2011. április 17., vasárnap

Letartóztatás az Élet Menetén!

"Az Élet Menete Alapítvány idei, kilencedik magyarországi felvonulása az erzsébetvárosi helyszíntől, amely a régi pesti zsidó negyed területén van, a Parlamenthez vezet.

Az esemény kezdetén Tarlós István főpolgármester a zsúfolásig telt téren úgy fogalmazott: emlékezni és emlékeztetni, egymást tisztelni kell, hogy együtt okuljunk történelmünk leggyalázatosabb eseményéből, arról az emberirtásról, amelyről a történelemkönyvek is hallgattak, és amely évtizedeken át tabunak számított." tudósítja az m1hiradója..


"Tarlós: a felvonulás minden népirtás ellen tiltakozik

Tarlós István az erzsébetvárosi Klauzál téren mondott beszédében kiemelte: a fáklyás felvonulás tiltakozik minden népirtás, így az ellen a népirtás ellen is, amely 1944-ben "mindannyiunk szégyenére megtörtént", s ezt "elvitatni nem lehet, de nem is szabad".

A nagy szavak ellenére  a menetben résztvevő Hírháttér Multimédia forgatócsoportját egyik pillanatról a másikra hatalmas rendőri létszámmal kivezették a tömegből és stílusosan egy templom mellett mindenkit igazoltatni kezdtek. Közben megérkezhetett a parancs, mert a látszólag ideges tiszt közölte, hogy a Molnárt elő fogják állítani. Indokot ugyan nem tudtak mondani.. csak azt hajtogatták, hogy majd bent a kollégák..
Mivel kicsit késtem a rendezvényről ezért a menetből való eltávolítást  sajnos nem láttam, ellenben legalább 10-15 országgyűlési képviselő és közéleti személyiség.. orra előtt lett elkövetve (Mesterházy Attilától elkezdve Zoltai Gusztávig)  illetve nem utolsó sorban videóra lett rögzítve az egész. Azt a tényt, hogy élő egyenes adásban vajon hány titkosszolgálat nézte végig, ahogy az Élet Menete névre keresztelt rendezvényről, minden incidens nélkül egész egyszerűen letartóztassák az egyetlen olyan személyt aki a korábbi és jelenlegi népirtásokkal kapcsolatban a legtöbbet nyújtja a lakosságnak.. Molnár F. Árpádot.. most egyenlőre nem is érdemes firtatni, de vissza fog ütni az biztos!



A Molnárék által rögzített igen vaskos anyaghoz, technikai okokból most nem tudok közreadni.. de véleményem szerint nem kell rá sokat várni. Addig is némi ízelítő az egy ideje rejtélyes technikai problémákkal küzdő telefonomról..



majd a kocsiba be..

majd pedig a 8. kerületi Tolnai utcában próbáltam szerencsét, de addigra már szinte használhatatlanná vált az amúgy pár hónapos telefon. Pedig Soós József igen okosakat mondott!!



Folytatása következik!

 
Az Isten áldásával!
 

Nincsenek megjegyzések: