2011. július 31., vasárnap

A játék neve : szivárgás (Naleksz Novella)

Írta és Szerkesztette: Nagy Sándor (Naleksz)


Nagy Sándor (Naleksz) orbán viktor magyar miniszterelnök által a Teljes Életművével BETILTOTT Keresztyén (tehát keresztény) Újságíró, Emberjogvédő, Roma Jogvédő, Világszintű Echeleon-Leleplező, Echelon-Tanú, Filmrendező, Fotós, Operatőr, a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ) tagja, A HÍRHÁTTÉR Munkatársa.


Végre egyedül lehettek Ellával, mert a nagyszülők elvállalták Ella két nővérét a nyári szünidő jelentős részére.

Anya és Apa örült, hogy most közelebb kerülhet a legkisebb lányhoz, de nem ment minden könnyedén. Gyakran csodálkoztak, hogy milyen makacs a hároméves Ella. Ha mesekönyvet vettek elő, hogy olvassanak belőle egy mesét, akkor Ella rájuk mászott, befogta szájukat és így kiáltozott: „Majd én, majd én olvasok!”. Bosszankodtak ezen és észre sem vették, hogy a gyerek nem karattyolt, hanem betűről betűre ugyanazt mondta (valójában tehát nem olvasta), ami elé volt írva.

Volt más ilyen felszínre tört furcsaság is, amiben még nem került érzékelésre a Rejtett Világ.

Egyik délelőtt az Apa szentségelt, hogy már megint lefagyott a számítógép. Ella felmászott a székre, onnan az asztalra és eltolta dühös apja kezét, hogy „Te nem tudod, majd én!”. Ezen aztán Apa még jobban kiakadt, el is ment a szobából. Már nem látta, hogy Ella 7-8 kattintással szépen bezárt minden, addig működni nem akaró ablakot és szabályosan kikapcsolta a gépet.

Az egyik nap aztán Apa kitalált egy játékot, amellyel remélte, hogy mindannyian jól fognak szórakozni. Magához hívta Ellát és mondta neki, hogy varázsoljon neki boszorkányhangot. Szegény kicsi Ella nagyon megrémült a csiribá-csiribú és az abrakadabra elhangzása után az Apa borzasztóan rekedt, hátborzongató hangján, ezért aztán kétszeres pulzussal, sebességgel és hangerővel hadarta: „Csiribá-csiribú, abrakadabra, Apának jó hangja legyen!”.

Sikerült a varázslás, hogyne sikerült volna, hiszen Apa kitűnően asszisztált az előre kitervelt játékhoz, ami csak abban változott, hogy Ella túl félelmetesnek találta a boszorkányhangot, ezért aztán kacsahangra változtatta el mindig Apa hangját. Amikor megunta a hápogást, akkor a varázsigékkel könnyedén visszacsinált mindent. Apa zseniális terve bejött, olyannyira, hogy másnap kora hajnalban arra kellett ébrednie, hogy valaki a mellén ülve azt ismételgeti, hogy „Csiribá-csiribú, abrakadabra, Apának kacsa hangja legyen!”. Hápogás, majd rendes beszéd és ez a ciklus a következő napokban átlag ötvenszer ismétlődött.

Az egyik nap aztán apa a másik szobából sűrű varázsigézgetést hallott Ellától. Bement és jót derült az ablaknál álló Ellán, mert ő egyszer a madarakat el-, egyszer pedig visszareptette.

Elkomolyodni csak akkor kezdett, amikor látta, hogy a visszareptetésre rendre árnyak cikáznak az ablak beszűrődő fényében. Két lépésre látta lánya akaratbombáit látható csodákban robbanva.

Szerencsétlen kifulladt galambok úgy repkedtek, mintha dróton rángatták volna őket.

 
Ella vigyorral teli arccal Apához fordult és ahelyett, hogy a megszokott és begyakorolt kacsahangot varázsolta volna, most játékos lendülettel mást mondott: „Csiribá-csiribú, abrakadabra, Apa méhecske legyen!”.

Apa úgy érezte, hogy fülein keresztül hirtelen gőz áramlik ki és a teste mint a leeresztő lufi zsugorodik össze, a benne lévő szárazanyag pedig összesűrűsödik. Nem így volt persze, de lényeg az, hogy a következő másodpercben igazi méhecskeként zümmögött és próbált a lánya szemszögéből nem kikerülni. Ella mosolyogva nézte, ujjával mutatott rá, mondott is valamit, de nem értette. Lényeg az, hogy Apa ismét ember lett. Szíve hevesen dobogott az izgalomtól és higgadtságot magára erőltetve nyúlt Ella felé és kérte, hogy maradjon csendben. Heves tempóban törte a fejét, csodálkozott is rajta, hogy ilyen mélyen szántóan még sohasem gondolkodott, de a végső elhatározást elkapkodta:

Arra kérte leányát, varázsolja azt, hogy „Apa mindent tudjon!”.

 
Ella Apának megfelelve, pajkos arccal kezdte kinyitni a száját, amin azonban nem a megszokott kislányhang jött ki, hanem valami rettenetes, hurrikánszerű sodrás, sötétbe rántó örvénylés és jéghideg, velőtrázó mély hangú kérdés: „VALÓBAN MINDENT TUDNI AKARSZ?”.

Apa bátor volt, általában nyitott és kíváncsi a világra, de most tudta, hogy csak egy válasz lehetséges, a Kérdező Akarata, a „nem”. Kirebegni vélte, azonban Anya a csukott ajtó mögött tisztán hallotta, hogy Apa azt ordítja Ella arcába, hogy: „NEM!”.

   -         Már megint rosszalkodott? – kérdezte Anya.
   -         Á, jó kislány, csak most már semmi mást ne varázsoljon, csak a kacsahangot, és azt vissza – válaszolt Apa.
   -         Különben mi lesz? – vágott közbe Ella.
   -        Különben, … azt hiszem, …azt hiszem meghalok. – mondta Apa már megnyugodva.



Nagy Sándor
Soroksár, 2011. 07. 28.

Az  Isten áldásával!

Nincsenek megjegyzések: