2012. június 13., szerda

Vizoviczki - avagy, bukhatna akár a teljes magyar állam is

Vizoviczki László a budapesti éjszaka királya (volt)
Újabb spanyolviaszt fedezett fel magának, a magyar közbeszéd Vizoviczki László személyében, annak ellenére, hogy Vizovicki (közismertebb nevén Vizó) budapesti viszonylatban jobbára (talán) csak a kisiskolások és az erősen nyugdíjasok számára cseng ismeretlenül. A többnyire vendéglátásban és az éjszakai szórakoztatóiparban tevékenykedő vállalkozó hosszú évtizedek óta építgette vállalatbirodalmát, mondhatni tökéletes és zavartalan nyugalomban, melyet ebben a szép és demokratikus országban kevesen mondhatnak el magukról, ha egyáltalán elmondhatja valaki rajta kívül! (Simicskát és egyéb, fideszhez nem köthető vállalkozókat leszámítva)

A birodalom része: a belvárosi Moulin Rouge
Üzleti portfóliója mára lefedte a teljes budapesti szórakoztatóipart, és annak is a legjobban menő szegmenseit, a "hagyományos" éttermi és szórakozóhelyi vendéglátáson kívül komoly érdekeltségei voltak kapcsolódó húzó ágazatokban is, mint például a prostitúció vagy a kábítószer kereskedelem, de egyes forrásaink szerint kipróbálta magát egyéb, jól jövedelmező területeken is; de ezekről később.

a Városközpont Étterem a Váci utcában
Mint ahogy az eddig is ismeretes volt, még az utca egyszerű embere számára is, Budapest számos legjobban menő klubja mára az üzletember érdekeltségébe tartozik, és azon történetek is közszájon forogtak, hogy ezek közül jó néhányat egész egyszerűen "lerántott" korábbi tulajdonosától, de legalábbis nem hagyományos üzleti tárgyalás útján, és semmiképpen nem az eladó/kiadó tábla kihelyezése után sikerült "felvásárolnia".
a néhai Galaxia Bárból, Belvárosi Étterem lett
Az sem volt titok, hogy hozzá köthetőek Budapest azon vendéglátóhelyeinek nagy része, ahol a gyanútlan külföldi turistákat "híresen szép magyar lányok" invitálására egy "igazi magyaros gulyásleves", vagy pár palack "jó magyar" bor után százezrekkel vágták meg, és amennyiben azok nem rendezték szó nélkül a (természetesen sehol fel nem tüntetett árak alapján kiállított) számlát, tagbaszakadt verőemberek jelentek meg, akik azonnal a legközelebbi ATM-ig kísérték a "magyaros vendégszeretetre" áhítozó kuncsaftokat! Ez ám a valódi "hungarikum" meg "országimázs"!

A sziget egyik legmenőbb klubja: a STUDIO
A közel 40 egységből álló birodalom zászlóshajója természetesen a Hajógyári szigeten található szórakoztató komplexum, mely a mai napig is változatlan intenzitással üzemel, és amelynek neve a budapesti éjszakában egyet jelentett és jelent a kábítószer fogyasztással. Az éjszakánként, sokszor hétköznap is a szigetre látogató fiatalok ezreinek túlnyomó része kimondottan azért oda érkezik, mert tisztában van vele, hogy tökéletes nyugalomban és színvonalas kiszolgálás közepette tudja elfogyasztani napi vagy heti kábítószeradagját, melyet sok esetben a helyszínen kialakított díler infrastruktúra biztosít a számára (ha valaki esetleg nem hozott magával, vagy elegendőt).
szöveg nélkül
Egy ideje meglepődve figyelem a 
YouTube-on megjelenő CORONITA (az egyik, reggel ötkor(!) nyitó és sokszor napokig folyamatosan üzemelő klub) party-zenéket népszerűsítő videóit, melyek a zenék mellett teljes nyíltsággal és cenzúra nélkül, kimondottan a kábítószer fogyasztást népszerűsítik, plakátokkal, képekkel és szövegekkel. A mellékhelyiségekben illatosítók helyett átható "Kati" (sokáig legális designer drog) szag érezhető, és minden boxban, mosdókagylón és folyosón sokszor 18 év alatti fiatalok szipogják aktuális kedvencüket, melyek fogyasztásának valójában csak pénztárcájuk szab határt.

A híres/hírhedt Coronita Music Club
Apropó, pénztárca. Bár újságírói kérdésre Vizovicki egyik promotere már többször elmondta, hogy a kábítószer értékesítés nem tartozik klubjaik közvetlen tevékenységi körébe, ugyanis rendkívül jól keresnek a több ezer (minimum kettő-, de sokszor inkább ötezer) forintos belépőkön illetve az olcsónak abszolút nem mondható italpultok árain, ennek azonban némileg ellentmondani látszanak a leg(már akinek)újabb információk, miszerint számos (jelenleg előzetesben lévő és vádalkut kötni kész) díler állítja, hogy szabadon árusíthatták portékáikat, amennyiben a forgalom bizonyos százalékát leadták az vállalkozó megfelelő munkatársának.

Party a Studio-ban
Talán nem véletlen, de teljesen beleillik az eddig ismertetett "üzletpolitikába", hogy a jobbára 18-30 éves (valójában sok esetben akár fiatalabb) korosztályt is célzó klubok mellékhelyiségeiben gyakran meleg víz folyt a csapokból, a kábítószertől az átlagostól jobban kiszáradt fiatalok ezért kénytelenek voltak jobb híján a jégbe hűtött, ámde méregdrágán adott ásványvizeket vásárolni.
Akcióban a mentősök
Többször előfordult az is, hogy a rosszul lett fiatalokat a szakképzett személyzet a szigeten kívülre vagy egy másik részébe telepítette, elkerülendő az esetleges későbbi problémákat, mentős macerákat, netán halálesetekből eredő számonkéréseket. A rendőrségtől - ahogy az ábra mutatja - nem kellett tartani. Az már csak a hab a tortán, de persze nem véletlen, hogy pl. két, viszonylag hagyományosan (tehát szélesebb zenei réteg számára, átlagos nyitva tartású, és mérsékeltebb belépti díjjal) dolgozó klub (STUDIO, PINK) mellett egy reggel ötkor nyitó, és méregdrága belépővel és árakkal prosperáló after is (CORONITA) üzemel, a totálkáros, gondolkodni, de főleg a hazamenni már egyáltalán nem akaró fiatalok utolsó filléreit megcélozva, mely azonban - lévén a több ezer érdeklődőre - ötezer forintos jegyárak mellett még így is több tízmillió forintos bevételt jelentett. Naponta!!!

Keresés a Dunában
Még vadabb vizekre evezve: több személy eltűnése is a szigethez kapcsolódik, melyeket azóta megoldatlan, és sok esetben szó szerint eltussolt ügyekként tartanak számon (hivatalosan persze nem, de logikailag és persze tanúk bejelentésire alapozva), felvetik a szervkereskedelem lehetőségét is, amely ilyen ellenőrizetlen és - tekintve a többnyire egészséges, fiatal, és általában magáról és környezetéről abszolút nem tudó fiatalok tömegét - potenciális környezetben rendkívül nagy hatékonysággal űzhető! Igény pedig van rá (mármint a szervekre), az egészen bizonyos! E kérdéskörrel kapcsolatos korábbi cikk a következő linkre kattintva elérhető : A West Balkán gyilkosság és a többiek...

Vizó, ha jól beszél... sokat árthat a rendszernek
Vizoviczkiről tehát - tekintve az eddig felsoroltakat - mint szigorú és mint mindent kézben tartó vezetőről (akinek mindenen rajta volt a szeme) nehezen elképzelhető, hogy nem lesz megvádolható a számtalan és súlyos bűncselekmény elkövetésével, korrupcióval, bűnszervezet létrehozásával, fenntartásával és irányításával, de valójában ezzel semmi újat nem valósított meg a piacon. A világ összes lokális keresztapája, éjszaka császára ezt teszi, hiszen ebből származik a jövedelme, ez a hivatása. Ezeknél a cselekményeknél nagyságrendekkel izgalmasabb és fontosabb azt a területet boncolgatni, ahol bekapcsolódik - vagy ahol nem kapcsolódott be - a rendőrség, a titkosszolgálat, vagy akár a sor legvégén, mint mindig, a mindenkori magyar állam. (Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy Vizó nyugalmát jó néhány kormány szavatolta)

Mindenki tudja, mindenki hallgat... meddig?
Vizoviczki "csak" fizetett, az előbb felsorolt apparátusok pedig a keze alá dolgoztak, szemet hunyva (azokkal teljesen tisztában) minden gaztett fölött, ahogy szinte a semmiből az ország legnagyobb (éjszakai típusú) bűnbirodalmát létre hozza. Az "üzletember" közel húsz éves regnálása alatt ugyanis jóformán semmilyen akadályba nem ütközött, kezdve az önkormányzati engedélyek megszerzésétől a hatóságok - egy átlagos vállalkozót azonban rendre halmozottan sújtó, teljesen megszokott és agyament - packázásaiig bezárólag.
Mindenkinek meg volt az ára
Sőt, ahogy az ábra mutatja, éppen a közigazgatást és a karhatalmat használta Vizó arra, hogy az általa kiszemelt helyeket a folyamatos zaklatásokkal, razziákkal és egyéb módszerekkel tönkretegye, bezárásra, majd pedig nyomott áron való átadásra bírja. Ezekhez nem csak rendőrökre, hanem önkormányzati tisztségviselőkre, jegyzőkre és egyéb hivatalnokokra is szüksége volt. Sőt, ezek egész hadára! Vajon hogyan tudtak sok esetben a mai napig is üzemelni azok a budapesti turista kopasztó központok, melyek Budapest, és ezzel Magyarország amúgy sem túl rózsás hírét viszik a világban? Vajon nem érkezett elég be- és feljelentés az érintett önkormányzatokhoz is ezekkel kapcsolatban? Természetesen érkeztek, azonban ugyanúgy, ahogyan a szigeten és az egyéb helyeken történő eltűnésekkel vagy más bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentések, a védett Vizó érdekeltségek esetében, önkormányzati szinten is rendre eltussolásra kerültek.

Az igazi mintarendőr
Ha csak a legfrissebb sajtóértesüléseket tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a rendőrség felső vezető köreiben már letartóztatások történtek, pedig Vizoviczki még ki sem nyitotta a száját. Külön örömömre szolgált, amikor a sajtó is úgy fogalmazott, hogy példaképnek tekintett rendőröket sikerült már rögtön az első körben begyűjteni, ez ugyanis tökéletesen példázza azt a rendszert, amit nálunk igazságszolgáltatásnak, meg közrendnek, meg mindenféle egyéb baromságnak neveznek. Az első mindjárt egy "igazi mintarendőr": Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, mely a sajtóforrás szerint "a közrendvédelmi főosztály a rendőrség szervezetén belül a legfontosabb, ami létezik Budapesten". Ő koordinálta (persze csak az elmúlt néhány évben) a konkurenciák elleni razziákat, és többek között ő intézte, hogy a Vizó érdekeltségek SOHA ne kapjanak hívatlan látogatókat, ergó a Vizó dílerek így nyugodtan dolgozhattak, a szórakozó fiatalok pedig kulturált, nyugodt körülmények között fogyaszthatták a kábítószereket!

Hopka Lajos, a 2008-as év rendőre
A Nemzeti Nyomozó Iroda Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztályának (a laikus azt gondolná tehát, hogy minden, ami Vizoviczki osztály) két vezetője, Gulyás Imre és Hopka Lajos szintén begyűjtésre került az első körben, ami ugye ilyen esetben megint csak azt lepi meg, aki nem tudja, hogy magyarországon a rendőrségnél nagyobb és kiterjedtebb fegyveres bűnszervezet nem is létezik. Naná, hogy többszörösen és soron kívül kitüntetett rendőrökről van szó, sőt, Hopka 2008-ban állítólag még az év rendőre címet is megérdemelte.
a "szerecsen" mosdató BRFK-s
Nagyon valószínű, hogy hasonló lojalitást és tisztelet vártak el a beosztottjaiktól is, mint amit ők tanúsítottak a rendőrség irányában áldozatos munkájukkal. Jellemző a rendőr tempóra, hogy a mundér azonnal keresett egy BRFK-s mosogatót, aki az eddig büszkén alkalmazott év rendőreit azonnal le- "igazolványos emberezte", jelezve az állomány felé, hogy aki bukik, és már nem tudják előléptetni, az onnantól már csak igazolványos ember lehet, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a rendőrségnél valójában MINDENKI igazolványos ember!

Ha elfogy a kávé...
Laikusban is azonnal felmerül a kérdés, hogy miként tudta elkerülni közel egy évtizeden keresztül, Budapest  legjobban reklámozott drogtanyája, a város ÖSSZES drognyomozójának figyelmét, akik amúgy jointra vagy kokainra vadászva, fényes nappal hámoznak meg találomra kiválasztott utcai járókelőket a belvárosban, szerencsés esetben "csak" lerabolva róluk az esetlegesen talált kábítószert, más esetekben pedig akár üres kábítószeresnek látszó zacskó esetén is azonnal 72 órába vágják őket, majd büntető eljárást kezdeményeznek ellenük?

Letartóztatás a Hajógyárin
Végül, de remélhetőleg nem utolsóként a sorban, akit egyenruhásként sodort magával az első árhullám, a kiemelt ügyek osztályának egy nyomozója, Koblencz Attila, akiről túl sok információt a média sem közölt, de tekintve, hogy a nagyhalakkal együtt fogták el, sejteni lehet, hogy más megítélés alá esik az ügye, mint az akár a mai napig is a szórakozóhelyek portáin másodállásban (természetesen jogellenesen) biztonsági emberként foglalkoztatott közel félszáz rendőr.

Vajon mikor fagy az arcára ez a vigyor?
A cikk írója reméli, hogy Vizoviczki Úr, az előzetes letartóztatása alatt belátja, hogy azt a bűnbandát, amelyről ő akár személy szerint is borzasztó sokat tudna mesélni, és amelyik az ő bűnszervezetéről természetesen az elejétől fogva mindent pontosan tudott, azt egy pillanatig sem érdemes védeni, ezért aztán hamarosan kiterjedt és részletes feltáró vallomásba kezd, melyben megemlítheti például Pintér Sándor belügyminisztert, aki nélkül egy ilyen akció ugye soha nem jöhetett volna létre, és aki borzasztóan szereti putyini módon megszerezni a már kikapart gesztenyéket, de bizonyára sok érdekes dolgot tudna mesélni Orbán Viktorról, az egész országra kiterjedő kábítószerügyletekről, szervkereskedelmi ügyekről, olajügyekről, maffia bűncselekményekről..., sőt, a végén még egész jó kis koronatanú lehetne belőle, hovatovább nemzeti hős, akinek még a megfelelő védelem is kijár, mert megszabadíthatná az országot néhány igen komoly rákos megbetegedésétől!

Az Isten Áldásával, és a Jézus Krisztusnak nevében, Ámen!

16 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szó szerint!

Névtelen írta...

Hát ezt eddig is tudtuk! Pintérre, Orbánra, meg az egész országra kiterjedő drogügyekre lennénk inkább kíváncsiak

Névtelen írta...

Valószínű, hogy a most letartoztatott rendőrök csak bűnbakok vannak náluk nagyobbak is! Ők csak viszik a balhét!

Névtelen írta...

Érdekes, 2002-2010 között biztos szüneteltette tevékenységét! Az akkori vezetők ezért hiányoznak az írásból.

Névtelen írta...

A cikk első részét eddig is tudta "mindenki" de hogy jön ide Orbán? Netán a szerző is baloldali? Ha tisztában lenne a dolgokkal akkor tudhatná, hogy V. László elég jó kapcsolatot ápolt a baloldallal. Ezért is volt lehetősége az utóbbi 10 évben felépíteni birodalmát problémamentesen.

xy írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Domján Tibor írta...

Kedves Névtelen(ek): A cikkből sokminden kiderül, pláne azok számára akik "eddig is tudtuk"... az egész országra kiterjedt drog és egyéb ügyekkel kapcsolatban pedig lesz szíves felkeresni a Hírháttér Multimédiát, a Hirhatter.org címen.. ugyanis számos filmben és cikkben említést teszünk róluk... Mindazonáltal, eljön itt a blogon is eljön majd az ideje...
Másik kedves Névtelen... ahogy mondod, mindig van nagyobb hal...
Harmadik kedves Névtelen, akkor meg még érdekesebb, hogy ha figyelmesen olvasod el a cikket, vagy éppenséggel csak elolvasod. A szerző ugyanis nem feltétlenül baloldali, de nem is hülye... és az is természetes, hogy Hopka Lajost és társait sem a fidesz tüntette ki az év rendőre címmel, mint ahogy a cikk is arról szól, hogy kormányoktól függetlenül, Vizó-t az állam védte...
Az azonban sajnálatos, hogy tizen ezer oldalletöltésre csak olyanok kommentelnek akik el sem olvassák a cikket... csak véleményük vagy sérelmük van.. :)
Tisztelet, és köszönet a kivételeknek. :)

Névtelen írta...

A legmegfelelőbb időpont lenne elővenni az alsóörsi rejtélyt is.
Talán most mindenkinek világosabbá válna, hogy orbánnak 2010 év végén, külön parancsa volt, hogy az Európa Elnökség előtt, ne robbantsanak ki nemzetközi botrányt. Sőt diplomáciai bonyodalmat a svájci drogdíler és a konzulnő főszereplésével. Szücs Bálint ( + )halála, de az élete, valamint a szerepe is, egy óriási szelencét nyithatott volna meg, ha nem zárják le a nyomozást. Abban az időben már egy Raklap nevezetű blogoló, felvázolta nagyjából az alvilág és a felvilág szerepét, úgy a drogvilágban, a diplomáciai berkekben, mint az állambiztonsági, belügyi szervek háza táján is. Vagy senki nem figyelt oda, vagy eddig húzódott az operatív nyomozás, aminek az eredménye, hogy kénytelenek voltak, kényes helyekre is betekinteni és cselekedni. Ebben nem csak egy belső akció játssza a főszerepet, hanem a külső diplomáciai nyomás is. Sőt ez a Raklap nevezetű emberke, nem hagyta abba a saját kis igazságfeltárását, s a rendőrség is tudja, hogy tovább szaglászik. Ezért jobbnak látják, ha a szervek mutatnak fel eredményt és nem egy jelentéktelen pöts leplezi le a körforgást, aki megesküdött, hogy felszínre hozza az igazságot.

Névtelen írta...

..kinek volt újdonság a politikusok korrupciója?? ..az biztos nem ebben az országban él...mszp fidesz...nem mindegy???..tovaj korrupt bűnöző mindegyik...hànyinger...

Névtelen írta...

Arról is kellene beszélni,hogy miért kellett a anemzeti nyomozóiroda kb.300 főnyi képzezz,és jól,becsületesen dolgozó fiatal tisztjét alacsonyabb beosztásokba kihelyezni kerületi kapitányságogra,jóval kevesebb fizetésért?Ezek a fiataok,/idősebbek is/PERANCS-ra dolgoztak,VEZETŐI utasítások értelmében dolgoztak,és "kllektív"büntetést kaptak azért,mert esetleg néhány magas beosztású parancsnokuk korrupt gazember volt az Ő FŐNÖKEIKKEL együtt.Pintér Sándor "igazi operatív erényeket csillogtatva"jól szétverte a Nemzeti Nyomozóirodát,ott most már végre az ő emberei vannak,és különben is mi a fenének kell az hogy a nemzeti nyomozóiroda volt beosztottjai,még romlatlan lelkes nyomozói esetleg újabb ügyeket derítsenek fel a már meglevő kialakított kapcsolataikon keresztül,és megzavarják a Pintér féle vezetők és "gazdasági"érdekeltségeik" nyugalmát.Orbán Viktor úr nem vette észre,hogyhogy vajon miért kellett ennyi fiatal diplomás nyomozót leváltani,és szétszórni a rendőrség perifériális helyeire.Miért tették tönkre a hitüket,kezdődő karrierjü-ket,lelkesedésüket?Sokat ártott ezzel a bűnözés elleni harcnak Pintés ÚR.Persze ki tudja mi az ő célja? Mit számít az ilyen kis halak élete?Cak az üzlet menje szépen.Tisztelt Pintér Úr és vezető beosztottjai azt a lázszatot keltették mintha ez a többszáz fital nyomozó is bűnös lenne ebben az éevek óta zajló Vizovivicki névvel fémlelzett ügyben,ugyebár olyan ifjú nyomozók akik fél, egy vagy két éve kerültek a Nemzeti Nyomozóiro-dához,többnyire jó munkájuk miatt.Ezzel próbálták áthárítani a saját felelősségüket,ezzel is megvezették az ország egyszerű polgárait!

Névtelen írta...

T.Domján Tibor!
"A szerző ugyanis nem feltétlenül baloldali, de nem is hülye..."

Ezt pontosan hogy lehet értelmezni? Nem feltétlenül. De, végül is igen? Pontosan kiket preferál? Hogy Orbánt nem, az teljesen nyilvánvaló, mert az összes bejegyzése az ellene való kirohanásról szól. A valamikori sérelem okán egy példátlan hadjárat. Ki ösztökéli erre?

"... és az is természetes, hogy Hopka Lajost és társait sem a fidesz tüntette ki az év rendőre címmel.."

Ez nem természetes, hanem csupán tény. Bár természetesnek is lehetne mondani, hisz a baloldal részéről ez nem természetellenes.

"..Az azonban sajnálatos, hogy tizen ezer oldalletöltésre csak olyanok kommentelnek akik el sem olvassák a cikket... csak véleményük vagy sérelmük van.. :)
Tisztelet, és köszönet a kivételeknek. :)
2012. június 16. 15:07"

nem hiszem, hogy a kommentelőket a bejegyzésben bármi sérthette volna. Csupán a szokásos hiányosságokat említik. Már, ha nem törlik. Mert ugye a cenzúra csak Orbán részéről felháborító, más nyugodtan megteheti.
"Nóri írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
2012. június 15. 22:30"


Nóri hsz-e miért lett törölve? Ciki?

Domján Tibor írta...

Kedves névtelen... (újra)

Mondanivalódra egész gyorsan tudok reagálni, ugyanis valójàban semmi érdemlegeset nem tartalmazott, mindössze arra irányult, hogy még azt sem tudod... miszerint a szerző, itt a hozzászólás szerzőjét jelöli... esetedben Nórit... és nem engem... De ha az megnyugtat... én is kíváncsi lettem volna rá...

Névtelen írta...

T.Domján Tibor!
"A szerző ugyanis nem feltétlenül baloldali, de nem is hülye..."

Ezt pontosan hogy lehet értelmezni? Nem feltétlenül. De, végül is igen? Pontosan kiket preferál? Hogy Orbánt nem, az teljesen nyilvánvaló, mert az összes bejegyzése az ellene való kirohanásról szól. A valamikori sérelem okán egy példátlan hadjárat. Ki ösztökéli erre?

Névtelen írta...

2002-ben jegyzőkönyvbe mondtam mindent Vizóról, a korrupt zsarukról, dunai fürdetésekről, robbantásokról és hasonló jóságokról.Azt mondták a kihallgatók, hogy "jobb hozzáállást" kívánnak. A bírósági tárgyaláson "betegségem miatt" nem állt módomban részt venni.

Névtelen írta...

Ez egy kitalációkra építő marhaság, minden feltételes módba van, csak arra alkalmas, hogy a hülyébbeket esetleg megtévessze. Az Orbánék kapták el Vizót, az Orbánék kapták el a zsarukat szóval ez egy baromság. Az olajszőkítésen szedte meg magát a Horn idejében és utána alakította ki a birodalmát. Még hogy a Pintérre tehet terhelő vallomást?? Ők kapták el, ember?!! Max. a Fletoékra fog..

Névtelen írta...

Vizoviczkit -Becsapták,meglopták zsarolták,elárulták.......és mindannyian belőle éltek.....szóval a kérdés csak az mi volt előbb "a tyuk vagy a tojás" ja.......és .....a nyak mozgatja a fejet.