2011. június 7., kedd

Echelon Talking 1.0

A Soós és A Molnár, Fotó: Domján
Az alábbi beszélgetés ismerősen csengett. Amikor elolvastam, eszembe jutott az én első telefonbeszélgetésem a Molnárral. Abszolút nem tudtam hova tenni, annyi kérdésem lett volna egyszerre, hogy igazából egyetlen konkrétat sem sikerült feltennem. Azóta azért kezdek ráérezni az Echelonra.

Trükkös kis rohadék az biztos, ezért megosztok pár tapasztalatot. Minden ott kezdődik, hogy amikor felfigyelsz a témára, a kíváncsiságodba némi félelem vegyül.

Vajon nem okozok-e problémát magamnak azzal, hogy ilyen dolgokkal foglalkozom? A válasz : Nem! Véleményem szerint jobb ha Te foglalkozol először az Echelon-nal, mintha az Echelon kezd el Veled foglalkozni! Tudom, ez viccesen ilyesztőnek hangzik, de majd megérted!

valami hasonló érzés lehet megtudni...
Minden élőlényt uralma alatt tartó elmetechnológiákról beszélünk, tehát lesznek nehezen emészthető részei. Ezt jobb ha az elején tisztázod magadban. Mindenkit irányít, tehát nem lehet védekezni ellene, nincsen rá sisak, meg leárnyékolás meg hasonlók. Megértés van, vagy értetlenség! Szabad akarat sincs, és mégis olyan mintha választhatnál.. és előre borítékolt, hogy sokan nem akarnak majd róla tudomást venni! Azonban rövidesen eljön az idő, amikor ez a rendszer mindenki számára világosan megmutatkozik, majd az értetleneket maga alá gyűrve összeomlik! 

A következőkben egy privát beszélgetést olvashatunk az elmeprogramozásról (természetesen a Kérdező nevének elrejtésével):

[KÉRDEZŐ]
Jó estét,elnézést a zavarásért

[HÍRHÁTTÉR]
Jó estét!

[KÉRDEZŐ]
egy kérdést szeretnék feltenni
szabad?

[HÍRHÁTTÉR]
Persze.

[KÉRDEZŐ]
köszönöm
én hiszek az Echelon technológiában,mert sajnos már tapasztaltam is a káros hatását,de sajnos a szüleim hülyeségnek tartják ezt,hogyan lehetne őket meggyőzni,hogy sajnos ez létezik?

[HÍRHÁTTÉR]
A szülői hitetlenség általános probléma. A leggyakoribb ok, hogy képtelenek leülni egy-két alapművet végignézni. Sokan (mintha csak maguknak vetítenék) hangosan kihangosítva nézik a filmeket (az ütőseket kell választani, amikben pl. sok a konkrét név és adat), aztán egyszerre csak a szülők 180 fokot fordulnak. A másik, amikor azért fordulnak hozzánk, hogy értelmes, tehát Echelonról tudó vagy kimondottan Echelon-Tanúk közé kerüljenek.

[KÉRDEZŐ]
sajnos őket ez a téma kifejezetten idegesíti,hallani sem akarnak róla szinte nincs is más olyan téma,amit így elvetnének, bár az pozitívum,hogy Orbán Viktort ők sem szeretik túlságosan.


[HÍRHÁTTÉR]
Ez is tipikus tünet. Korábban a magyar szélsőjobboldal őrjöngött attól a szótól, hogy Echelon. Ahányszor kérdezték tőlük, mit jelent, viszont nem tudtak választ adni rá. Egyszerű elektromágneses szoftverekkel ugyanolyan reflexeket váltanak ki, mint Pavlov kutyáinál. Az amerikai Echelon-tanúk is kifogásolták pl., hogy a lakosság már tud az elmeprogramozásról, de az emberek betegesen programozott módon visítanak, amikor tömeggyilkos politikusok szónokolnak, és a legégetőbb probléma helyett pitiáner hülyeségekkel foglalkoznak. Olyanok beszéltek erről, mint Mark Phillips és a rendszerrel nem egy terapeuták, aztán túlélő szexrabszolgák.

[KÉRDEZŐ]
értem, hát nagyon remélem, hogy egyszer ők is megértik ezt

[HÍRHÁTTÉR]
Kénytelenek lesznek, mert napról napra egyre többen tudják itt is. Amikor elkezdtük, a HAARP szóra is egyetlen nyamvadt cikk ugrott elő. Ahogy ígértük, mára már tengernyi magyar nyelvű anyag. Csupán "annyi a dolgunk", hogy mindig a legfőbb tényfeltárók maradjunk, és mindenki más hatásunkra ébredjen fel.

[KÉRDEZŐ]
sajnos a tévéből nem fogják megtudni, ott csak Orbán Viktor beszél,de ő nem fogja ezeket említeni

[HÍRHÁTTÉR]
Még nem. Szaniszló a hatásunkra már jó párszor beszélt, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is, s mivel orbánék üldöztek minket, ezért nekik már áll az életfogytiglan. Magyarország nem békésen, hanem igazi sortüzekkel fog rendszert váltani. Azt is Mondják évek óta(!), hogy az USA-ban túl régóta nem volt háború. Értjük, hogy ez mit jelent, azt is, hogy miért.

[KÉRDEZŐ]
hát minden esetre nagyon remélem,hogy ez a kormány minél előbb bukni fog,mert egyre élhetetlenebb az ország

[HÍRHÁTTÉR]
Ez fix.

a kódolt mátrix
Csak és kizárólag a rendszer, minél behatóbb ismerete tud megvédeni téged, hiszen mára minden külső és belső körülményt az Echelon generál és irányít, nemcsak számodra de mindenki számára. Hihetetlenül bonyolult, mégis rendkívül egyszerű. A teremtéshez hasonlítható!

Minden, mindennel összefügg..

...vagy esetleg azt gondoltad, hogy az életben minden csak úgy van?
Elmondom Neked, véletlen nincsen! Minden kiszámított, precízen és halálpontosan! Előre!! Egy felsőbb hatalom, az Isten ezt így "teremtette" és a benne lévő milliárdszor milliárd lény és alkotóelem óramű pontossággal azt teszi ami neki elő van írva. Talán ezzel lehetne a legpontosabban szemléltetni az Echelon-t.

civilizációsdi
Tudom, hogy "civilizált" emberként nehéz elfogadni, hogy esetleg ugyanolyan lényecskék vagyunk, csak egy jóval kifinomultabb játékban mint amivel a gyerekek tudnak napokig játszani egyfolytában a számítógépen, de nagyjából ez a helyzet! Az Isten, mint a szoftver fejlesztője a teremtéssel meghatározta a játék elejét és végét, illetve a kereteket, a szabályokat, amiből nem lehet kilépni, és megszegni sem lehet azokat! A "játékos" pedig aki ezeken a kereteken belül mindent megkapott, nos azt pedig úgy hívják, a Sátán. A saját rendszerén belül, főleg a lényecskék szemszögéből nézve ő is mindenható, és ha eltakarja vagy letagadja, hogy van följebb is.. akkor nekik egyenesen az Isten! Tehet velük jót, vagy rosszat, a lényeg, hogy az egész bolygó az ő játszótere!

akarni könnyű, birtokolni nehéz
Mint ahogy történelemből "tudjuk" civilizációk jöttek, mentek, az emberi tényező sohasem volt benne számottevő.. ma sem az! A lényeg mindig a hatalom volt, az tartotta egyben vagy zúzta szét a birodalmakat, és mindig ez határozta meg a benne lévők életét és azok körülményeit. A hatalom (de ahogy igazából minden) mindig felülről adatott, még akkor is, ha ez innen alulról máshogy látszott. A hatalmat pedig leginkább vagyonban mérik, az pedig mindig is azé volt, aki a legtöbb információval rendelkezett az őt körülvevő világ valós vagy valósnak vélt működéséről. Ez ma is így van, azonban a létfontosságú információkat - bár a sátán teljes erejéből  próbálja - egyre nehezebb eltitkolni a lakosság elől. De ez így van rendjén, hiszen ő "csak" egy játékos, a játék pedig az említett Game Over-hez közeledik! Természetesen lebecsülni nem szabad, hiszen hatalma az emberéhez képest leírhatatlan, de az Istenéhez mérve kevés.

A mostani világunkat uraló Echelon rendszerről azonban mégsem sikerül szót ejtenem (vagy mégis?), ennek ellenére jó hosszúra sikerült a bejegyzés. Ezért inkább egy következő cikkben folytatom!

Az Isten áldásával!   


Nincsenek megjegyzések: