2011. március 23., szerda

A (már nem) titkos Szolgálat!

Azt hiszem minden olvasó észrevette már, hogy hiába vannak különböző címek és témák ebben a blogban, itt minden mindennel összefügg! Illetve minden leírt és még nem publikált "örömünk"-nek de leginkább bánatunknak ugyan az az alapja, nevezetesen a rádióhullámok, azok működése és az arra épülő technológia. Ez teszi lehetővé, hogy egy másik világot lásson szinte mindenki mint a valós.. és azt mégis a sajátjának érezze és körömszakadtáig védelmezze.. Ez a technológia képes lenne arra, hogy orvosolja minden problémánkat, és mégis a világ kínjainak legnagyobb részét ezzel okozzák!! 
Pontosan ezért, ennek a technológiának a leleplezése korunk és az egész történelmünk legnagyobb jelentőségű eseménye vagy inkább eseményfolyama.. a szomorú az benne, hogy nagy valószínűség szerint a jótékony hatását már jóval kevesebben fogják élvezni mint ahányan most élnek a földön.


Magyar titkosszolgálati beszervezések és kommunikációk
(Pár szóban, amikről senki más nem szól rajtunk kívül, Molnár F. Árpád 2009)


"Előszó helyett:
Ígéretet teszek arra, hogy amint lehetőségem van a hadseregnek és más titkosszolgálatoknak az emberi gondolkodást és tapasztalást irányító eszközei nyilvános megmutatásához, be fogom mutatni az elmeirányító gépet a teljes lakosságnak, és azt a mentális devianciák ("kezelhetetlen" hisztéria, vészes depresszió stb.) teljes megszüntetésére fogom felhasználni. Ezen jótéteményeket az eddig is a világon minden tekintetben az állammal és a Háttérhatalommal együttműködő országgyűlési és azon kívüli pártok vezetői soha nem tették volna meg, s mivel valamennyi az állam biorobot rabszolgája, így nemhogy a szerkezetek és számítógépek bemutatásáig nem óhajtottak soha eljutni, és fel sem vetettek ilyet(!), de még az ezekről való tényfeltárást is gyűlölt ellenségként üldözték!"

"A titkosszolgálatok minimum közel fél évszázada nagyon hasonló módszerekkel dolgoznak beszervezendő és beszervezés alatt álló célszemélyek esetében. A különbség eredetileg abból adódott (adódik), hogy a különböző államok az ismeretlen központú Háttérhatalomtól eltérő időben kapják meg azokat a titkosszolgálati és mentális befolyásolásra és irányításra szolgáló eszközöket (drog, elektromágneses technológiák stb.), amelyeket a szakértőknek tekintendő leleplezők fölöttébb egyöntetű véleménye szerint legalább a 80-100 éve regnáló és az egész világot uralma alá vetett valódi Háttérhatalom, a Központ, Bibliai Nevén a titokzatos Nagy Babiloni Szajha oszt szét a világ államainak, halálpontos terveknek és az Emberiség történelme előre tervezett totális kontrolljának, irányításának és szervezésének megfelelően."
"Mivel a megosztható ismeretekkel, amelyekre nem könyvekből tettünk szert, lexikonokat lehet megtölteni, így most is csak egy nagyon szűk tartományból és röviden érintünk.
Magyarországon az ügynöki beszervezéseknek - mint a világon mindenütt - kétféle formája létezik:
- a beszervezés titoktartási nyilatkozat aláírásával,
- a beszervezés titoktartási nyilatkozat aláírása nélkül.

A titkosszolgálatokba roppant sokféle mélységben történnek a beszervezések, személyenként eltérő "fejlődéssel-fejlesztéssel", és a lakosság elgondolni sem tudja, milyen iszonyú roppant mennyiségben vannak túlsúlyban azok a beszervezések, amelyek során a világon semmiféle titoktartási nyilatkozat aláírására nem kerül sor, és az ügynökök soha nem ülnek le szemtől szemben egyetlen titkosszolgálattal és annak képviselőjével sem!" 


"Van egy nagyon fontos tény: akit beszerveznek a titkosszolgálatba, történjen az bármilyen mélységben, az onnantól quasi 100%, hogy a világon mindenben engedelmeskedni fog, kapjon bármire utasítást! Az emberi fajnál roncsabb, undorítóbb, meghunyászkodóbb, gyávább, szolgalelkűbb, szervilisebb férget nem hord hátán a Föld, ahogy a Biblia szerint a Világmindenség sem hord Magában ennél mocskosabb dolgot, kizárólag e pöcegödörben, amit Földnek neveznek, de itt gyakorlatilag 100%-ban! Ama roppant kevés kivétel, aki belőlem és az általam bejuttatottakból áll, akik a világon semmilyen titkosszolgálatnak nem hajlandók engedelmeskedni, nemhogy ritka, de egyetlen személyen, bizonyos agyonhallgatott Kopács Miklóson kívül még csak nem is hallottam soha életemben olyan magyarról, aki ne hajolt volna földig a titkosszolgálatok utasításainak!  
"Azóta is mi vagyunk az egyetlen leleplezők, míg pl. Kopács Miklós már régen beadta a derekát, és az államnak engedelmeskedve felszívódott. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a KGB-ről nem titok, hogy az a szovjet éra alatt a lakosság 25-33%-át beszervezte, ebből bármiféle leleplezésben összesen nem akadt fél évszázad során senki, csak néhány olyan, aki átállt pl. a CIA-hoz, és onnantól annyit hozott nyilvánosságra, amennyit a CIA engedélyezett és elvárt, akkor láthatjuk, hogy e szovjet fennhatóság alatt felduzzasztott, hatalmas méretű magyar titkosszolgálat is milyen faji söpredékként deklarálja a teljes magyarságot, amelyből kerüljön sor bárki beszervezésére, az onnantól egészen biztosan hazaáruló és az Emberiség ellensége lesz!"

"Csak mi nem tartunk be semmilyen konspirációs szabályt, csak mi nem engedelmeskedünk senkinek! Ezért aki a mi ellenségünk, az egész biztosan a nemzet és az Emberiség ellensége is! Csak az szóljon ellenünk, aki többet mond és tár fel, mint mi! És amint ezt megtenné bárki, azonnal megelőznénk, hiszen engem sem korlátoz más, csak az ügynökállami, titokrácia által a népbe szervezett és plántált butaság és elbutítás: Azért nem mondhatok el többet, mert a barom módjára és államvédelmi pártok disznóaklaiba vágóidiótaként terelt csorda lakosság olyannyira ellenséges az igazmondással és saját túlélési érdekei képviseletével szemben, hogy azt kell kijelenteni szüntelen: szemét a szeméttelepre, ürülék a vécébe, disznó a párt disznóóljába és annak vágóhídjára való! Van valami közös pl. Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, a Jobbik államvédelmisei és köztem: mind tudjuk, hogy a nép vágóbarom, és mind tudjuk, hogy ők annak is használják őket: primitív, baromként manipulálható és felélhető fogyóeszköznek. Ők élősködnek ebből, én meg leleplezem. Ezért őket a Háttérhatalom multimilliomossá teszi és hősnek nevezi, engem pedig mint ellenséget üldöznek és üldöztetnek."

Mint ahogy a Molnár is leírta lexikonokat lehetne megtölteni az emberek elől titkolt ismeretekkel, ezért ezt a bejegyzést is folytatni fogom, és aki szeretne mindent megtudni annak egyenlőre csak olvasnia kell ezt a blogot, mivel a Hírháttér Multimédia hivatalos oldala a hírháttér.com egyenlőre lakat alatt van a már ismertetett okokból. Addig viszont nézzetek meg egy, talán már ismerős filmet, ugyanis nem árt ismételni!!!



Folytatása következik: nem titkos Szolgálat 2.0

Az Isten áldásával!

Nincsenek megjegyzések: