2011. június 28., kedd

Hajdú Attilát nem sikerült meggyilkolni!

Hajdú Attila ( Naleksz montázs )
Június 20.-án, teljesen váratlanul kiengedték a Szent János kórház pszichiátriai osztályáról Hajdú Attilát, az első kerületi önkormányzatot a közeljövőben nagy valószínűséggel lefejező, de dolgozói állományát mindenképpen megritkító maffiaügy koronatanúját.
Mint  azt már több cikkben és videóban kifejtettük, a közel 12 éve regnáló első kerültei fideszes önkormányzat több milliárd (vagy több 10 milliárd) Forint közvagyont (parkolási pénzeket, önkormányzati ingatlaneladások és egyéb gazdasági bűncselekményekből származó bevéeleket) sikerrel kiszipolyozott a kerületből. 

Látogatás a pszichiátrián (Soós, Hajdú, Csiza, Domján)
Ez tulajdonképpen  majd minden kerületben így mehet, de mivel tudjuk, hogy nagyon kevés embernek van vér a pucájában ahhoz, hogy ezek ellen egyáltalán fel merjen szólalni, ezért szinte alig látnak belőle napvilágot. A komoly ügyekről a média mindig mélyen hallgat! Nyomós érvnek tűnik az is, hogy azon keveseket akiknek adatott becsület és bátorság, azokat az állami bűnszervezet rendre igyekszik bedarálni, eddig majd 100 %-os sikerrel! Hajdú Attila ügye azonban csodálatos precedenst fog teremteni arra nézve, hogy fordul a kocka! 
 
meghatalmazás  kellett, az élete mentéséhez...
A Hírháttér Multimédia megfordítja a több évtizedes állami gyakorlatot, és nem hagyja kivégezni az  tényfeltárókat. Annak ellenére, hogy főszerkesztőjét Molnár F. Árpádot is hasonló kilátásokkal kecsegtetik, egy Hírháttér stáb élén már a beszállítást követő első napon célba vette a Szent János kórház pszichiátriáját és azon túl, hogy igyekezett lelket önteni az ott jogellenesen és nonszensz módon fogvatartott Hajdú Attilába, a helyszínen megkezdte a nyomozást az ügyében. A kórház  vezető személyzete kezdetben papírforma szerint játszotta a hülyét és próbálta a munkánkat minduntalan akadályozni, mindenféle betegjogi törvényre meg kórházi belső szabályzatra meg hasonló baromságokra hivatkozva, ezért Hajdú Attilával többször kellett, különböző témákban, ún. meghatalmazásokat aláíratni, hogy egyáltalán szóba álljanak velünk. 

Molnár F. Árpád, Soós József és Nagy Sándor
A Hírháttérnek köszönhetően több alkalommal sikerült  látogatást tenni, más emberjogvédő aktivisták társaságában is, mely szemmel láthatólag jó hatással voltak a fogvatartottra, illetve annál jobban megviselték az osztályon dolgozó és kórházi vezetőket. Nehéz lehet ugyanis a  begyakorolt náci rutint követni, mikor majdnem minden nap látogatást tesz egy olyan média, mely nem kíméli az állami bérgyilkosok ténykedését.  

..az oroszlán barlangja előtt..
Tragikomédiába illő jelenet volt, mikor egyik látogatás alkalmával  éppen nagyvizitet tartottak! A nővérszobában (mely majdnem egy légtér a foglalkoztatóval), éppen csak három orvos és ápoló dohányzott egyszerre, holott EU-ba ilyen már elvileg nincs. De ne legyünk vaskalaposak hiszen mi éppen a jogtalanul fogvatartott, és akarata ellenére folyamatosan kábítószerezett Hajdú Attilához jöttünk (ilyen is csak elvileg nincs az EU-ban)! 

... és megy az elektrosokk!!
Meg is találtuk a rácsos kis erkélyen, ahol nagyon szívesen nyilatkozott a vele történtekről, és mivel nálunk szokott lenni kamera természetesen felvettük. Az egyik vezető orvoshölgy igyekezett ugyan nemtetszését kifejezni, azonban nem találtuk elég meggyőzőnek. Ezt érezhette ő is, hiszen nem sokkal később a már kölcsönösen jó ismert Kurimay professzor is megjelent, aki szintén mindenféle jogszabályokról meg törvényekről hadovált, miközben ott állt tőle pár méterre Hajdú Attila, a jogtalanság és törvénytelenség két lábon járó, beszállítását követően kizárólag csak őmiatta szenvedő alanya.

A Soós (Titán) és A Molnár F. (Éli)
Kurimay nyilván megszokta, hogy amit ő mond, abban nem keresnek logikát vagy értelmet hanem végrehajtják! Elvégre ő aztán igazán elmondhatja magáról, hogy élet és halál ura! Volt! Valószínűleg azóta sokat csorbult a tekintélye, ugyanis több orvossal és ápolóval kifelé menet Soós Józsefbe (Titán) botlott aki olyan konzíliumot rögtönzött számára amiről sokáig megemlékeznek majd a Szent János kórház dolgozói.

Náday Gyula és Domján Tibor
Ha Soós Úr ténymegállapításában, egyetlen vessző rossz helyen lett volna, természetesen komoly és igen súlyos következményekkel járó rágalmazási per elé nézhetne, de úgy látszik még a vesszők is stimmeltek, bár a főorvos az elhangzottakat visszautasította, tovább nem lépett az ügyben. Sajnos erről felvétel nem készült, de talán jobb ha nem is akarom idézni. Elég annyi, hogy pár hasonló hangulatú látogatás kellett még ahhoz, hogy június 20.-án hétfőn, közel két hét jogtalan fogva tartás és kábítószerezés után egyszer csak kiengedték Hajdú Attilát, aki egy kis pihenő után exluzív tájékoztatót adott a Hírháttérnek, továbbá találkozott a stábbal jogvédő ügyekben gyakran együttműködő Náday Gyulával, aki a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének elnöke.

Hajdú Attila immár első "szabad",  tájékoztatójáról (is) videó készült.


Korábbi kapcsolódó cikkek:

Első kerület - második félidő 
Állami pszichoterrorizmus 

UI:
Érdemes megfigyelni, hogy Hajdú Attilával mennyi, nem általunk és a Bombahír által gyártott film és cikk van az interneten, holott korábban még az MTI (és az összes "jelentős" médium és párt) is értesítve volt! Ezidáig egy darab sem!!!

Az Isten áldásával! 


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA ÁLTAL TETT FELJELENTÉSBŐL!:

FELJELENTÉS Domján Tibor Úr (Keresztyén, Világszintű Echelon-Leleplező, ezért orbán viktortól Teljes Életművével BETILTOTT emberjogvédő) Cikke alapján!

A hatósági személyek ÖSSZESE figyelmét felhívjuk arra, hogy a Cikkben rendkívül súlyos, bűnszervezetben szervezett és folytatólagosan elkövetett bűncselekmények erdejéről történik leleplezés! A Be 171. § (2) bekezdése KÖTELEZI(!) a hivatalos személyt, hogy az ügyben eljárjon! A FELJELENTÉS elmulasztása kivétel nélkül minden hatósági személytől számon kérendő! EZ A TÖRVÉNY!

Be 171. § (2) A hatóság tagja és a hivatalos személy (...) köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt - ha az elkövető ismert, annak megjelölésével - feljelenteni. (...)

A pekingi, Tibet elfoglalását és Kína 1 milliárd lakosa emberjogi és életvédelmi feláldozását magyar állami érdekként definiáló orbán viktor gyakorlatával ellentétben az emberjogi védelem, továbbá a nyomozás, a bizonyítékok összegyűjtése, rendszerezése, a bizonyítékok és a tanúk összegyűjtése, a Btk. és a Be. stb. paragrafusainak jogi megfogalmazása stb. nem a lakossági személyek és önálló életre képtelen média-alapító-főszerkesztők és filmrendezők dolga, hanem a pekingi magyar kormány megbízott bűnszervezeteinek feladata!

A Cikkben Film is csatolt, melyben Hajdu Attila Úr Tanúvallomást tesz! A Tanúvallomás elérhető a magyar pekingi kormány vezetője, orbán viktor álal BETILTOTT HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA új átmeneti oldalain! Így pl. az alábbi helyeken:
http://hirhatter.bplaced.net/nem_sikerult_meggyilkolni.htm

http://hirhatter.square7.ch/nem_sikerult_meggyilkolni.htm

Domján Tibor Úr Cikke pedig (a forrás megjelölésével) alább olvasható!

A Cikk forrása:
http://echelonleleplezo.blogspot.com/2011/06/hajdu-attilat-nem-sikerult-meggyilkolni.html?zx=52fc3341436844ca