A történet annyira izgalmas, és hihetetlen, a szereposztásról nem is beszélve, hogy úgy éreztem meg kell osztanom az olvasókkal. Természetesen ezt sem én találtam ki, bár egy pár képpel azért kiszíneztem de, hogy ne érje szó a ház elejét, még be is linkelem a forrását olaj Capricció Szeszák Gyula egyik honapjáról..
Épp ahogy e sorokat pötyögtetem [2007.06.23 - 12:10] hallom a TV-ből, hogy életveszélyes merényletet követtek el egy újságírónő ellen, aki Sándor István, alias "Papa" ügyével foglalkozott, ill. dokumentumait gondozta. Haha!
Hallom továbbá, hogy tavaly már feltörték a hölgy kocsiját és ellopták belőle azt a táskát amelyben papa-iratok voltak. Akkor a rendőrség 'nem látott összefüggést' [dehát mikor lát a rendőrség összefüggést?] az esetet sima lopásnak minősítették. Hihi!
Most a nőt összeverték, gúzsba kötötték és olyan helyen lökték ki valami gépkocsiból, hogy életben maradása a gondviselés műve volt, egy kóborló horgász képében. Hehe!
Kármán Irénről külön kommentárt írok majd, de úgy érzem, képe ideillik.
Logikus, hogy ez meg egy sima autósvicc, semmi köze "ahhoz". Az egész olyan vicces, nemde?
Vidéki fiskális létemre, megyei főügyészi székbe csöppenvén, mitsem tudhattam a capriccio stílus törvényeiről, vagyis arról, hogy a játékos képzelet nem győzheti le a bumfordi világ vonzását. Hát azóta megtanultam.
Ami ezután következik, részben olvasható itt - ott. Ezen írás a korábbi töredékeknél jobban kiemeli az összefüggéseket és kidomborítja az események szubjektív átélését. Ha tehát valakinél a dèjá vu érzése támadna fel, esetleg olvasson tovább, mert nem csupán ugyanazt és nem ugyanúgy megírva olvassa a történéseket, mint korábban.
"Olajcsatámat" két füles miatt kezdtem vívni. Az egyiket egy rendőrtiszt szolgáltatta az utcán, körbe - körbe pislogva. Az info egy tenyérnyi papírra írott néhány adatból és pár magyarázó szóból állott mindössze. A másik infót egy országgyűlési képviselő szolgáltatta.Előre bocsájtom, hogy a különböző forrásból érkező egybeeső információknak szinte kabbalisztikus jelentőséget tulajdonítok.
A képviselő csupán elmondta, amit egy vasutastól hallott. Ajánlása alapján magamhoz hívtam az illetőt és már az első beszélgetés hatása alatt deformálódtak a seggem alatt öblös szolgálati fotelem rugói.
2007.06.24-i folyt.
2.
Az illető a Debreceni MÁV Igazgatóságon dolgozott, bennfentes beosztásban. Nyilvánvaló volt, tudja mi történik a házban.
Izgatottnak, sőt némiképp egzaltáltnak tűnt. Ezért az általa előadott rémtörténetet hihetetlennek tartottam.
A következőket állította.
A MÁV olajszerelvények tucatjait mozgatja összevissza az Ország egész területén, minden létező szabály felrúgásával, ingyen [olyan gyanús cégek részére, akik nincsenek mentesítve a fuvardíjköltségek és és az álláspénz előlegezése alól].
Arra a kérdésre, hogy lehetséges ez, még cifrább dolgokkal rukkolt elő. Az igazgatóság egyes vezetőinél egymásnak adják a kilincset a MÁV Vezérigazgatóság korábban leváltott és jelenleg is hivatalban lévő vezető funkcionáriusai és úgy grasszálnak, követelőznek, fenyegetőznek, mintha Isten állna a hátuk mögött. [Hát az nem állt csak pl. az akkori pénzügyminiszter...] Aztán azt is mondta, hogy a fuvaroztató olajcégek képviseletében a hivatalban levő megyei rendőrfőkapitány tárgyal... Említette azt is, hogy a szerelvények egy része volt szovjet, vagy működő honvédségi olajtároló telepeken köt ki. Az őrzést a honvédség, ill. magáncégek alkalmazottai végzik. Ezekről a helyekről kamionok tucatjai szállítják tovább az olajat ismeretlen célállomásokra, ismeretlen rendeltetéssel. Közben az olajjal "történik valami".
Hát ez már sok volt egy szuszra, de emberem kötötte az ebet a karóhoz. Emiatt azt kérdeztem tőle, írásbeli bizonyítékokra tud e támaszkodni. Igennel felelt és másnap behozott egy csomó számítógépes leporellót, amelyek az általa állított vonatmozgásokat igazolták, szerinte. E leporellók számomra természetesen semmit sem mondtak. Ezért kértem, hogy az adatokhoz fűzzön szöveges magyarázatot, hogy a számok mögött érzékelhessem a kósza olajvonatokat. Kértem, hogy időben visszafelé haladva dolgozzon és ha a leporellók, még mozgásban levő szerelvény(ek)re is mutatnak, az erre vonatkozó adatokat prezentálja először.
Közben felderítettem, hogy a MÁV Igazgatóságon a Hungária Privát Petrol Kft. olajszállítmányairól (is) folynak a tárgyalások. Azt is elhittem, hogy a rendőrfőkapitány tárgyal, mert a Cégbíróságtól beszerzett adatok szerint az említett Kft. tagként belépett [...] a Hajdú Privát Petrol Bt.-be, amelynek beltagja pedig és a hivatalban lévő megyei rendőrfőkapitány volt.
Azután teljesült a még mozgó olajszerelvénnyel kapcsolatos kívánságom is. Kiderült, hogy Románia felől Biharkeresztesnél az Ország területére lépett egy 66 tartálykocsiból álló gázolajat (!) szállító szerelvény, amelynek HTO-ként törté
nő.beléptetését, ill. vámkezelését - ugyancsak a hivatalban lévő rendőrfőkapitány - próbálta elintézni a biharkeresztesi vámhivatal embereivel. Azok nem álltak kötélnek, de annyit sikerült - a hivatalban levő rendőrfőkapitánynak - elintéznie, hogy a "vámkezelésre" Debrecenben "kerülhessen sor".
Egy vámtiszt a Szabó Sándor a gázolajat simán lekezelte háztartási olajnak, papíron, szőkítés nélkül. Három + kettő tartálykocsiból a HTO-t Hajdú-Bihar megyében eladták. További hatvanegy tartálykocsi pedig Veszprém irányába gördült, tempósan.
Ebben a helyzetben tettem jelentést az NBH-nak, a a BM. ill. az ORFK. Rendvédelmi Szolgálatának, lévén az egyik gyanúsított hajdú Bihar Megye Hivatalban levő rendőrfőkapitánya, és hogy el ne felejtsem, kedvenc főnökömnek: Györgyi Kálmán legfőbb ügyésznek. Egyúttal utasítást adtam a felügyeletem alatt álló Vám Nyomozó Hivatalnak, hogy az olajszerelvényt tartóztassák fel és mindenkit vegyenek őrizetbe, akinek közreműködésére alapos gyanú merül föl.
Nos, nem egészen úgy alakult a dolog, ahogy azt én, mint Móricka, elképzeltem. A helyiek jelentették a dolgot Oz országos Vámparancsnokság Különleges Ügyek Osztályának. Ezek átvették az intézkedést és a veszprémi vámkommandóval együttműködve Veszprém közelében fel is tartóztatták a szerelvényt. Minden "stimmelt". A papírok HTO-ra szóltak, a tartályokban gázolaj volt.
És innen kezdve észleltem, hogy a dolgok nem a törtvényből folyó algoritmus szerint folynak tovább.
A fentebb már említett belső elhárítás helyettes parancsnoka Bekő Géza alezredes közölte velem, hogy a VPOP. Különleges Ügyek Osztályának vezetője Mészáros József alezredes "fasza gyerek", rá számíthatok és benne megbízhatom. Ezt én is így reméltem. Mindazonáltal magnót kapcsoltam a telefonra mikor felhívtam, hogy megérdeklődjem, mi van az olajvonattal.
Mindenekelőtt azt kérdeztem, hogy a Hungária privát Petro Kft. ügyvezetőjét Jakubcsik Ferencet hol tartják fogva. Ő ugyanis az én foglyom és intézkedni kívánok átszállítása iránt, hogy személyesen kihallgathassam. Legnagyobb megdöbbenésemre azt válaszolta, hogy ő és kollégái Jakubcsik letartóztatását "nem látták szükségesnek".
A szemét fináncra pedig azt mondta, hogy "súlyosan hibázott, de inkább hülye, mint bűnöző", ergo szabadlábon hagyták azt is.
Hát a hivatalban lévő megyei rendőrfőkapitány? Az ő vétkes közreműködése minden kétségen felül igazolódott, válaszolta. Arra a kérdésemre, hogy ehhez képest mit óhajt tenni, azt válaszolta hogy épp náluk járt sz országos rendőrfőkapitány Dr. Pintér Sándor úr, aki jelentést kért és kapott tőle, a hivatalban levő megyei rendőrfőkapitány ez ügyben felderített dolgairól és azt azzal vette át, hogy a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz továbbítja. [Akkor ott már eljárás folyt a hivatalban levő megyei rendőrfőkapitány és ugyancsak hivatalban levő beosztottja, egyben felesége Dr. Ferenczi Flóra rendőrőrnagy ellen, más "apróbb" bűncselekmények miatt.
Az országos rendőrfőkapitány sürgölődését őszintén szólva nem értettem, mert neki nem osztottam lapot, azaz neki nem tettem jelentést az olajvonatról.
Mindazonáltal felhívtam a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetőjét Dr. Imolya Imrét is, hogy megtudjam, mit kapott az országos rendőrfőkapitánytól. Azt válaszolta [a magnó ugyancsak ment közben...], hogy semmit sem kaptak. Csupán telefonon érdeklődött tőle afelől, mikor fejezik be folyamatban levő[piszlicsáré] ügyet, mert ő a megindított fegyelmi eljárást be akarja fejezni.
Az országos rendőrfőkapitány tehát benyelte a VPOP. jelentését.
Dr. Györgyi Kálmán a legfőbb bűnüldöző pedig a legkézenfekvőbb megoldást választotta: levelemre nem válaszolt és az ügyben nem tett semmit. Azazhogy...
A kialakult helyzetben az eredetileg a legfőbb ügyésznek küldött "olajjelentést" az időközben tudomásomra jutott adatokkal elküldtem a csongrád megyei főügyésznek Merényi Kálmánnak és - újból - a legfőbb ügyésznek is. Nem válaszolt egyikük sem.
Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője pedig néhány nap múlva azt közölte, hogy a csongrád megyei főügyész a nyomozás befejezésére utasította, az olajügy kivizsgálása nélkül, majd az egész paksamétát a hóna alá vette és felment Budapestre referálni. Az "olajjelentés" sorsa innen nem követhető.
Később a legfőbb ügyész helyettese Dr. Fábián János azt állította és nyilatkozta, hogy a közben elbocsájtott megyei rendőr főkapitány ügyét megvizsgálták [?] és az nyert megállapítást, hogy az én "vádjaim" nem voltak megalapozottak.
A - hazug - jó úr elfelejtette közölni, hogy mely arra illetékes szerv végezte a vizsgálatot és hol van, mit tartalmaz a "vizsgálati anyag"? Nem, mert ilyen anyag egyszerűen nincs. A megyei rendőrfőkapitánnyal szemben a legfőbb ügyész önhatalmúan mellőztette a vizsgálatot.
Pedig nem babra ment a játék!
Hogy elébe menjek kissé a dolgoknak, a bűntársak ugyancsak rákapáltak. Jakubcsik Ferenc négy és félévi börtönt, Sz. F. ötévi börtönt kapott [most szabadult]. Rektor János pedig, aki az én ügyészi működésem idején szökésben volt és utána is sikeresen húzta az ügyet, most is tölti büntetését. Tudták, hogy rá fognak kapálni. Tudták, hogy a megyei rendőrfőkapitány megússza, ha ők hallgatnak, mégis hallgattak. Szolidaritásból, vagy félelemből? Lehet tippelni.
Hogy elébe menjek kissé a dolgoknak, a bűntársak ugyancsak rákapáltak. Jakubcsik Ferenc négy és félévi börtönt, Sz. F. ötévi börtönt kapott [most szabadult]. Rektor János pedig, aki az én ügyészi működésem idején szökésben volt és utána is sikeresen húzta az ügyet, most is tölti büntetését. Tudták, hogy rá fognak kapálni. Tudták, hogy a megyei rendőrfőkapitány megússza, ha ők hallgatnak, mégis hallgattak. Szolidaritásból, vagy félelemből? Lehet tippelni.
Most visszaugrok kissé az olajvonathoz.
Felhívott a MÁV vezérigazgatója és aziránt érdeklődött, hogy mi lesz a MÁV tizennégymillióra rúgó gördülő, ill. álláspénzével, amit a [néhány milliós alaptőkéjű] Hungária Privát Pertrol Kft. nem fizetett meg. Kérdeztem, rajta vannak a MÁV. kedvezményezetti listáján? Azt mondta nem. Akkor miért nálam érdeklődik jóember, kérdeztem vissza.
Valami homályos rossz érzésem támadt a 61 tartálykocsival kapcsolatban. Ezért az olaj holléte felől a MOL-nál próbáltam érdeklődni, két alkalommal is. Mindkét alkalommal elakadtam egy egy ügyintéző ribancnál. Ők egybehangzóan azt állították, hogy a MOL "Etikai Szabályzatában" foglalt tilalmak miatt nem adhatnak - nekem a megyei főügyésznek felvilágosítást. A MOL és az etika! Tetszenek érteni? Ezen már röhögni sem, lehet.
Az időfolyamban kissé előre úszva említem, itt is egy érdekes infóra tettem szert. A valaha ugyancsak olajforgalmazással foglalkozó egykori Spectrum Kft. egykori tulajdonosa Debrecenben egy lapot alapított. Már ügyvéd voltam akkor és egy nagy fekete kocsit küldött értem azzal, hogy szeretne megismerni. [Az ő cége - kivételesen - nem került akkor látókörömbe, ellenük nem nyomoztattam...] Nos a lapgazda Kovács Ferenc úr a [másról folyó] beszélgetés közben mellékesen megemlítette, hogy ne húzzam fel magam, de ő úgy tudja, hogy a lefoglalt olajat a MOL
visszaadta "jogos tulajdonosának" a Hungária Privát Petrol Kft.-nek.
Remélem mindenkinek tetszett, és megpróbálja beilleszteni a történetet a saját kis világképébe, ha esetleg ez mégsem menne akkor javallott egy másik sablont keresni.. mert ez szebb nem lesz!!
Korábbi olajos anyagok: Olaj a tűzre!!
5 megjegyzés:
Nem létezik,hogy ezt így,bünti nélkül megúszhatják ! Nincs valami lehetőség,hogy a valóság legyen a győztes,legalább az ilyen,a napnál is világosabb ügyekben ???
mit titkosítottak 80 évre? Katonák ellen is folyt "vizsgálat"
1989 Ben, politikusaink beűltettek minket állampolgárokat a hintába. Ők pedig egy általuk megálmodott hajóra szálltak. Mi vért verejtékezve hajtottunk a hintát, rengetegen elhullottunk, belerokkantunk míg ők az általunk kavart széllel behajóztak a jólétbe. Ez jogállam?
Most ezek a vezetők.Elég részletes a tájékoztató.
Sajnos nálunk bêkêsben dekkolt ez a 61 vagon alezredes aki nyomozott utánna meg halt lelőttèk!
Megjegyzés küldése