézus Krisztusnak nevében!


2012. március 15., csütörtök

Sosi Namivan... a Kossuth díjjal? Orbán elmebeteg?

Tiszteletjegyek a Hell-Tours (nem retúr) vasúti kirándulására
orbán elmebeteg, és  stábja minden erejével igyekszik felzárkózni a teljesítményéhez. Aki számára eddig nem volt nyilvánvaló, hogy ez a kompánia teljesen alkalmatlan, nemhogy egy ország, de még egy fővárosi kupleráj <parlament> "tisztességes" vezetésére is, az bizonyára menthetetlenül fideszes, vagy egyéb súlyos - és lehet, már gyógyíthatatlan - mentális nyavalyákban szenved. Agybaj ide vagy oda, azért nem mindegy, hogy valaki betegségében a Kossuth téren, kokárdának öltözve imádkozik orbán lelki üdvéért, vagy közép és felső kategóriás fizetésekért szolgája ki ezt, a már egyre több külföldi sajtóorgánum által is minimum megkérdőjelezett elmeállapotú zsebdiktátort!

mint  látható létezik: klikk
Nem a levegőbe beszélek, ugyanis csak egy teljesen hülye vezető, teljesen hülye stábja nem enged be egy évek óta működő, közismert roma újságíró csapatot egy  Kossuth díj átadásra azzal az indokkal, hogy nem léteznek!

Szentandrássy István : Lindri álom c. festménye
Nem gondolnám normálisnak azt az embert, aki miután világraszóló fejmosást kap a kisebbségek elüldözéséért, az ellenvéleményű sajtó üldözéséért és mindenféle egyéb emberi jog válogatás nélküli és folyamatos sárba tiprásáért - és most hagyjuk az egyéb köztörvényes gazdasági és életellenes bűncselekményeket, mert nem férne el a cikkben -, az újra veszi magának a bátorságot, és előzetes egyeztetés, majd jóváhagyás után végül NEM ENGED BE EGY MÉRTÉKADÓ ROMA SAJTÓORGÁNUMOT AZ EGYIK LEGFŐBB ÁLLAMI ÜNNEPSÉGRE, ahol éppen Szentandrássy István roma származású festőművész kapta meg a Kossuth Díjat a "A cigány kultúra megismertetésében szerzett érdemeiért"... kivéve ugye, ha mindezt azért teszi, mert képtelen felmérni, hogy mikor, mit tesz ?! Tehát beszámíthatatlan... de akkor miért ő a miniszterelnök?

Ahogy Nótár Ilona írja a "nemlétező" sosinet.hu weboldalán:  
"Azt sem tudom, segített vagy hátráltatott-e, hogy kiemelten jeleztük: a festő Szentandrássy István kitüntetése alkalmából jöttünk. Számunkra ugyanis fontos, hogy pozitív példákat mutassunk be, s rettentő mód büszkék vagyunk rá."
Szentandrássy István: Cigány Madonna c. festménye
Nos, erre orbán és csapata szerint semmi szükség nincsen! Aki egy kicsit is jártas a politikában, az tudja, hogy szó sincs itt adminisztrációs hibáról, tévedésről vagy egyéb beosztottakra kenhető "bakiról", politikai döntés született: nem kellenek a roma újságírók, ahogy egyre nyíltabban nem kellenek azok sem, akik nem az orbán segge közvetlen közeléből akarják szemlélni a világot. Mint ahogy a Hírháttér Multimédia már többször is jelezte - és amit aztán később átvett a világsajtó - : orbán elmebetegsége az ország teljes pusztulását eredményezheti, és szemmel láthatóan sem anyagilag, de ami sokkal fontosabb, szellemileg és erkölcsileg sem vagyunk messze ettől az állapottól. 

a butulás csak a fasizmusnak kedvez...
Ugyan mi módon venné észre az a társadalom miniszterelnökének bomlott elmeállapotát, amelyik Schmitt Pál helyett Bartos Cs. Istvánt szavazza köztársasági elnöknek, majd amikor a rendező - a magyarság,  az igazság és a demokrácia nemrég felbukkant új bajnoka, a laza egymillió, másnéven: Milla - egy szintén laza és nyilvános csalás keretében a szerinte vállalhatóbb DopeMan-t emeli trónra? És ezek mozgatják a legnagyobb ún. ellenzéki tábort? Tisztában vagyok vele, hogy arról, hogy ilyen hülye a nép, nem feltétlenül Bartos Cs. vagy a Dopeman tehet, bár szó se róla, kiveszik belőle a részüket... Ők mindössze sütögetik a saját kis pecsenyéjüket (persze, lehet Bartos egyenlőre csak egy cipőtalpat egy kombi rezsón), de közben a színfalak mögött egyesek nagyon is számolnak az értelmi-, szellemi- és erkölcsi szint rohamos süllyedésével, ami elengedhetetlenül szükséges az Utolsó Trianon Hadművelethez.

Ennek a történetnek mindössze egy kicsi - de fontos - szilánkja, ahogy Nótár Ilona írja:
"...közszolgálatinak mondott televízió jó lelkiismerettel illeszt adásába egy negatív és hamis képet sugárzó, egyértelműen gyűlöletkeltő, uszító dokumentumfilmet (a Pesty Fekete doboz legutóbbi, március 7-i adása), és tervei szerint még kétszer levetíti. Ebbe a világképbe bőven beleillik, hogy a sosinet.hu forgatócsoportját nem engedik be a cifra palotába, hogy munkáját folytassa, pozitív és valós képet is mutasson a cigányok által látott valóságból."

Fotó montázs: DT Art Gallery
Ennek a hadműveletnek a részei ott vannak orbán minden megmozdulásában, a szegények üldözése, a hajléktalanok gyártása és üldözése, mindeközben a primitív és szélsőséges eszmék futtatása, a cigány és egyéb kisebbség rágalmazása, megfélemlítése ill. az ellenük folyó uszítás és nem utolsó sorban mindazok betiltása és folyamatos üldözése, akik mindezek ellen szót emelnek, tájékoztatnak és cselekednek. orbán, bár láthatóan egyáltalán nincsen tudatában tetteinek (Echelon pszichózisban szenved), éppen a Jobbiknak készíti elő a terepet, mely globális fasizálódó összeesküvésben természetesen nyakig benne van a korábbi hatalom, az MSZP,  benne vannak a világ titkosszolgálatai, de Izrael és Amerika is.

Fotó montázs: DT Art Gallery
Benne van mindenki és mindenki hallgat, de úgy látszik, még több és komolyabb katasztrófának kell történnie, hogy az emberek saját bőrükön tapasztalják, hogy mi a valós helyzet, vagy már csak akkor, amikor már nem megfordítható a folyamat?! Egyedül a Hírháttér Multimédia és társprojektjei igyekeznek összefüggésében láttatni azt a borzalmas valóságot, ami a Föld bolygón élő emberek létét meghatározza és irányítja. Ezért a Hírháttér Multimédia a világ legeltitkoltabb, magyarország legbetiltottabb és legüldözöttebb médiuma - mert a valóságot tárja az emberiség elé!  


Az Isten áldásával és a Jézus Krisztusnak nevében!

2012. március 12., hétfő

Tibet burning (eltitkolt tüntetés a Kínai Nagykövetségnél)

Fotó montázs: Domján Tibor (DT Art Gallery)
A Tibetet Segítő Társaság (TST) demonstrációt hirdetett a Kínai Népköztársaság budapesti Nagykövetsége elé (1068 Budapest, Városligeti fasor 20-22.) 2012. március 10.-re: Jelenlét Tibetért 2012. címmel.

A felhívásban közzétették, miszerint: "Az elmúlt másfél év alatt biztosan 25 tibeti szerzetes és egyéb személy gyújtotta fel magát szörnyű kényszerből, tiltakozásul a kínaiak rettenetes önkényuralma ellen. A kínai hatóságok gyakran megverik a lángoló áldozatokat és továbbra is a legkegyetlenebb módon bánnak a lakossággal. A tibeti emberek jogos demonstrációja, gyakran halálos áldozatokat von maga után. A hivatalos kínai média, mint elvetemült, terrorista bűnözőkről beszél a hős szerzetesekről.


A sok emberi jogi tiltakozás ellenére a nyugati demokráciák lényegében hallgatnak és a kormányok és államfők semmilyen hivatalos lépést nem tesznek a borzalom további megakadályozására. Ezen szomorú történések alkalmával feltétlenül gyertek a nagykövetség elé március 10-én, annak a történelmi napnak a megemlékezésén, amikor 1959-ben Őszentsége a Dalai Láma elmenekült Tibetből."

A délelőtt 11 órai kezdettel meghirdetett demonstráción természetesen nemcsak mint Hírháttér Multimédia jelentünk meg, hanem mint a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetségének elnöke és alelnöke (Molnár F. Árpád és Domján Tibor).
Karma Dorje és Namgyal, a háttérben Hendrey Tibor
Megérkezésünkkor már ismerősként üdvözöltük egymást Hendrey Tiborral a Tibetet Segítő Társaság elnökével, és Tibet hazánkban tartózkodó két legaktívabb képviselőjével Karma Dorje-val aki az ELTE lektora (Tibeti nyelv tanára) és személyesen ismeri a Dalai Lámát, ill. Tsewang Thinley "Namgyal"-al aki azon menekültek egyike, akinek édesapját a kínai állami terrorizmus meggyilkolta, őt pedig több társával együtt menekülésre kényszerítette Tibetből, mely menekülésbe a társaság közel fele belehalt. 

Mivel a Tibetieket a Ven Chia-pao tavaly júniusi látogatása alkalmából a magyar állam is látványosan vegzálni kezdte ezért nem véletlen, hogy a Hírháttér Multimédia környezetében megalakult a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége, illetve több életvédelmi riportfilm is készült az előbb említett két kiemelkedő emberjogi aktivistával, Karma Dorje-val és Tsewang Thinley "Namgyal"-al. A filmek itt újra megtekinthetőek:

Pekingi orbánterror 2011 A Karma Dorje egyetemi lektor elleni népirtó állami terrorizmusról címmel:


Kínai kormányterror, orbániáda 2011 Imádságért halál! Szervkereskedelem! Tsewang Thinley címmel:


A legfőbb tibeti jogvédők...
Visszatérve a demonstrációra, érkezésünkkor (kb.11.30h) még többen voltak a rendőrök mint a demonstrálók melynek java részét Karma Dorje, Namgyal ill. családjaik alkották továbbá néhány szimpatizáns aktivista, köztük Zemlényi Kovács Zoltán és természetesen a szervező Hendrey Tibor. A Tibetiek, a tüntetés végéig rendkívül energikusan, egy pillanatra sem lanyhuló ütemben skandálták felváltva a "Hu Csin Tao - gyilkos", "Szabadság Tibetnek" és "Törvényt Tibetnek" jelszavakat magyarul, angolul és tibeti nyelven is. Elénekelték a tibeti himnuszt, majd egy perces néma tiszteletadással adóztak, a kínai állami terror ellen, saját maguk felgyújtásával tiltakozó Tibetiek előtt. 

Molnár F. Árpád a követséget filmezi...
A négy órás demonstrációt "biztosító" rendőri állomány nagyobb részét többször is cserélték, sőt valamiért szükségesnek érezték, hogy a hagyományos rendőrautóba rejtett kamerákon kívül, egy látványos tetőkamerával felszerelt megfigyelőkocsit is a helyszínre vezényeljenek. Valószínűnek tartom, hogy ez a jármű helyettesítette a teljes magyar médiát, mert kb. az után érkezett a helyszínre, amikor Molnár F. Árpád, a Hírháttér egy másik munkatársán: Nagy "Naleksz" Sándoron keresztül felszólította az MTI-t és egyéb médiákat, hogy azonnal vonuljanak ki tudósítani az eseményről!

Hendrey Tibor (a TST elnöke)
Természetes, hogy a nagykövetség épületéből látványosan és láthatatlanul is követték ill. rögzítették a kint zajló eseményeket, melyek azonban még a diplomáciai járműforgalmat sem akadályozták említést érdemlően, és ami mindenféle atrocitás nélkül zajlott. A 14 órára hirdetett beszédre, már közel 30 fősre duzzadt demonstrálók között felbukkant Jankovich Tibor, aki San Francisco városában szervezett meg egy Tibetet segítő közösséget és Schiffer András az LMP korábbi elnöke is. 
Elöl Molnár F. Árpád, a háttérben pedig Schiffer András
A beszédet Hendrey Tibor tartotta, melyben megemlékezett a Dalai Láma, 52 évvel ezelőtti elmeneküléséről, az azóta tartó állami terrorizmusról, a népirtások, üldözések és igazságtalanságok ellen küzdő Tibetiekről, továbbá az eseményeket évek óta rendkívül közönyösen szemlélő társadalomról, amiért - véleményem szerint is - leginkább az államilag letiltott és egyáltalán nem megfelelően tájékoztató média vonható felelősségre! Végezetül felolvasásra kerültek azon  25 szerzetes és egyéb személyek nevei, akik az utóbbi másfél évben, tiltakozva a kínai állam terrorizmusa ellen, saját magukat felgyújtva mentek a halálba, majd pedig újra elénekelték a tibeti Himnuszt!

Az eseményről a Hírháttér Multimédia S8-Szériás, Zenés Szimbólum- és Rendfilmet készített!

Titkolt Tüntetés a Kínai Nagykövetségnél címmel:


Az Isten áldásával és a Jézus Krisztusnak nevében!

2012. március 6., kedd

Egy eltussolt lakossági bejelentés (a romagyilkosokról)

a bejelentő "egyelőre" anoním
Mint azt megszokhatták már az olvasóink a Hírháttér Multimédia munkatársai már több éven keresztül, folyamatosan írják és küldik a feljelentéseket a legkülönbözőbb hazai és nemzetközi hatóságokhoz, politikusokhoz, és egyéb címzetes csoportosulásokhoz, melyek sorsa szinte kivétel nélkül az eltussolás, némely esetben pedig a bejelentő elleni házkutatás, lefoglalás ill. nem egyszer fordult már elő adott helyről való elhurcolás, előállítás is. 

Értjük igaz? Amennyiben valaki állampolgári kötelezettségének eleget téve, korrupciós és egyéb bűncselekményeket a hatóságnak bejelent, az "súlyosságtól" függően eltussolással, fenyegetőzéssel, házkutatással, elhurcolással, értékeinek lefoglalásával, pszichiátriára zárással, majd elmebeteggé nyilvánítással (pl.: Hajdú Attila esetében), vagy akár politikai gyilkossággal is egészen nyugodtan számolhat. 

Foto montázs: DT Art Gallery
Részünkről ezt már megszoktuk, mondhatni kezelni is tudjuk, és változatlanul szívesen fogadjuk, amennyiben a lakosságnak még van olyan része, mely az előbb felsoroltak ellenére sem hajlandó belesüppedni a posványba miközben köztörvényes és egyéb bűncselekmények zajlanak tudtával az orra előtt.

Az alábbi filmben hallható úriember több éven keresztül próbálta például közölni a hatóságokkal, illetve vezető politikusokkal, hogy információi vannak a romák elleni sorozatgyilkosságok elkövetői és tervezői körével kapcsolatban. Legutóbbi  meghallgatást kérő levelét Orbán Viktornak küldte, közben pedig felvette a kapcsolatot a Hírháttér egyik munkatársával. Természetesen  mivel 30 napon belül semmilyen reakció nem volt Orbán részéről sem, a Hírháttér pedig szelektálás nélkül mindenkinek megadja a lehetőséget a nyilatkozattételre, amennyiben közhasznú mondanivalója van, így semmi furcsa nincsen abban, hogy mi adunk teret ennek a mondanivalónak is.

Állampolgári bejelentés a romagyilkosságokkal kapcsolatban 
(10:24.88perc)

Kép és hang szerkesztő: Domján Tibor
Produced by:   Molnár F. Árpád  "ELI" 
Felvélet/Készült:         2012.02.23./28.



Az Isten áldásával, és a Jézus Krisztusnak nevében!

Újabb házkutatás fasizmus vádjával!

Foto montázs: DT Art Gallery
Világrekord készül! 2012.02.29. Orbán ismét házkutatást követett el a Legfőbb Roma Jogvédő Keresztyén Újságírók ellen fasizmus vádjával! Orbán rendőrmaffiája további házkutatás-sorozatot és megfélemlítő terrort jelentett be A HÍRHÁTTÉR Keresztyén jogvédői ellen! 

(NEMZETKÖZI SUPER FELJELENTÉS!) 
eredeti helyen publikálva 2012.03.01 hirhatter.org 


 

 Eme romagyilkossági Filmünkben olvashatók alapján tettünk ismét FELJELENTÉST Orbán Viktor és bűnszervezeti, nemzetközi bűnbandája (pénzelői és pártfogói) ellen. Válaszul Orbán ismét fasizmus vádjával rendelt el ellenünk házkutatást.

[Elküldve Budapest összes rendőrkapitányságának, rengeteg magyar és külföldi igazságügyi szervnek, vezető nemzetközi nyomozószerveknek, miniszterelnököknek, számos külföldi diplomáciai képviseletnek, több tucat országgyűlési képviselőnek, médiumok tömegeinek, belföldi és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatoknak stb. Gyakorlatunknak megfelelően eme CSÚCS FELJELENTÉSÜNKET is elküldtük Orbán Viktor címeire, miniszterelnök-helyettese, pártja, hír tv-je, országgyűlési himpellér, bűnöző és nyíltan terrorista, közpénzeken élősködő parazita, munkakerülő képviselői címeinek tömegeire! MINDHALÁLIG AZ ORBÁNI FASIZMUS ELLEN A JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN! A JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN, MINDHALÁLIG!]
FELHÍVJUK a külföldi kormányzatokat és titkosszolgálatokat az Orbán Viktor vezette szervezett bűnözés elleni azonnali, hatékony fellépésre, a Magyarországnak juttatott Európai Uniós és más külföldi pénzek azonnali visszavonására, Orbán Viktor és fasiszta, romagyilkos és Keresztényüldöző és Újságíróüldöző körei külföldre helyezett vagyonainak teljes befagyasztására, Orbán Viktor ás bűntársai elleni nemzetközi nyomozóhatósági vizsgálatok megindítására, valamint Orbán Viktor és tömeggyilkos, nyíltan terrorista bűnözőik ellen a nemzetközi elfogatóparancs kiadására!
ALÁBBI LEVELÜNK ISMÉTELT ÉS MINDHALÁLIG FOLYTATÓLAGOS FELJELENTÉS Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök, Pintér Sándor polgári titkosszolgálati és belügyminiszter, Hende Csaba, a soke ezer FELJELENTÉSÜNKET 100%-ban lenyelt katonai titkosszolgálati (cigányok elleni sorozatgyilkos) és "hondvédelmi" miniszter, Tóth Tamás (budapesti rendőrkapitány, Orbán Viktor személyi végrehajtója, Pintér Sándor bűntársa és többek közt a hajógyári szigeti kábítószer- és gyermekszerv-, valamint felnőtti szervkereskedelem keresztapja és biztosítója, és a tolnai utcai, 8. kerületi rendőrmaffia ellen!
Soós József - Titán
ÚJ HÁZKUTATÁS FASIZMUS VÁDJÁVAL!

A Keresztyén Tényfeltáró HÍRHÁTTÉR-Munkatárs Soós József Úrnál, a rendőrbűnözés és Orbán Viktor bűntettei és gyilkosságai ellen tett Feljelentései százaira öngyilkos válaszul Orbán Viktor fasizmus vádjával ismét házkutatást rendelt el. Tehát a világsajtóban a média elleni üldözéseiről és fasiszta, cigánygyűlölő intézkedéseiről hírhedt, a világsajtóban egyre több helyen kóros elmeállapotúnak deklarált szkizofréniás despota Orbán Viktor. A fegyházas rendőrbűnözők bűnszervezetben (azaz a büntetési tétel ellenük a duplája lesz!) Orbán Viktor elmebeteg, perlekedési tébolyban szenvedő miniszterelnök ábrázatát mutogatták a Roma Jogvédő Keresztyén Újságíró Soós József Úrnak, hogy azon horogkereszt van.
Az orbán-pintéri, a pedofil pintér prosztatarákjáról hírhedt rendőrmaffia határozottan elmebeteg állítása szerint A HÍRHÁTTÉR a fasizmus terjesztése céljából mutatta be Orbán Viktor fasiszta pofáját horogkereszttel. Ha A HÍRHÁTTÉR Orbán Viktor szellemi és morális minőségének szemléltetése, vagy a jelenkor eseményeinek ábrázolása céljából adta volna tovább horogkereszttel látható, megbélyegzett és elpecsételt elmebeteg Orbán Viktort, akkor az törvényes lenne, ahogy a világ minden részén horogkereszttel ábrázolják azon politikusokat, akiknek intézkedései az Adolf Hitler által vezetett fasizmusra emlékeztetnek.

Ellenben - állítja az orbáni rendőrmaffia - A HÍRHÁTTÉR Keresztyén antifasisztái fasiszták, és ezért követik el a felségsértés bűntettét az elmebeteg mini szterelnök, Orbán Viktor szuicid despota ellen.

A FORRÁS körülbelül két napja értesített minket arról, hogy mi a véleményünk, ha az orbáni és külföldi elmebeteg fasiszta libanoni és más júdásbandáik miatt - politikai gyilkosság elől menekülvén - külföldről folytatnánk a tömeggyilkos, Eleve Bukásra Előkészített rendszer elleni, Sikerre Ítélt VILÁGTÖRTÉNELMI TÉNYLELEPLEZÉSEKET.

Az első belsős információink szerint pedig Orbán Viktor libanoni terrorista bukásai után a tegnap, a fasiszta hamis vádak elleni ÚJ FELJELENTÉSÜNKRE kezdeményezett Orbán Viktor azonnali házkutatást és fegyveres terrort, melyben olyan súlyos bizonyítékokkal szolgáltunk Tóth Tamás budapesti rendőrkapitány (Orbán Viktor embere), továbbá olyan súlyos bizonyítékokkal szolgáltunk az ellenünk fellépett 8. kerületi, tolnai utcai rendőrmaffia ellen (kezdeményezve az ellenük végrehajtandó azonnali házkutatásokat és előzetes letartóztatásokat), hogy az elmebeteg pszichopata bűnöző szuicid horda az antiszociális, következetlen bűnöző alkatú pszichopaták szokásos reakciójával reagáltak:
a pánikhatás következtében a közérdekű bejelentők mindegyike ellen bűnszervezetben indítottak szervezett fegyveres terrorüldözéseket, ránézésre fegyházasan és bűnszervezetben bukott hamis vádjaik alapján azonnal házkutatást hajtottak végre, továbbá kiterjedt házkutatási sorozatot és megfélemlítő terrort jelentettek be! A Film, amit a tegnapi, pánikot kiváltott FELJELENTÉSÜNKHÖZ csatoltunk, azzal, hogy az abban írottak alapján Orbán Viktor rendőrbűnbandái ellen azonnali házkutatásokat és előzetes letartóztatásokat kezdeményezünk, az alábbiakban ismét csatoljuk, és az abban írottak alapján FELJELENTÉST TESZÜNK!

Klikk a filmre
A tegnapi FELJELENTÉSÜNK - melyet a világ titkosszolgálatainak és diplomáciai szervezeteinek is elküldtünk, ahogy eme FELJELENTÉSÜNKET is elküldtük - itt, alább olvasható!:


dátum:      2012. február 28. 4:22
tárgy:    FELJELENTÉS! Kop-Kop (A Halál napján, Velünk)

A Filmdokumentumban olvashatók alapján FELJELENTÉST teszünk Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány, a budapesti, tolnai utcai rendőrmaffia és további tettesek ellen A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA ellen még agymetszett elmebetegek számára is ránézésre látható hamis vádak alapján elkövetett házkutatás miatt, életvédelmi rendezvényekről történt ismételt elhurcolások és további, halomnyi folytatólagos, szintén sérelmünkre elkövetett orbán viktori fasiszta bűncselekmények miatt.

Kérjük az elkövetők elleni házkutatásokat, elhurcolásokat, előzetes letartóztatásokat, sürgős elmeorvosi vizsgálatukat és kényszergyógy-kezelésük haladéktalan megkezdését, mivel csakis súlyosan beteg ember jut a nácizmus állandó taposásából, és a fasiszta bűnözők százával történő FELJELENTÉSÉBŐL arra a következtetésre, hogy tehát az antifasiszta FELJELENTŐK fasiszták, a fasiszta bűnözők pedig - amik évek óta ömlesztik a youtube terrorista portálon, hogy ki kell irtani a zsidókat, a cigányokat és az Echelon-Tanúkat, azok pedig - ártatlanok, ezért Tóth Tamás, Pintér Sándor, Hende Csaba és Orbán Viktor - a nemzetközi terrorista banda - köztörvényes védelmére szorulnak.

FELJELENTŐK:
Molnár F. Árpád,
Domján Tibor,
Soós József
és a fasizmus hamis vádjával - Orbán Viktor nem titkolt kezdeményezésére - Betiltott HÍRHÁTTÉR további, szintén Keresztyén és antifasiszta Roma Jogvédői, Újságírói, Emberjogvédői és Echelon-Tényfeltárói.



Az Isten áldásával, a Jézus Krisztusnak nevében!

A lebutított társadalom utolsó esztendeinek evolúciójáról

A már több mint három éves anyagok között kutakodva találtam ezt a tartalmas kis összeállítást, melyet nem szeretnék kommentálni.. rábízom az olvasóra, döntse el mennyire helytálló az információ, akár  a mostani közállapotokat tekintve?!  Az anyag teljes terjedelemben olvasható, mindössze néhány képpel egészítettem ki.



"Van egy alapvető probléma, amit jó lenne tisztába tenni:

Sokan azért, hogy jobban kihangsúlyozhassák a jelenlegi közélet korrupt, kleptokrata és lezüllödt állapotát, szüntelen úgy fogalmaznak, hogy a jogállamiság és a demokrácia a korrupt hatalom miatt megszűnt létezni.

Valójában mind így néz ki...


És itt a gond; mert nem megszűnt létezni, hanem eddig ebben az országban korrupt hatalomról a médiában beszélni sem lehetett! Nem megszűnt a jogállamiság, hanem az soha nem is létezett, csak erről nem mert beszélni korábban senki! Továbbá: jogállamiság nemcsak itt nem létezett, de az soha, sehol nem jött létre a Föld bolygón! Mint azt mondani szoktam: amíg ember vagy emberszerű lények irányítják ezt a bolygót, nem is lesz demokrácia soha, sehol.

Ez egy evidens igazság, jó lenne, ha ezért eképpen is hirdetné és közölné mindenki.

Egyébként engem 2000-2001-ben még azért akartak kicsinálni, mert nyíltan, ismerőseim között – pedig akkor még nem is az Interneten! – bíráltam az NBH-t. Mennyit változtak azóta a magyar közállapotok! Igen, abban az időben tabutéma volt az NBH-t akármilyen, akár szűkebb körben bírálatnak alávetni. Aki megtette, könnyen az életével fizetett ezért!

De lépjünk tovább, és frissítsük csak fel az emlékeinket, miket rejtegetnek a politikusgárda és a csak a nevükben rendszerváltó lobbik a magyar lakosság elől!

2003-ban még olyan buták voltak a magyarok, hogy semmit abból, amit ma minden pancser is tud állami korrupcióról, rendőrbűnözésről, titkos információgyűjtésről, lehallgatásokról, nanotechnológiai módszerekkel készült betechnikázásokról, N. Lászlók meggyilkolásáról, nem tudott senki, aki pedig tudta, az hallgatott. A magyarok olyan ostobák voltak, hogy aki ezekről akármit(!) beszélt, annak nem hittek el szinte semmit, mert a kispolgárok “hitélete” abban állt, hogy mit mond be a televízió. És amit nem mondott be a televízió, azokról hiába tudtunk mind, a pofára ejtett lakosság – ha az Interneten mondták neki – szerencsétlenségére nem hitte el! Ma már annyian beszélnek azokról a dolgokról, amiket korábban senki nem hitt el, hogy egyáltalán létezhetnek, hogy a napi természetes diskurzusok részévé vált.

Az NBH olyan volt ebben az időben (2003-2004-ben is), mint egy szent tehén, amit bírálni sem volt szabad senkinek. Nem is merte megtenni senki. Én már akkor írtam, hogy miféle ország ez, amelyik a titkosszolgálatokat úgy állítja be, mintha azokon folt nem lenne? Akármilyen szűk körben írtam ezt le – nemhogy aztán az Interneten -, komoly üldözés ért ezek miatt a gondolatok miatt, amik ma már természetesek. Ma pedig már orrba-szájba mindenki úgy szidja az NBH-t is, mint a bokrot.

Nem a gőg íratja le velem, hanem a ragaszkodás a tényekhez: ezekben is, mint számos prognózist és igazsághirdetést tekintve, több esztendővel megelőztem a magyarságot, akár politikusokról, akár újságírókról, akár ügyvédekről, ügyészekről, kompetens vagy teljesen kívülállókról van szó. Szakavatott személyek szokták mondani, hogy nekem kicsi az Internet, és megelőzöm a kort, amelyben élünk.

Emlékszem úgy fél évtizeddel ezelőtti olyan pártfogó megjegyzésre, ami azt közölte, hogy az Interneten tudatosan fogalmazok egyszerűen, hogy mindenki megértse és felfogja. Ezt valóban állandó tudatossággal tettem (ma már csak némileg). Ugyanis a magyarok olyannyira egyszerűek és rossz szövegértelmezők voltak, hogy az összetettebb mondatok értelmét nem tudták megérteni. A hosszabb vagy összetettebb mondatokat egyszerűen nem voltak képesek értelmezni. Ma is rövidítem a mondataimat, kerülve az idegen szavak használatát, de messze nem annyira, mint ezt abban az időben tettem.

A magyarokkal volt egy nemzetközi háttéralku, hogy a feljelentéseket sem Brüsszelben, sem Strasbourgban, sem Hágában nem kell figyelembe venni, hanem úgy tehetnek – ha olyan személy írja azokat, akit egyébként szeretnének elhallgatni/elhallgattatni vagy kimondottan likvidálni (tehát nemzetközi egyezség keretében) -, mintha azok a feljelentések sosem születtek volna meg.

Velem is így történt. Még csak nem is válaszoltak nyíltan szinte soha, egyetlen olajügyben, állami bűncselekményben, gyilkossági ügyben kelt feljelentésemre, segítségkérésemre, de a politikai üldözés minden síkon és mennyiségben elért! Amiket pedig fórumokba leírtam, azokat a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény büntetendő és megtorlandó elkövetésével törölték az Index és az Origo fórumok jól tájékozott adminisztrátorai is.

Mára – hogy a lakosság elkezdett beletanulni sok mindenbe, aminek korábban a létezését sem hitte el – már pillanatok alatt válaszolnak egy feljelentésre, akár a Legfőbb Ügyészségnek, akár az RSZVSZ-nek, akár az ORFK-nak, akár a Legfelsőbb Bíróságnak, akár az Európai Parlamentnek, az euroombudsmannak, Brüsszelnek vagy Strasbourgnak küldi el az ember. Abban az időben nem így volt, hanem egy emberként mozdult az egész rendszer a feljelentők ellen, ha erről volt nemzetközi összakarat és megegyezés: a média nem állt velem szóba, a hatalom nem válaszolt, csak az NBH-n és gyáva kis senkiházi trógerek által mindenféle üldözés formájában, és ment korlátlanul a gyilkos szándékú lejáratás munkahelyen és környezetben egyaránt rendőrök, katonatisztek, orvosok, “szakértők”, újságírók és beavatott civilek által. Aki pl. franciaként vagy olaszként tett feljelentést Francia- vagy Olaszországban, annak válaszoltak, mert ott nem volt akkora a D-Notice (azaz az államilag vezérelt eltussolás, teljes csend vagy részleges elhallgatás, valamint kollektív dezinformáció terjesztés), és a lakosság kevésbé volt lebutítva a politikusok, a gazságszolgáltatás és a média által. 

Ha viszont magyar írt feljelentést, s ha erről volt egységszándék, akkor viszont senki, semmire nem válaszolt. A helyi ügyészségek és az ORFK is úgy tettek, akárhány feljelentést írtam iszonyú súlyos bűnügyekben, mintha sosem kaptak volna semmit! A média ugyanígy járt el, azt leszámítva, hogy lejárató kampányaik hírei naponként elértek, akár az azóta is rivaldafényben virító Pálfy Istvánról, akár a később valami hallatlan bűnözői pofátlansággal és igénytelenséggel kormányszóvivővé választott bűnöző Batiz Andrásról van szó.

TEHÁT: nem felszámolták a demokráciát, hanem az soha nem is létezett. Annyi változott, hogy erről most lehet beszélni, és az emberek megértették még ezen a sötét, ostoba, és a közelmúltig valami éktelen szélsőségesen, valamint mesterségesen lebutított Magyarországon is, hogy nem működik a jogállamiság.

De még mennyi mindent nem tudnak!                                            

Az ügyeimet lenyelő, az ellenem folytatott titkos információgyűjtéseket és megfigyeléseket kezdetben aláíró Dávid Ibolyáknak nem tetszik ez a folyamat, pedig ez az egyre nyíltabb kommunikáció és számos dolgot tekintve lakossági informálódás és tájékozódás a jövőben sem fog szűnni, hanem szélesedni és terjedni fog a magyarok között. Ez az út szükségszerű és elkerülhetetlen."

Molnár F. Árpád


  
Az Isten áldásával, a Jézus Krisztusnak nevében!